Gyógyítás vagy papírmunka?

A háziorvosok egyre kevesebb időt tudnak fordítani a betegekre az újabb és újabb adminisztrációs kötelezettségek miatt, emellett folyamatosan szűkülnek a szakmai jogosítványaik is - mind több betegségtípus kapcsán vonják meg tőlük a laborbeutalás, illetve a gyógyszerfelírás lehetőségét. Ez utóbbiakra az illetékes minisztérium szerint a szakorvosi kontroll erősítése miatt van szükség.


Az adminisztráció fogságában
Kerületi háziorvosok a napokban megkeresték lapunkat, hogy olvasóinkkal megismertethessük: hogyan is működik manapság egy háziorvosi praxis. Pontosabban: hogyan nem. Tavaly nyár óta ugyanis egyre több adminisztrációs teher hárul rájuk, emiatt szinte már egyáltalán nem jut idő arra, hogy a betegekkel foglalkozzanak - pedig a gyógyszeres kezelés mellett igen fontos lenne a páciensek problémáinak meghallgatása, illetve a tájékoztatás, ami sajnos a kórházakban és a szakrendeléseken a legtöbbször elmarad.

Az "adminisztrációs útvesztő" első elemét 2006 júliusában a közgyógyellátási igazolások bonyolult módosítása jelentette, majd ehhez járult októberben a háziorvosok számára kötelezővé tett tételes OEP-jelentés. Ez év januárjától már szinte hetente jelennek meg az újabb rendeletek, amelyek még több papírmunkát írnak elő. Mint ismeretes, az egyik, idén hatályba lépett előírás szerint az orvosok az azonos hatóanyagú gyógyszerek közül csak az olcsóbbat ajánlhatják - ha a beteg mégis a régi, jól bevált, de drágább gyógyszerét kéri, s nem sikerül meggyőzni arról, hogy az olcsóbb is jó, akkor ki kell nyomtatni, el kell olvastatni, és alá kell írattatni egy nyilatkozatot, hogy ragaszkodik a korábbi szerhez, és vállalja a többletköltséget.

Amikor receptírásra kerül sor, az orvosnak egy újabb rendelet szerint a BNO (Betegségek Nemzetközi Osztályozása) kódot is fel kell írnia, amit egy számítógépes listából lehet kikeresni. Ez a művelet sokszor percekig eltart, ugyanis a betegségek az adatbázisban hol magyarul, hol latinul, hol pedig angolul szerepelnek, nem ritkán helyesírási hibával. Laborbeutaló vagy szakrendelésbeutaló megírása esetén sem sokkal könnyebb az orvos helyzete, amikor a kórházi osztályok és szakrendelők 9 jegyű kódját kell kikeresni, mert ez utóbbiak listáján a legtöbb intézmény nem a hivatalos, hanem valamilyen "szerzői" néven van feltüntetve.

Bonyolult a rendszer

A háziorvosok úgy vélik: önálló döntéshozatali képességüket kérdőjelezik meg, és az alapellátásba vetett bizalmat ássák alá azok az intézkedések, melyek egyre inkább szűkítik szakmai jogosítványaik körét. Laborbeutalót például egyre kevesebb betegségtípus nál adhatnak - ilyen újabban a pajzsmirigybetegség: a pácienseket már csak az endokrinológiai szakrendelőbe irányíthatják, ahol aztán majd megkapják a beutalójukat. A betegnek az ott kapott eredménnyel vissza kell mennie a szakrendelőbe, ahol beállítják a gyógyszereit, majd végül ismét a háziorvoshoz kell visszatérnie, aki felírja a medicinákat. Korábban a háziorvos nézte meg az illető laborértékeit, és annak megfelelően állította be a gyógyszereket, s csak speciális esetben küldte a szakrendelőbe - a beteg tehát jóval egyszerűbb módon juthatott hozzá az orvosságaihoz.

A háziorvosok által nem, vagy csak szakorvosi javaslatra (3-6 hónapig) felírható gyógyszerek köre is folyamatosan szűkül. A háziorvos már kötszert sem biztosíthat egy rákos betegnek - nemrégiben az OEP azért szabott ki büntetést, mert egy haldokló emlőtumoros beteg kötszert kapott, hogy méltó emberi körülmények között tudjon otthonában meghalni. A sort még hosszan lehetne folytatni: többek között botot és WC-kapaszkodót sem írhat fel a háziorvos, és pelenkát is csak akkor, ha a beteg - aki sokszor lakáshoz kötött - az urológustól vagy a nőgyógyásztól visz igazolást, hogy arra tényleg szüksége van.


Hosszabb a rendelés, mégis kevesebb idő jut a betegre
Erősítik a szakkontrollt

A háziorvosok működésének szabályozását érintő kritikákkal kapcsolatban megkerestük az Egészségügyi Minisztériumot, amely reagált a felvetett problémákra. Mint megtudtuk: a receptekre írandó BNOkódok listájának alapjául A betegségek és az egészséggel kapcsolatos problémák nemzetközi osztályozása című, nemzetközi, angol nyelvű kiadvány fordítása szolgál, amit még 1994-95-ben készíttetett el az egykori Népjóléti Minisztérium. E munkát felhasználva készült el az azóta is használt, úgynevezett "BNO-törzs", és ez az elmúlt évek során csak néhány kiegészítéssel, illetve apróbb javítással módosult. Az OEP honlapján megtalálható a teljes BNO-kódrendszer, ahol akár szó- vagy kódrészletre is lehet keresni. A kórházi osztályok és szakrendelések kódrendszerének alkalmazása - ami tavaly július óta kötelező - a minisztérium szerint szintén nem okozhat nehézséget az orvosok számára.

Arra a kérdésre, hogy bizonyos betegségek esetében miért vonták meg a háziorvosoktól a laborbeutalás jogát, azt a választ kaptuk, hogy vannak olyan betegségek, amelyek biztonságos ellátásához szükséges a szakorvos speciális tudása. Ezek esetében (például a pajzsmirigybetegségnél) a diagnózis felállítását és a szükséges kezelések meghatározását a leginkább hozzáértőre - a szakorvosra - kell bízni. Így csökken a tévedés kockázata - és nem mellékesen a feleslegesen elvégzett vizsgálatok száma is.

A háziorvosok által felírható gyógyszerek körének szűkítésére ugyanez a magyarázat: bizonyos betegségeknél biztonságosabb, ha az ellátást a szakorvos biztosítja. Nagyon sok háziorvosnál korábban minden ellenőrzés vagy vizsgálat nélkül felírták a rendszeresen szedett gyógyszereket, akár rokon kérésére, és akár éveken keresztül is. A minisztérium szerint ez, bár munkaszervezési szempontból érthető, szakmailag nem elfogadható. Úgy vélik: a gyógyszer nem játék, fontos, hogy a betegek azt valódi kontroll alatt szedjék - erre pedig a szakorvos a leginkább megfelelő, hozzáértő személy. A szakorvosi kontroll erősítésével álláspontjuk szerint jelentősen javítható az ellátás minősége.

A gyógyászati eszközök felírására vonatkozó korlátozások is az előbbiekben említett elvek szerint történtek. Pelenkát például azért nem írhatnak fel a háziorvosok, mert ennek viselése urológiai problémával függ össze, s ezzel szakorvoshoz kell fordulni. A minisztérium illetékesei hozzátették: a pelenkák, kötszerek és több más gyógyászati segédeszköz felírása terén országos szinten milliárdos pazarlás folyt az elmúlt években, így ennek a felelőtlen gyakorlatnak is gátat akarnak vetni azzal, hogy szabályozzák és ellenőrzik a felírási jogosultságokat.

Van, aki pazarol, van aki nem?

A háziorvosok nehezményezik a minisztériumnak azt a célzását, miszerint ők általában pazarlóan írnának fel gyógyszereket és gyógyászati segédeszközöket; nem értik, miért szűnne meg a pazarlás azzal, hogy a felírási jogosultságuk egy része a szakorvosokhoz kerül. Bántónak érzik az illetékesek részéről azt, hogy olyan betegségek esetében, amelyek kezelése terén már sok évtizedes tapasztalatuk van, megkérdőjelezik hozzáértésüket. Minden háziorvosnak legalább két szakvizsgája van, így számtalan szakorvosi kérdéshez kiválóan értenek.

A legtöbb nyugat-európai országban éppen a nálunk tapasztalható törekvésekkel ellentétes tendencia érvényesül: ezekben az egészségügyi rendszerekben egyre jobban támaszkodnak az alapellátásra. Magyarországon viszont a háziorvosok még a szakorvosokhoz nem utalt feladatok kapcsán is alig tudnak foglalkozni a betegekkel. Bár a szokásos négy óráról már hat-hét órára is kitolódik a rendelési idejük, ezt a halmozódó adminisztratív előírások miatt mégsem a gyógyításra, hanem nyilatkozatok kitöltésére, aláírások begyűjtésére, vagy pénzbeszedésre és nyugtaadásra kell fordítaniuk.

K. D.