Az Árnyas a napos oldalon

Még 2003-ban történt az újból megnyílt Árnyas vendéglőben. Fátyolos fényű, őszi vasárnap négytagú család tért be. Leültek az egyik asztalhoz, elmélyültek az étlapban: Krúdy húslevese, kacsafertály meggyes káposztával, rostélyon sült mangalica ördöngös tepsis burgonyával – ilyen, s még sok más fogás között válogathattak. Halk megbeszélés, majd ki-ki megrendelte a neki valót, és jól is laktak. Eddig szokványos, nincs is mit megírni rajta. Az ebéd után egy régi, bekeretezett családi fénykép került elő, amelyet csak úgy sebtében akaszthattak le a falról. Igazi század eleji csoportkép. A két szélén egy-egy hordót meglovagoló nyalka férfi ú ül, kezükben egy-egy krigli sör, ugyanilyen jó hangulatban, félhasmánt, ugyancsak sörrel, másik két ifi - úr. A középső sorban bimbózó fiatalasszonyok néznek enyhén szúrós szemmel a fényképezőmasina lencséjébe. A hátsós sorban megint csak férfiak, pohárral, pipával, biztató mosollyal. Akár azt a címet is adhatnánk a képnek: „Megnyitott az Árnyas!” A család fogta a képet, és – a vendéglőt és az elfogyasztott étkeket meg- és feldicsérve – a vendéglősnek ajándékozta, mint erre a megtiszteltetésre leginkább rászolgálónak. Emlékül. Azóta is ékesíti a biedermeier tapétás belső helyiség falát, sok más régen használatos tárgy társaságában.
Árnyas - családi kép
Az a bizonyos fénykép

Gasthaus-Nussdorf

A lencsevégre kapott életkép az Árnyas első tulajdonosait, Hauberl Józsefet, feleségét és alkalmazottait ábrázolja. Müllner Jenő Hegyvidéki vendéglátás című könyvéből tudjuk, anno 1898 körül vásárolták meg e gesztenyefáktól övezett tisztást, s fogtak bele egy teraszos, mindössze egyetlen belső helyiségből álló kiskocsma megnyitásába.
 
„Hauberl József vendéglője Diófaluhoz, Gasthaus-Nussdorf” – hirdette a cégtábla a tán diófából ácsolt kapu  homlokzatán, a mai Diós árok 16-os szám alatt, egy másik, valamivel későbbi fotón. Mely árok a Svábhegy, a Kútvölgy és az Istenhegy körül húzódik azóta is. A nevezetes fotográfi a sokkal előbb, 1903-ban készült, de a merész „vállalkozás” már akkor jó ötlet volt, hiszen harminc évig, egészen 1928-ig mérték Hauberlék a budai hegyek levét meg a sert, bizonyosan jóféle sült kolbászok, hurkák kíséretében. A két háború között kisebb-nagyobb megszakításokkal állt nyitva a kapu a betérő sétálók, kirándulók számára. Terebélyesedett a kert, le lehetett ülni a gesztenyefák árnyékában felállított asztaloknál. Tulajdonosok és bérlők váltották egymást a söntéspult mögött, amíg csak a történelem viharai engedték. A nagy világégés után az állami tulajdont előnyben részesítő, de semmit sem karbantartó szocializmus „áldozata” lett a kizsákmányolónak egyáltalán nem nevezhető kisvendéglő. A Dél-Budai Vendéglátó Vállalat vette kezelésébe, s később, a hatvanas évek végén az oly „jól bevált” gebines, félmaszek megoldással működtette. Iperedett-gyarapodott a hajdani kiskocsma a szocreál szellemében: boxokat állítottak fel, művirág virított az ablakokban. Valahogy mégsem nőtt számottevően a vendégkör.
 
Nyírfácska ideje
Igazi fénykorát – ahogy a történetét jól ismerők mondják – a 70-es évek végén, 80-as évek elején élte. Akkoriban Nyírfácska névre hallgatott az Árnyas, és egy temperamentumos orosz, Natasa – meglehet, a híres együttes egykori tagja – tulajdonolta az újból privát vendéglőt. Dőlt a vodka, és a táncos lábú Nataska nem átallta olykor az asztal tetején ropni határtalan jókedvében. Vendégben sem volt hiány ekkoriban. A szláv „tündér” hirtelen távozása után a Kovács család üzemeltette az Árnyast, váltakozó sikerrel, három éven át. 2003-ra ellehetetlenült a vendéglő helyzete, az elárverezés réme fenyegetett. Ekkor jelentkezett az egyik akkori törzsvendég, az eredetileg vegyészmérnök Giber János, akinek szerteágazó egyéb tevékenységét, vállalkozásait nehéz lenne felsorolni. Az Árnyas jelenlegi tulajdonosa így mesélt: – Elvarázsoltak a gesztenyefák! Nem tudtam elképzelni, hogy nincs tovább, be kell zárni. Próbáltam segíteni erőm szerint. Nem ment. Tudja, minden valamirevaló férfi titkos vágyálma a kocsmanyitás. Egy életem, egy halálom, hitelt vettem fel, belevágtam. Jóformán az egész épületet újjáépítettem. Úgy képzeltem – és be is jött –, hogy Krúdy Gyula vendéglői világát, a Szindbádban és más novelláiban megírt magyar konyha ízeit, hangulatát idézem fel, keltem életre. Térjen vissza a századfordulós ételek, az eltűnt óbudai kiskocsmák levegője! Hittem, s hiszek ma is abban, hogy az embernek igénye van a komótos étkezésre, az otthoni ízekre, a polgári berendezésre, környezetre. Kifújhatja magát, amint leül, az étlapunk olvasmányos, szívet, gyomrot-lelket melengető. Nemcsak a választék, hanem a bevezetőnek szánt irodalmi szemelvény miatt is. „…Nem magában tisztán, hanem kenyérszeletekkel, különféle növényi terményekkel, tésztaneműkkel, vagdalt hússal stb. elkészítve kerül az asztalra, hogy így mintegy megsűrítve a gyomrot túl ne töltse mindjárt az étkezés kezdetén folyadékkal”– áll a velős csontos húsleves Krúdy-féle leírása a levesválaszték élén. Van-e jámbor ebédelni vágyó, aki ennek ellent tud állni? Ott jártamkor az ominózus húslevesen kívül sült gesztenye és forralt bor illata szállt a barátságosan duruzsoló kemence körül.