Fokföldi ibolya

Ha létezik mindenki által ismert szobanövény, akkor a fokföldi ibolya biztosan az. Olyan elterjedt és közönséges, hogy sokan már pont ezt nem szeretik benne. Ajándéknak kicsit szerény, szobadísznek nem elég divatos. Pedig a növény mit sem változott az elmúlt évtizedekben, csak a hozzáállásunk romlott. Értő kezekben ma is gazdag, változatos színű virágáradattal hálálja meg a gondozást.


Jó körülmények közt mindig virágzik
A fokföldi ibolya - megtévesztő neve ellenére - nem ibolya. A név csak a virágok hasonlóságára utal, rendszertanilag a csuporkafélék közé tartozik. Ezek után már az sem meglepő, hogy aki a Jóreménység-foka körül - Afrika déli csücskén - keresi a növényt, csalódni fog: itt éppolyan meszsziről jött vendége az ablakpárkányoknak, mint nálunk.

Igazi hazája nem a Fokföldön, hanem a Fekete Kontinens trópusi részén, a tanzániai Usambara-hegységben van. Itt a forró, párás erdőkben él, és innen indulva vált a világ minden pontján ismert cserepes dísznövénnyé. Latin nemzetségnevét (Saintpaulia) felfedezőjéről, Walter von Saint Paul báróról kapta.

De mi újat lehet elmondani egy ilyen régi ismerősről? Ha valóban ismerős lenne, akkor semmit! Ám mivel sok ablakpárkányon foltos levelekkel, virágok nélkül tengődik, bőven van még titok, amit felfedhetünk.

A növény jellemzően két részből áll: a szőrős, sötétzöld levelek által alkotott alacsony koszorúból és az e fölé emelkedő virágokból. A fonákjukon lilás vagy világoszöld levelek általában a cserép pereme fölött terülnek szét, és szorosan egymás mellett állva elrejtik a talajt. Ez a tény az öntözésnél okozhat nehézséget, hiszen ha csak felülről öntünk vizet a levelekre, akkor egyrészt a bársonyos szőrökről leperegve szétfolyik, másrészt ami a leveleken marad belőle, az nem kívánatos foltokat hagy maga után.

Mivel a kevéssé rugalmas nyélen ülő levelek között nehéz a kanna csövével a vizet a talajra juttatni, ezért alulról érdemes öntözni. Mindig kézmeleg vízzel öntözzünk! Ha a cserepet szélesebb tálba állítjuk, akkor a felesleges öntözővíz párásítja a növény környezetét. A hetenkénti permetező öntözés is a trópusi erdők klímáját idézi.

A levelek másik ellensége - már ha egyáltalán lehet ilyet állítani egy növény esetében - a közvetlen napsugárzás. A perzselő sugarak gyorsan elégetik az erdő félhomályához szokott leveleket. Keressünk a növény számára világos, de közvetlen napsütéstől mentes helyet! A keletre néző ablak párkánya ideális lehet. Ha - egy északi ablakban vagy árnyékos sarokban - sötétségre kárhoztatjuk a fokföldi ibolyát, akkor növekedése lelassul, és virágzása is elmarad.

Mivel földje nem látszik, sokan úgy vélik, átültetni sem kell. Pedig virágzásra csak tápanyagban gazdag talajba ültetett tövek esetében számíthatunk. A tavaszi elvirágzást követő átültetésnél helyezzünk a cserép aljába kavicsréteget, amely elvezeti a pangó vizet és Otthon is a természetben megóvja a gyökereket a rothadástól. Jobb sűrűbben átültetni, mint egyre nagyobb cserepeket választani. A növény termeténél fogva a nagy cserépben sem fog lényegesen nagyobbra fejlődni. A ritka, de rendszeres tápoldatozást azonban meghálálja. Az ibolya lassan a fény felé fordul, ezért ajánlatos időről időre elforgatni cserepét.

A szép virágú változatokat otthon is könnyen szaporíthatjuk. Vágjunk le egy kerekded vagy enyhén csúcsos levelet a tőről, és hagyjunk meg néhány centimétert a levélnyélből. Sokan egyszerűen vízbe teszik a leválasztott levélkéket, úgy, hogy a víz csak a nyeleket lepje el. Az így készített dugványokat meleg helyen tartják, és rendszeresen cserélik a vizüket, míg ki nem fejlődnek a gyökerek és a friss hajtás a levélnyélen. Mások a levéldugványokat nedves, homokos talajba tűzik. Ennél a módszernél is fontos a meleg és a magas páratartalom biztosítása. A siker valószínűségét tovább növelhetjük, ha a szakboltokban kapható gyökeresedést segítő hormonba mártjuk a dugványokat, mielőtt a földbe kerülnének. A fi atal növényeket különösen is óvjuk a huzattól és a hőmérséklet ingadozásától.

Barta István