Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Fogyasztóvédelmi referens a kerületben

A december elején kirobbant élelmiszerbotrány hatására fogyasztóvédelmi referenst nevezett ki Pokorni Zoltán polgármester. Ha bárki lejárt szavatosságú vagy lejárati dátum nélkül árusított termékekkel találkozik a kerületi kereskedelmi egységekben, a szakembertől kérhet segítséget.


A romlott húsárut is bejelenthetjük

Ezentúl ha valaki egy hegyvidéki üzletben visszásságokkal találkozik, és nem tudja, melyik hatóságot kellene értesítenie, bátran fordulhat Gazsó Györgyhöz, a polgármesteri hivatal szabálysértési és kereskedelmi irodájának vezetőjéhez, aki immáron fogyasztóvédelmi referensként is segíti a vásárlói panaszok kivizsgálását.

Gazsó György érdeklődésünkre elmondta: irodájukhoz korábban is fordultak bolti problémák miatt, és ezeket a bejelentéseket mindig kivizsgálták - a hatáskörükbe tartozó ügyekben szankciókat alkalmaztak, vagy az illetékes hatóságoknak megküldték a panaszt további eljárásra. Rendszeresen tartanak önállóan és indokolt esetben a társszervekkel közösen is ellenőrzéseket, próbavásárlásokat, és megfelelő intézkedéseket alkalmaznak a szabálysértőkkel szemben.

Az irodavezető kifejtette: azáltal, hogy a polgármester fogyasztóvédelmi referensi feladatokkal is megbízta, ilyen ügyekben ezentúl őt célszerű majd keresni, de az iroda többi dolgozója is szívesen segít az érdeklődőknek, panaszosoknak. Ha szükséges, az irodájuk nevében fog intézkedni, vagy továbbítja az ügyet az illetékes szakhatóságnak - például az ÁNTSZ-nek, a Fővárosi Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomásnak, az APEHnak, a Vám- és Pénzügyőrségnek vagy a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségnek.

Mint Gazsó Györgytől megtudtuk, a M.E.G.A. Trade-ügygyel kapcsolatban még nem érkezett hozzá bejelentés, talán azért is, mert az esetleg érintett, a jó hírnevükre ügyelő kereskedők gyorsan megtették a szükséges lépéseket, és levették a szavatossági idő meghamisításával, "átcímkézéssel" vádolt forgalmazó termékeit a polcokról. Az említett ügytől függetlenül, de természetesen azt követően is, az említett hatóságok folyamatosan ellenőrzik a kerületi kereskedelmi egységeket.

Az irodavezető kiemelte: minden esetben várja az élelmiszerekkel kapcsolatos panaszbejelentéseket. Ha lejárt szavatosságú vagy lejárati dátum nélkül árusított termékekkel találkozik bárki, tőle kérheti az eset kivizsgálását. Intézkedésre adhat okot az is, ha hiányzik az áruról a magyar nyelvű leírás, a vásárlásról nem kapunk számlát, a hentesnél romlott húsárura bukkanunk, esetleg egy étkezdében minőségi vagy higiénés problémákkal szembesülünk.

-d-     

A kerületi fogyasztóvédelmi referens elérhetőségei:
224-7361 (telefon), gazso.gyorgy@bp12ker.hu (e-mail).