Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Életvédelem után kapitányságvezetés

Majsai György nyugdíjba vonulása után Fülöp Valter vette át a kerületi rendőrkapitányság vezetését. Az alezredes fiatal kora ellenére számos szakmai sikert tudhat maga mögött; az elmúlt öt évben a BRFK életvédelmi osztályát irányította, ahol az általa vezetett egység jó pár kiemelkedő emberölési és rablási ügyben ért el jelentős eredményeket. Az új vezető elmondta: jól működő kapitányságot vett át, ám a hatékonyságot gátolja a nagy arányú létszámhiány - szerinte azonban ezt a problémát is meg lehet oldani megfelelő eszközökkel.


"Képes vagyok megtalálni a közös hangot a fiatalokkal"

Komoly szakmai kihívást jelentő feladatot kapott az év elején a kapitányságvezetői megbízással, ám nem mondhatnánk, hogy eddig híján volt az izgalmas munkáknak: az utóbbi tíz évben kiemelt életvédelmi ügyekkel foglalkozott. Hogyan jutott el idáig?

- A Rendőrtiszti Főiskolán 1995-ben szerzett diplomámmal Budapesten kerestem magamnak szolgálati helyet, hogy alaposan beletanuljak a hivatásomba, itt ugyanis jóval több bűnügyi feladattal lehetett találkozni, mint vidéken. Így választottam ki a XI. kerületet, amely abban az időben a legnagyobb bűnügyszámmal dolgozott. Meg is lepődtek az ottani kapitányságon, hogy épp hozzájuk jelentkezek, hiszen általában oda mennek legszívesebben a frissdiplomás rendőrök, ahol a legnagyobb a nyugalom. A XI. kerületi vizsgálati alosztályon, ahogy vártam, akadt munka bőven, de igyekeztem is a legtöbbet kihozni magamból - én voltam az, aki rendszeresen este kilenc körül zárta az irodát. Ám igyekezetem ellenére a bűnügyi osztályvezetőmnek nem tetszett, hogy jogi egyetemet is végzek munka mellett, így hiába kompenzáltam túlórákkal a havi két egyetemen töltött napot, ő arra kért, hagyjam ott a jogi képzést, "mert az nem kell egy vizsgálónak". A tanulás azonban mindig is fontos volt számomra, így végül néhány hónapos hadakozást követően a BRFK Vizsgálati Főosztályának Életvédelmi Osztályára jelentkeztem át egy kollégám ajánlására. 1996 novemberében kezdtem itt dolgozni fővizsgálóként, majd másfél évvel később kiemelt fővizsgálónak neveztek ki, mert a feletteseim elégedettek voltak a munkámmal. Elsősorban a kiemelt rablási ügyekkel - pénzintézetek elleni támadásokkal, fegyveres rablásokkal - foglalkoztam. A "Viszkis-ügy" hozta meg számomra az első igazán komoly feladatot 1999-ben: amikor Ambrus Attila június 28-án megszökött a Gyorskocsi utcai fogdából, az alosztályvezető rám szignálta az ügyet. A következő héten már a Viszkis elfogására alakult nyomozócsoport tagja lettem a Teve utcai BRFK-központban, ahol vizsgálókkal, nyomozókkal, felderítőkkel együtt dolgoztam. 1999 októberében fogtuk el Ambrus Attilát - szakmai pályafutásomban nagyon szép időszak volt ez a néhány hónap. Az év decemberében Pintér Sándor belügyminiszter soron kívül rendőr századossá léptetett elő munkám elismeréseként. Ugyanekkor végeztem a jogi egyetemen, 2000 tavaszán pedig, huszonnyolc évesen a rablási alosztály vezetője lettem. Másfél évvel később, 2001 októberében az életvédelmi osztály vezetésével bíztak meg.

A Viszkis-ügy minden bizonynyal meghatározó volt életében, hiszen könyvet is írt Ambrus Attila elfogásának körülményeiről. Miért érezte fontosnak, hogy mások mellett ön is megjelentesse a saját sztoriját?

- Viszkis-témában előttem hárman is írtak könyvet, amihez persze én is hozzájárultam oly módon, hogy háttér-információkat adtam a segítségért hozzám forduló szerzőknek. Miután ezek a könyvek megjelentek, úgy éreztem, nekem is meg kell írnom a saját verziómat, mert az előbbiek szerzői, akik Robin Hood és Rózsa Sándor reinkarnációjaként tüntették fel Ambrus Attilát, véleményem szerint rossz üzenetet közvetítettek az embereknek, főleg a fiatal generációnak. A jogerős ítéletet követően, amikor már semmilyen nyomozati érdeket nem sérthettem, írtam meg A Whiskys nyomában című könyvet, mint az ügy egyik vizsgálója és nyomozója, aki testközelből ismerte Ambrus Attilát és tetteinek körülményeit.

Más, hírhedt bűnelkövetők ügyeivel is foglalkozott az életvédelmi osztályon. Ki tudna emelni néhány egyéb különleges esetet?

- Sok olyan üggyel foglalkoztunk, ami a közvéleményt különösen érdekelte: ilyen volt például a Viszkis után magukat Sörösöknek nevező rablók ügye, akik tizennégy pénzintézetet raboltak ki. Nagy port vert fel az is, amikor a Nemzetvédelmi Egyetemen egy azerbajdzsáni hallgató lefejezte az egyik örmény társát pusztán a származása miatt. A "Fekete angyal" tetteit is felfokozott érdeklődés kísérte - mint ismeretes, egy kórházi ápolónő halálos altatóval vetett véget több betege életének. A kerülethez köthető ügy: foglalkoztam az Alkotás utcai gázrobbanással, ami miatt súlyos éveket kapott a robbanás előidézője. Eredményesen zárult a nyomozás a Városmajorban néhány évvel ezelőtt brutálisan megtámadott tizenhét éves lány ügyében is. Mint kiderült, a támadóinak a számlájára írható az a gyilkosság is, amelynek áldozata egy hazafelé tartó ügyvédnő volt a Feneketlen-tónál - az elkövetők életfogytiglani börtönt kaptak bestiális tetteikért.

Szerencsére itt, a kerületben ritkán fordulnak elő élet elleni bűncselekmények. Melyek azok a leggyakoribb bűncselekménytípusok, melyek visszaszorítása érdekében immáron kapitányságvezetőként fáradoznia kell?

- A legsúlyosabb problémát a vagyon elleni bűncselekmények jelentik: leggyakrabban gépkocsifeltörések, gépkocsi lopások, betöréses lopások fordulnak elő. A fiatalkorúakat leginkább a kábítószeres bűnözés érinti - emiatt szándékomban áll végigjárni a kerület öszszes középiskoláját, hogy osztályfőnöki órák keretében beszéljek a problémáról. Azt hiszem, képes vagyok megtalálni a közös hangot a fiatalokkal - bűnügyi tapasztalataimnak köszönhetően tudok olyan ügyekről mesélni, amelyek felkeltik az érdeklődésüket.

Hogyan értékeli a kapitányság jelenlegi működését?

- Majsai György munkáját dicséri, hogy egy jól működő szervezetet vehettem át az év elején. Ha valaki tizenhat éven keresztül hatékonyan tud működtetni egy kapitányságot, arról csak a legnagyobb tisztelet hangján szólhatok - ezért ezúton is köszönöm az ezredes úrnak a több mint másfél évtizedes kerületi szolgálatát. A kapitányságon jelenleg kiváló csapat működik. Bűnügyes kollégáim röviddel hivatalba lépésemet követően két jelentős felderítéssel is büszkélkedhettek: sikerült lekapcsolniuk egy-egy olyan bűnözői csoportot, amely sorozatos betöréseket követett el a kerületben. Elismeréssel kell szólnom a közrendvédelmi, azaz az "egyenruhás" állományról is, amelynek tagjai az alacsony fizetés ellenére fegyelmezetten és tisztességesen dolgoznak. Komoly probléma ugyanakkor a közrendvédelmi vonalon tapasztalható, budapesti viszonylatban is kimagasló létszámhiány. Szeretném megfékezni a fluktuációt, az év második felére pedig teljesen fel kívánom tölteni a betöltetlen státuszokat. Vannak, akik megmosolyognak e tervem kapcsán, de én hiszek ennek megvalósíthatóságában: korábban az életvédelmi osztályt is úgy vettem át, hogy komoly létszámproblémával küzdött, s úgy hagytam ott, hogy egyetlen egy betöltetlen álláshely sem maradt. Ezt szeretném itt is elérni őszig, mert csak egy teljesen feltöltött kapitányság tud igazán hatékonyan működni. Ekkorra beérhetnek a toborzásra fordított erőfeszítéseim. Szeretném elérni, hogy a polgárok azt érezzék, a kerület rendőrei értük vannak, az ő biztonságukat szolgálják.


Dr. Fülöp Valter 1972-ben született Zalaegerszegen. 1986-90-ig Nagykanizsára járt gimnáziumba, és a sorkatonai szolgálatát is Nagykanizsán töltötte 1991-92-ben. A Rendőrtiszti Főiskolán 1995-ben szerzett diplomát, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen 1999-ben kapta meg jogi doktorátusát.
2001-ben részt vett az FBI által szervezett Nemzetközi Rendészeti Akadémia kurzusán. 1995-től a XI. kerületi rendőrkapitányság vizsgálati alosztályának munkatársa; 1996-tól a BRFK Vizsgálati Főosztályának Életvédelmi Osztályán fővizsgáló, 2000-től rablási alosztályvezető, 2001-től osztályvezető.
Az alezredes angolul középfokon, olaszul alapfokon beszél. Kedvenc sportja a labdarúgás: évekig Pacsa nagyközség futballcsapatának igazolt játékosa volt. Szabadidejében szívesen horgászik - ha teheti, a zalaszentmihályi tőzegtóra jár halat fogni. Tíz éve él boldog házasságban. Felesége, Szilvia tanítónő. Két lánygyermeke van: Fanni ötéves, Anna másfél esztendős.


K. D.