Bereményi Géza: "Az igazán jó filmek eredetiek"

Bereményi Géza Kossuth-díjas író, rendező nevét minimum három szakkézikönyv jegyzi komoly szócikkel: irodalmi, színházi és filmlexikon. Talán még a zeneiben is helye volna, elvégre volt ő az év könnyűzenei szövegírója is. Pedig amikor e sorok írója a hatvanas évek második felében megismerkedett vele az ELTE-n, ő magyar–olasz szakos bölcsészként még töredékét sem árulta el annak a sokoldalúságnak, amellyel ma több műfajban is elfogadott, sőt megbecsült ember.

 

Bereményi Géza
„… szerelmesnek kell lenni a szereplőkbe, még a negatívakba is …”

Akkor még a neved is Rózner Géza volt...
– Sőt, 1946 januárjában Vetró Gézaként születtem, s a korabeli zavaros viszonyok tették, hogy apámat csak tizenhárom éves koromban ismerhettem meg. Engem egy Rózner István nevű erdélyi szász ember, anyám második férje adoptált és nevelt fel hatéves koromtól. Csak mikor íróvá lettem, akkor vettem fel végleg édesanyám lánykori családi nevét, a Bereményit.

És az "olasz vonalat" is ejtetted?
– Egyáltalán nem, sőt, az olasz színházi kapcsolatok eredményeképp éppen jövőre mutatják be Rómában, a saját rendezésemben, Az arany ára című színművemet, amely az Eldorádó film témájának új feldolgozása. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színháznak, amelynek mostanáig a művészeti vezetője voltam, és amely örökös tagsággal tisztelt meg, jó kapcsolata van a római Színházi és Filmakadémiával, így jött létre. A darab egyébként a nemrég megjelent második drámakötetem címadója. Eddig kilenc színdarabot írtam, mindet be is mutatták, sőt ezekből kettőt három színházban is.

Novellát, regényt is mintha ritkábban írnál, hiszen A svéd király 1970-es sikerét követően A feltűrt gallér huszonnégy évvel később jelent meg...
– Írok még ma is, de engem a kezdet kezdete óta párhuzamosan érdekelnek a dolgok, van, hogy valamelyik témámnak egy-egy motívumából születik meg egy új, másik. A svéd király megjelenésekor már voltak amatőr társulatoknak írt színdarabféléim, a Cseh Tamás-dalok szövegei is éltek, sőt az első forgatókönyvem is készült. Mindez huszonöt éves koromban történt velem, egyetlen év leforgása alatt. Valahogy akkoriban a műfajok nyitottabbak voltak, nekem pedig mindenben ki kellett próbálnom magamat. Aztán úgy alakult, hogy több műfajban írok, és két műnemben rendezek is.

Említetted Cseh Tamást. Dalaitok akkor fiatal értelmiségi tömegeket mozgattak meg, de nem tudom, ma is akkora-e a hatásuk. Mindenesetre a több évi "mosolyszünet" és szerzőváltás nem tett jót neki...
– Tamás ritka előadói vénával rendelkező előadó, aki lelket tud adni a szavaknak. Érzékeny lelkű rajztanárként ismertem meg, azonnal ráéreztünk egymásra. A találkozásunk véletlen, de sorsszerű volt. Mutatott egy-két dallamot, én meg már írtam is, aznap megszületett az első közös dalunk. Van, ami tíz perc alatt kipattan, s ha később úgy gondolom, hogy javítanom kellene valamit, inkább elrontom vele. Az első "koncertek" lakás-összejövetelek voltak. Szerettem volna, ha úgy is marad, mert féltem mind politikailag, mind attól, hogy belekerül abba a vacak környezetbe, ami odakinn volt, de az emberek egyre jobban igényelték, és Tamás is nyitni szeretett volna. Nem gondoltuk, hogy ekkora hatása lesz. Ma is, amikor már színházi körülmények között ad elő, nagy az érdeklődés iránta; persze a mi nemzedékünk meg a mai fiatalok másként rezonálnak a mondatokra. Az 1982 és ’89 közötti szakadásra azért került sor, mert úgy gondoltam, már mindent megénekeltünk, ráadásul nem akartam, hogy túlságosan rám telepedve elnyomja a többit, ami még bennem volt.

A film egész más szakma, más iskolában is tanítják, ahová te sosem jártál. Hogy mertél nekikezdeni akár a forgatókönyvírásnak, akár a rendezésnek?
– Novelláimat olvasva Kézdi-Kovács Zsolt kért fel, hogy írjak neki "valamit". A Romantika című film minden értelemben megbukott, mert kezdő mű volt, de a hibákból is jól lehet tanulni, én pedig a sok forgatókönyvíráson keresztül tanultam meg a szabályokat úgy, hogy ma már tanítom is. A filmvilágban a forgatókönyvírás a legfontosabb, mert a jó scriptet is el lehet rontani, de rossz forgatókönyvből sose lesz jó film. Nálunk kevesen tudják jól művelni, általában ezért is olyanok a magyar fi lmek, amilyenek. A forgatókönyvíró komponista, tervezőmérnök, a rendező pedig az a karmester, építésvezető, aki a leírtakból megalkotja a művet. Még Bergman is csak a harmincadik filmje után jött rá a script fontosságára. Lehet, hogy a rendező azonos a forgatókönyvíróval, de nem azonos időben. Nekem rendezéskor sem "pördül át" az agyam. Forgatás közben már nem lehet átírogatni, viszont előfordul, hogy a színész bizonyítja be, mégsem rossz az, amit az ember "rendezői pánik" közben annak hisz. Ez kilencven százalékban szakma, és csak tíz százalékban művészet. A forgatókönyvírás technikája tanítható. A figyelemfelkeltés eszközeit, a kiváltandó hatást előre kell látni, a meseszövéskor figurákat kell teremteni, erőt és ellenerőt; szerelmesnek kell lenni a szereplőkbe, még a negatívakba is, és persze nem árt előre tudni, hogy egyáltalán miről szól majd a film. Én már tizenöt éve írtam forgatókönyveket, és a gyakorlatban láttam a megvalósulás erényeit és buktatóit, amikor elkezdtem magam is rendezni. Az Eldorádó már olyan lett, amilyennek megálmodtam. Amihez én nem értek, ahhoz ott vannak a kiváló szakemberek a stábban, ők is tudnak ötleteket, erőt adni. Az egyes jelenetek nem önmagukban, hanem a film összhatásában érvényesülnek. Két megmagyarázhatatlan művészi mozzanat van az alkotás során: a téma és a színészválasztás. A film azé, aki először hisz a témában, s ez nemegyszer a producer, aki pénzt fektet bele. Tudod, miből áll egy "filmcsomag", amit le kell tenni az asztalára? Van a log line, amely egykét mondatban összefoglalja a téma lényegét. Aztán egy rövid szinopszis. Ha még mindig érdekli a téma, a treatment tíz-harmincöt oldalon jelenetről jelenetre végigmegy a tervezett filmen. Ezután jön maga a forgatókönyv, majd a rendezői koncepció, végül a karakterek jellemzése. Mindez nem ebben a sorrendben születik meg, de így együtt a filmtéma "vizsgája"; erre adják a pénzt. A jó forgatókönyv nem szokott elkallódni, csak meg kell találni a megfelelő időt és producert. Nekem harmincegynéhány éve egy idős hölgy elmesélt egy furcsa háborús szerelmi történetet, egy barátom megszületésének körülményeit. Sok év múlva írtam egy tízoldalas szinopszist a két össze nem illő ember háborús szenvedélyéről, gyűlölet-szerelem történetéről és a hetvenes években folytatódó másik síkjáról. Három éven át írtam, de nem jött ki a puzzle, mígnem egy producer, aki hitt benne, kitaposta belőlem, és jövőre leforgathatom a Vadnai babyt. Különleges film lesz. Az igazán jó filmek mindig eredetiek.

Színházban nem mindig a magadét rendezed...
– A közösen megbeszélt műsorterv alapján évadonként egy-két művet rendeztem mind Szolnokon, mind Zalaegerszegen. Nemegyszer alkalmazott rendezőként is meghívnak, most például Szatmárnémetibe indulok, ahol Szabó Magda Ajtó című regényéből állítok színre egy saját adaptációt. Vele egyébként a Régimódi történet során hozott össze az élet, s olyan jól megértjük egymást, hogy rám bíz mindent, nem is akarja előre látni.

Negyedik házasságodban élsz, öt éve hegyvidéki lakos is vagy. Hogyan kerültél ide?
– Egy barátom az Ugocsa utcában lakott, hozzá járva tudatosan kerestem lakást vagy itt, vagy a Vízivárosban. Hamar megszerettem a kerületet, itt már engem is ismernek, és minden otthonos. Tetszenek az idős emberek, a mentalitásuk. A lakást ugyan kissé kinőttük, de én ezt már végleges környezetemnek tartom, s ha költöznék, akkor is csak kerületen belül, és nem is fel a tetőre. Egyébként van egy huszonkilenc éves lányom, egy nyolc- meg egy négyéves fiam. Feleségem a Duna tévé hírszerkesztője. Sokfelé laktam, de amiképp gyerekkorom a Józsefvároshoz fűz, úgy lett Hegyvidék a felnőttkorom igazi otthona.

Muzsay András