Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Eredményes Pannonia

LABDARÚGÁS
A XII. kerületi iskolák zárttéri (sátorral fedett műfüves pályán lebonyolított) tornáját a fiúknál hat, a lányoknál két korcsoportban rendezték meg, összesen 49 csapat részvételével. A tavalyi tornához hasonlóan, amikor az Arany duplázott, idén is csak egy iskolának – a Városmajori Gimnáziumnak – sikerült két bajnoki címet szereznie. Újra nyerni viszont a fiúknál (a III. korcsoportban) csak a Kiss, a lányoknál (a középiskolás kategóriában) csak az Arany csapata tudott.

A négy általános iskolai korcsoportban a Pannonia Sacra gárdái szerepeltek a legeredményesebben: a II. korcsoportban 1., az elsőben 2., a harmadikban 3. helyet szereztek, s a negyedikben is feljebb végezhettek volna a 4. helynél, ha a csoportmérkőzések során nem kerülnek össze a későbbi bajnokkal. (A Városmajori Gimnáziumtól nagy csatában 2–1-re kikaptak, így nem jutottak a hármas döntőbe.) Bede Zsolt, az edzőjük elmondta, hogy hetente egyszer fociszakkört tart, amelyen mintegy 35 gyerek vesz részt, így ki tudja válogatni, s össze tudja szoktatni a legjobbakat.

Eredmények
Fiúk:
I. korcsoport: 1. ELTE Gyakorló, 2. Pannonia Sacra, 3. Tamási, 4. Zugligeti.
II. korcsoport: 1. Pannonia Sacra, 2. Tamási, 3. Virányos, 4. ELTE Gyakorló.
III. korcsoport: 1. Kiss, 2. Jókai, 3. Pannonia Sacra.
IV. korcsoport: 1. Városmajori, 2. Virányos, 3. Jókai.
V. korcsoport: 1. Budai, 2. Tamási, 3. Városmajori.
VI. korcsoport: 1. Városmajori, 2. Budai, 3. Tamási.

Lányok:
IV. korcsoport: 1. Jókai, 2. Zugligeti, 3. Kós.
V–VI. korcsoport: 1. Arany, 2. Budai, 3. Városmajori.

„PARTIZÁN”
A II. korcsoportos fiúk és lányok részére rendezett kidobós játékot idén az ELTE Gyakorló csapata nyerte, amely a múlt tanévben csak a 7. helyen végzett. A tavalyi bajnok Jókai az idén nem indított csapatot.

Eredmény
1. ELTE Gyakorló, 2. Tamási, 3. Zugligeti, 4. Virányos, 5. Pannonia Sacra, 6. Kós.

KGy