Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A BKV szerint egyelőre nem lesz körvillamos

Pokorni Zoltán polgármester az utóbbi időben több fórumon elmondta közlekedésszervezési elképzeléseit. Ennek megfelelően a kerület szeretné elérni a fogaskerekű útvonalának Moszkva térig történő meghosszabbítását, illetve a budai körvillamos létrehozását.

Lapunk megkérdezte a BKV Zrt. sajtóirodáját, ahol a felvetésekkel kapcsolatban az illetékesek elmondták: a Combino villamosprojektet a fővárosi önkormányzat a Nagykörútra tervezte, és annak megfelelő számú jármű beszerzéséről döntött. Az új villamoshálózati stratégia szerint Budán az 56-os és a 61-es villamosvonalak Moszkva téren át történő összekötése, valamint a 18-as villamos hűvösvölgyi hosszabbítása várható. A tervek elkészültek, ezek előkészítése folyamatban van.

Nincsenek ugyanakkor sem tervek, sem hatástanulmányok a körvillamos kiépítésével, illetve a fogaskerekű útvonalának meghosszabbításával kapcsolatban. Mindezek amúgy is olyan mértékű fejlesztéseket igényelnének, amelyek meghaladják a BKV Zrt. mint üzemeltető társaság kereteit. Ilyen nagyberuházások megvalósításáról és fi nanszírozásáról a fővárosi közgyűlés jogosult dönteni.

Addig is Bel-Buda közlekedésében az 56-os és a 61-es villamos öszszekötése jelenthet változást a közeljövőben. Emellett a fővárosi önkormányzattal közösen a BKV vizsgálja a 4-es és a 105-ös autóbusz összekötésének lehetőségét.

ká