Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gondos válogatás, kiváló motivációs rendszer

Nemrég arra kerestük a választ, minek tulajdonítható, hogy a kerületi diákolimpia középiskolai pontversenyét rendre a Városmajori Gimnázium nyeri. Ezúttal azt boncolgatjuk, hogy az általános iskolák között miért az ELTE Gyakorló „bérelte ki” az első helyet az alsósok és a felsősök korosztályaiban, s milyen diákolimpiai szereplés várható a jövőben az immár középiskolával kiegészült intézménytől.

Kálmánné dr. Bors Irén megbízott igazgató és Szántó Szilárd testnevelő tanár szerint a gyakorlóiskola kitűnő diákolimpiai szereplésének egyik oka az, hogy az intézményben leendő tanítók – illetve ettől a tanévtől kezdve leendő tanárok is – gyakorolják az oktatást. Emiatt nagyobb a pedagógiai tudatosság, mint más iskolákban, mivel a gyakorlatvezető tanítóknak, tanároknak naponta reflektálniuk kell saját munkájukra. Ez persze a közoktatás más területein is követelmény. A testnevelés hatékonyságát növeli az is, hogy – a felsőoktatási funkció miatt – az alsó tagozaton is csak szakos testnevelők taníthatnak, és az I–II. osztályban heti négy órát kell testnevelésre fordítani.

A diákolimpiát illetően az ELTE Gyakorlóban is a tehetségek kiválogatása és gondozása a fő szempont. Ha maximált az indulók létszáma, akkor a testnevelők háziversenyekkel választják ki a legjobbakat. Ha nincs felső limit, vagy több csapat is indítható, akkor kevésbé ügyes gyerekeket is beneveznek, hogy minél több gyerek mozoghasson, és ezzel is elősegítsék a lemaradók felzárkózását. E célt szolgálja a tömegsport is: a szakkör jellegű labdarúgás, a röplabda, a kosárlabda (a felsősöknél) és – tanfolyami keretek között – a játékos gyerektorna.

A testnevelésre nagyon odafigyelnek
A testnevelésre nagyon odafigyelnek

Az iskolai motivációs rendszer miatt a gyerekek nagy becsvágygyal vesznek részt a versenyeken. Ebben partnerek a szülők és a más tárgyat tanító pedagógusok is. A motivációt szolgálja a „Legjobb sportoló” díj (feliratos póló), és az is, hogy a legjobb eredményt elérő felső tagozatos tanulókat elviszik a mogyoródi Aquaréna víziparkba. Az intenzív testneveléssel és sportélettel magyarázható, hogy viszonylag kevés egyesületi sportoló jár az iskolába, a kiemelkedő diákolimpiai szereplés alapvetően az intézmény érdeme.

A Kiss János iskolával való egyesülés után megnövekednek a testneveléssel kapcsolatos feladatok is. Egy évig még csak a diákolimpián induló csapat közös, ami erősödést jelent az általános iskolai korcsoportokban, hiszen nagyobb körből lehet válogatni. Egy esztendő után azonban a volt Kiss János iskolában is áttérnek a gyakorlóiskolai oktatásra, így várhatóan növekedik majd a testnevelés hatékonysága. Ezt elősegítik a tornatermek, játékterek közös használatából adódó lehetőségek is. Mindkét „telephelyen” megosztható és jól felszerelt a tornaterem, van egy kis konditerem is, nagyok a játszóudvarok, s esetenként igénybe vehető a főiskola sportudvara. Ha az időjárás engedi, a közeli Gesztenyés kertben is mozoghatnak a gyerekek.

A sok pozitívum mellett azonban szólni kell egy komoly problémáról is: a pedagógusokat érintő megszorítások a gyakorlóiskolát sem kerülték el. Ha a testnevelők arra kényszerülnek, hogy másodállásokkal pótolják kieső jövedelmüket, az nemcsak az iskolák részvételi hajlandóságát csökkentheti, de akár a – kerületben eddig kiválóan működő – diákolimpia létét is veszélybe sodorhatja.

Kérész Gyula