Hegedűművész és informatikai szakreferens

Bartha Katalin az új kor asszonya. Helyzetéből és nyitottságából adódóan sajátos összekötő kapocsként találta meg a helyét a hagyományos előadó-művészet, a rendezvényszervezés és a számítógépes informatika adta lehetőségek között.
Hegedűművész és informatikai szakreferens
Bartha Katalin: „Fizikai szükségletem, hogy hegedüljek!”

Úgy tudom, tősgyökeres hegyvidéki.
– A Farkasréti temető szomszédságában nőttem fel. Édesanyám zongoratanár, édesapám villamosmérnök-közgazdász, így egyszerre kaptam humán- és reálindíttatást. Gyakorolni nem szerettem, de izgatott az igényes hegedűhang szépsége, és ez hajtott. A szolfézs és az összhangzattan a matematikai logikája miatt állt közel hozzám. Az összhangzattani történések folyamata, elrendeződése, számokban való kifejezhetősége miatt csodáltam egy-egy Bach-tételt is, amelyeknél a gótikus templomok építészeti arányaihoz lehet eljutni. Ugyanazt a kört járja több irányban is, amíg bezárul. Miért van ez így, ez a zenei építészet? Ez nekem plusz játékot jelentett a zenélésben, miközben elvégeztem a tanárképzőt, és Tátrai Vilmos növendékeként a Zeneakadémiát, majd az Operaház zenekarához kerültem.

Mennyiben jelent mást a zenekari árokban való „gályázás”, mint a koncertzenekari munka?
– A hangversenyekre alkalmanként külön-külön próbákkal készülnek fel. Az operazenekarban is vannak próbák, de ha egy darab kész, akkor előadásonként már nincsenek, legfeljebb néha egy-egy vendégfellépővel. Itt több hónapos kihagyás után is flottul kell tudni mindent. Ezért is komoly próbatétel a muzsikusoknak. De ha tovább lát az ember a pultnál, érzi, hogy nélkülözhetetlen fogaskereke a nagy egésznek. Ez jó! Szerettem azt a két-három évet, amit a zenekari árokban töltöttem, majd hétesztendőnyi finnországi kitérő után is újból, a kisegítő munkáknál.

Hogyan került Finnországba?
– Az összhangzattan-tanárom szólt, hogy zenetanárt keresnek, és jók a munkalehetőségek. Fuvolista férjemmel elvállaltuk egy évre, és 1989-ben kimentünk a csaknem Budapestnyi területű, tizenhatezres lélekszámú Kauhajoki település zeneiskolájába. Ideális állapot fogadott, nem kellett unszolni a gyerekeket a zenetanulásra, gyakorlásra, sőt, ők törték magukat, hogy bekerülhessenek a kamarazenekarba, és minél többet tudjanak a zenéről. Így aztán rendszeresen nyerték a zenei versenyeket. Persze ez sem általános, később Kotkán, a munkásvároskikötőben már más volt a hozzáállás. Itt koncertmesternek vettek fel a város harminchárom fős zenekarába, ami mellett eleinte tanítottam is. A zenekari munkához hozzátartozott a kamarazenélés és a zenés színházi produkciókban való közreműködés. Nagyon megszerettem „második hazámat”, invitáltak is, hogy maradjunk, ezért lett az egyből hét év. Az sem mindegy, mennyivel mások a kereseti viszonyok: a hétévi kinn tartózkodás nélkül nem tudtuk volna itthon felépíteni máriaremetei házunkat. Közben finnül is tanultam, mert először bizony csak angolul tudtam tanítani. Ott mindenki ismeri ezt a nyelvet.

Mennyire befogadók a finnek?
– Az idegeneket nemigen szeretik, de minket elfogadtak, jó volt a társaság. Bérlakásban éltünk, mások voltunk, mint a letelepülő magyarok, akik gyanakvóan figyelik egymást, és általában furkálódó természetűek. Barátaink gyakran hívtak házi koncertre, szaunás összejövetelekre. A finnek kíváncsiak, nyitottak az újra, például ott színész, képzőművész, zeneszerző, újságíró társaságban indult az a többművészeti ággal kísérletező munkám is, amely itthon a művészetszervező tevékenység keretében folytatódott.

Akkor hát beszéljünk az újabb váltásról, a vállalkozásairól, és hogy miért kellett hazajönnie!
– Főként a teljesen megromlott házasságunk miatt, de erről nem szeretnék beszélni! Annak azért örülök, hogy Manó és Dani odakinn születtek. Idehaza 1996-ban nagy bizonytalanság várt: a zenekarba az ígéret ellenére már nem vettek vissza, de kisegítőként évekig beülhettem az árokba hegedülni. Ma mint az Operaház adatbázisainak független koordinátora sem vagyok tagja az intézménynek. A kint létrehozott speciális Kalevala előadás hazai meghívásával és felléptetésével indult a rendezvényszervezés, előbb a CreArt Bt. keretei között, majd az Art’s Harmony Szabad Művészeti Társaságban, amelynek alapító elnöke Tátrai Vilmos Kossuth-díjas hegedűművész volt, halála után pedig én vettem át a vezetését. Rendezvények, cégek műsoros programjait szerveztük több művészeti ág összehozásával. Például Cakó Ferenc így indította el azóta jól megismert homok animációinak élő előadását kivetítéssel, zenével. Aztán új műsorokat hoztunk létre, reneszánszt, rokokót, tánccal, bajvívással. Jelenleg tangóelőadásaink sikeresek. Egyszer meghallottam egy Astor Piazzolla-lemezt, és beleszerettem abba a különleges zenei világba, amit ő képviselt bando neón nevű gombos harmonikájával. A táncot a tangóvilágbajnok Budai László és partnernői, illetve Argentintangó Táncszínháza hozták, akikkel több műsorunk is készült: az Évszakok Buenos Airesben, a Tangóexpress, a Lélekhúrok. A zenét a mi kis hegedű, zongora, gordonka, nagybőgő, harmonika felállású együttesünk szolgáltatja, s egy finn zeneszerző barátom hangszerelte a műveket. A tangó nemcsak a vad szenvedély, uralom, de a női követés, figyelem lüktető varázsa is. Piazzolla argentin lelkületéből és a franciaországi európai egyetemleges hatások ötvözetéből alkotta meg a maga művészetét. A Tango & Piazzolla Évszakok műsort egyébként az érdeklődők legközelebb május 25-én láthatják az IBS színpadán.

És mit takar az adatbáziskoordinátori munkája?
– Informatikával, multimédiával 1997 táján kezdtem el foglalkozni. Öcsém, aki programozó, segített, hogy rájöhessek: mit tud nekem nyújtani a számítógép? Először az Antenna Hungária megbízására a Zempléni Művészeti Napokat 1992-től 1997-ig bemutató CD-ROM-ot hoztam létre, amihez én vittem az elképzeléseimet, hogy a zenén túl az archiválástól a kiajánlásig sok mindenre alkalmas legyen. Egy pályázatra néhány éves munka után, 2001-ben megalkottam A magyar opera története című háromnyelvű CD-ROM-ot, amely mintegy nyolcszáz opera és balett összes magyarországi bemutatójának, felújításának adataival, háromezer-személyes arcképcsarnokkal, ezeregyszázötven fotóval, huszonöt videobejátszással és ötvenöt zenei illusztrációval lehetőséget ad a magyar operajátszás történetének teljes körű áttekintésére. Ezzel elnyertük az E-Fesztivál Multimédia verseny harmadik díját. Részt vettem a www.opera.hu honlap létrehozásában, majd egy pályázat segítségével létrehoztuk az Opera digitális archívumát. A különféle adatbázisok tartalmi karbantartása ma más-más ember feladata, én koordinálok technikai oldalról a programozók és a művészeti részek között.

Hogyan él a magánéletben?
– A fiaimmal élek, de van egy társam is. A tizenöt éves Manó szertornázik, fotózik, videózik, letette az ECDL-vizsgát, az Egyetemi Katolikus Gimnáziumba jár. Dániel tizenhárom esztendős, a Fasori Gimnázium tanulója, hegedül és 3D szerkesztővel készít tájképeket. Bár sok a teendőm, szeretem, amit csinálok, és legalább saját időbeosztás szerintélek, aminek része, ma is fizikai szükségletem, hogy rendszeresen hegedüljek.

Muzsay András