Elfelejtett könyvek - Erdélyi útikalauz

A címből ítélve első kérdésünk az lehet: mi keresnivalója ennek a könyvnek a Hegyvidékben? A vaskos, 320 oldalas útikalauz valószínűleg 1941-ben jelent meg Nagyváradon, Aba Sándor szerkesztésében. Az erdélyi városokon, fürdőhelyeken és kirándulási célpontokon kívül Magyarország más városait is bemutatja röviden. A borító igen szépen díszített, ám belül gyenge minőségű képek és ötletszerűen öszszeállított adathalmaz töltik meg a könyvet. Aránytalan terjedelmi beosztása azonban esetünkben kedvező, mert a mi Hegyvidékünkről viszonylag bőven szól.

A főváros klimatikus gyógyhelyeit külön fejezetben taglalja a kiadvány. Svábhegyen különböző villákban és panziókban 500 szoba várta a vendégeket. A viszonylag magas ár mutatta, hogy akkoriban a legelőkelőbb és legkeresettebb fővárosi üdülőhely volt. A zugligeti Fácánost külön is kiemeli a könyv: a Zugligeti Üdülőtelep Rt. kezelésében lévő terület 26 ezer négyszögöles, nagyrészt fenyvesekkel borított parkjában, 12 épületben összesen 100 szoba várta a vendégeket. Kiemelik a szobák délkeleti fekvését és vízvezetékkel, illetve részben fürdőszobával való ellátottságát, a vízgyógyintézetet, a szénsavas fürdőt, a napfürdőt, a diétás éttermet, a gyógytermet és a teniszpályákat.

A kiadvány megemlíti a két zugligeti gyermek-egészségügyi intézményt: a Szilassy út 6. alatt lévő szanatórium a hurutos, rosszul fejlődő gyerekek kezelésére szakosodott, akkori igazgató-főorvosa Preisich Kornél egyetemi magántanár volt. A Révész szanatóriumot - a Remete út 18. alatt - dr. Révész Margit gyógyorvos irányította.

A kirándulóhelyekről szóló részben egy-egy vendéglőt külön címszóban is megtalálunk. A Szerelem Bolondjainál a hideg ételeket és az egy pengőért kivehető szobákat említik, míg az Ördögorom csárdához rövid kis útikalauzt is írnak. Szintén önálló szakaszban találjuk Török Jánosné vendéglőjét, amely "A vadásztanyához" volt címezve. A Diana utcában, nem messze a templomtól várta a vendégeket különtermekkel, hideg-meleg ételekkel és télisporteszköz- kölcsönzéssel.

Összefoglalóként azt mondhatjuk: az útikalauz nem annyira időtálló munka, mint inkább egy pillanatkép. Ilyennek (is) láthatták a budai hegyvidéket, az országot és Erdélyt az 1940-es évek elején a turisták.