Mesevilág gyerekrajzokon

A Zugligeti Általános Iskola alsós diákjai a Mesevilág Alapítvány rajzversenyén bizonyították tehetségüket. A legjobb munkákból karácsony előtt nyílik kiállítás.


Rajzos mesék - mesés rajzok
A Mesevilág Alapítvány felhívására mintegy ötven alkotás érkezett a Zugligeti iskolából. A javarészt zsírkrétával készült munkákon számos mese jelenete és hőse tűnt fel Gullivertől a Nagy ho-ho-Horgászig.

Nem volt könnyű a zsűri dolga, amikor a legjobb műveket kellett kiválasztania, mert még a legkisebbek többsége is igen tudatos képszerkesztést alkalmazott. Az alapítvány alapító tagja, Román Mária elmondta, a szervezet legfőbb célja a gyerekek és idősek segítése, mivel ők a legkiszolgáltatottabbak. A megalakulásuk óta eltelt rövid idő alatt már számos cselekedettel hívták fel magukra a fi gyelmet, egyebek mellett Erdélybe is eljuttattak egy kisebb segélycsomagot.

A mostani rajzversenyre a Zugligetin túl a Sóskúti Általános Iskolából neveztek. A húsz legszebb alkotást elkészítő diák jutalma színesceruza-készlet volt, valamint egy-egy belépő a Históriás Játszóházba.

A Zugligeti Általános Iskola igazgatónője, Hidegkúthy Antónia nagy örömmel fogadta a kezdeményezést. Szerinte a mesének fontos szerepe van a gyerekek egészséges fejlődésében, míg a rajzolás a kreativitásukat viszi előbbre. Elmondta: intézményükben komoly hangsúlyt fektetnek a tanulók sokoldalú kulturális nevelésére. Pályázati támogatásoknak köszönhetően folyamatosak a színház- és operalátogatások, míg szakköri foglalkozások keretében - a rajzon túl - a fotó, valamint a néptánc és a zene rejtelmeibe avatják be őket.

A Mesevilág Alapítvány felhívására beérkezett munkákból várhatóan karácsony előtt nyílik kiállítás a Moszkva téri és a Budagyöngye Bevásárlóközpontban lévő McDonald's-ben.

J. T.