Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Spanyolországi zarándoklat

A zugligeti plébánia híveinek idei őszi zarándokútja Spanyolország két világhírű kegyhelyét, Montserratot és Santiago de Compostellát célozta meg. A résztvevők tíz nap alatt több ezer kilométert tettek meg.


A zarándokcsoport Leyre-ben, a helyi templom előtt
Szent Patrik Úti imádságával, valamint Bodor György atya áldásával indult el ötven fő a zugligeti templomból a spanyolországi El Camino zarándokútjára október közepén.

A tizenegy napos út első állomása a barcelonai repülőtér volt - idézi az eseményeket Kollár Bella. - Innen a késő esti órákban érkeztünk meg Montserratba. A hegy tetején található csodálatos szépségű katedrális fő falán látható a fekete Mária-szobor, az ugyancsak fekete kis Jézussal. A La Moreneta, azaz a Kis Fekete néven emlegetett szobrot a turisták egy lépcsőn közelíthetik meg, és a hit szerint aki megérinti a Szűz jobb kezét, s közben gondol valamire, az teljesül. A templom területén lévő kis teremben elhelyezett hálaajándékok, botok, szemüvegek, ruhák bizonyítják, hogy sok ember kérése talált itt meghallgatásra.

Mi tesz egy repülős, buszos utat zarándoklattá? - kérdezheti az olvasó. Talán az, hogy a résztvevők tíz éjszakából mindössze kétszer aludtak ugyanazon a helyen. Kipakolásra sohasem volt idő, mert a kora reggeli ébresztő és a reggeli elfogyasztása után ugyancsak igyekezni kellett, hogy a 200- 650 kilométeres távolság és a közbeeső látnivalók beleférjenek egy napba.

A háromezer kilométeres út legjelentősebb állomásai: Szent Jakab sírjáig Pamplona, a bikafuttatások városa, Burgos, Leon, majd az ötödik napon Santiago de Compostela. Az előzetes terv szerint az utolsó tíz kilométert gyalog tették volna meg a zarándokok.

Saját bőrünkön tapasztalhattuk meg az "ember tervez, Isten végez" közmondás tartalmát - mondja Nyárádyné Márta -, ugyanis az időbeli elcsúszás, a zuhogó eső és a felázott talaj meghiúsította az eredeti elképzelést. Az út második felében érintett jelentősebb városok - Zamora, Salamanca, Avila, Toledo, Zaragoza - nevezetességeinek megtekintése után ismét Barcelonába érkeztünk. A várossal való ismerkedést a Gaudi által megálmodott, 1882-ben megkezdett, és még jelenleg is épülő Szent Család (Sagrada Familia) testvértemplommal kezdtük, majd a gótikus negyeden keresztül indultunk vissza a repülőtérre.

Kiss Erzsébet