Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Buszokkal segítik a mozgás-korlátozottakat

A tervek szerint szeptembertől alacsonypadlós buszokon utazhatnak a mozgásukban korlátozottak a Déli pályaudvar és az Örs vezér tere között. A buszokat egészen addig üzemelteti a BKV, amíg meg nem valósul a piros metró teljes akadálymentesítése.

Mivel az állomások felújításakor elmaradt a megállók akadálymentesítése, a mozgásukban korlátozottak továbbra is csupán a Stadionoknál és a Pillangó utcánál tudnak lejutni a 2-es metróba. Nem épültek meg a kerekesszékkel közlekedőket kiszolgáló liftek, de a legtöbb helyen már az aluljárók is elérhetetlenek a nehezen mozgók számára, annak ellenére, hogy 2010. december 31-ig teljes egészében akadálymentesíteni kell a tömegközlekedést. 

Buszokkal segítik a mozgáskorlátozottakat
 Átmeneti megoldásként, a fogyatékosokat képviselő szervezetekkel aláírt együttműködés értelmében, a 2-es metró vonalán alacsonypadlós buszok közlekedtetéséről határozott a főváros és a BKV. Ahol technikailag megoldható, a buszmegállókat a metróállomások közelében alakítják ki. A bejelentés kapcsán megtartott sajtótájékoztatón Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes elmondta: a 2-es metró akadálymentesítése azért maradt el, mert a liftek beszerelésére elkülönített 3,5 milliárd forint a tényleges költségek alig ötödét fedezte volna, ráadásul az alagútszerkezet megbontása műszaki szempontból is számos előre nem látható problémát vetett fel.

Szőllősiné Földesi Erzsébet kijelentette: a mostani megoldás csak átmeneti jellegű, és nem váltja ki a metró akadálymentesítését. A Mozgássérültek Budapesti Egyesületének vezetője szerint a buszjáratnak csak akkor van értelme, ha az érintett megállókat is akadály mentesítik. Jelenleg a budapesti busz- és villamosmegállók alig harminc százaléka felel meg ennek az alapvető elvárásnak.

Antal Attila, a BKV vezérigazgatója forgalomtechnikai okokra hivatkozva elmondta: a metró vonalán nem lehet mindenhol buszsávokat kialakítani, ezért nem új buszvonal létesítésével, hanem a meglévő járatok összekötésével teremtenék meg a felszíni kapcsolatot a Déli pályaudvar és az Örs vezér tere között.

mm