Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Hegyvidéki források és kutak (2.)

A törvény erejénél fogva minden forrás - akárcsak például minden egyes barlang is - védelmet élvez, legyen bárhol, bárkinek a földjén. A XII. kerület nem szűkölködik forrásokban, a helyi védettséget szabályozó rendelet mégis összesen csak ötöt sorol fel belőlük. Előző számunkban már elkezdtük bejárni ezeket, most folytassuk sétánkat!


Városkút
A következő két kút ugyancsak történelmünk tanúja. Mindkettő a Béla király úton található, és mindkettő a már említett vezetékeken keresztül küldte vizét a Várba.

Béla király úti források

A Király-kút régi, ismert forrása volt a hegynek: Döbrentey Gábor a kerület közterületeinek elnevezése alkalmával keresztelte "Béla király kútja" névre. Az út is, ahol áll, innen kapta a nevét bő negyven évvel később. A kútház ma lakattal van lezárva, de az eredeti, boltíves vízgyűjtőfolyosó a rácsokon keresztül is jól látszik.

A Béla király út felső végének forrása a Városkút. Korábban Orvoskútnak, Doktorkútnak is nevezték ezt a forrást, amelynek forrásházában a Szépjuhász nénál valaha állott pálos kolostor XII. századi, faragott kövei is felfedezhetők. A forrásház - kis tisztással a bejárata előtt - meghúzódik a Devecseri park sarkában, a terebélyes fák koronája alatt. A park másik sarkán álló kútház és kút eredetileg a forrás vizét gyűjtötte és kínálta, ma azonban vezetékes ivóvíz folyik belőle. Már ha folyik.


A Városkút forrásháza
A környékbeliek tudják, hogy a technika ördöge a modern fotocellás kutat sem kíméli. A fotocella ugyanis elromlott, és a kút hosszú hónapokra kiszáradt. Az önkormányzatnál csak több bejelentés és az illetékes ügyintéző felkutatása után sikerült eredményt elérni: varázsütésre megjavult a kút. Mint elmondták: nem volt rossz, csak elemet kellett cserélni benne...

"Törvényen kívüli" források

Érdekes módon a XII. kerület még két forrással büszkélkedhet, amelyeket azonban nem vett lajstromba a jogalkotó. A Vaddisznó-forrás - a turistatérkép bizonysága szerint - a János-hegy alatt, a Gyermekvasút megállója és az Országos Korányi TBC és Pulmunológiai Intézet kerítése közötti erdőben ered. A Disznófő- forrás a Kossuth-szobor és a Pálma-kunyhó alatt áll. Hogy a víz honnan jön, vagy jött, az tisztázatlan, mert a környező erdőben több építmény is lehet az eredeti kút.

A szomszédságban elmondták, hogy a forrás eredetileg egy lefedett kútgyűrűben tört fel, onnan vezették a forrásházba. Hogy ma működik-e, nem tudjuk, mert az 1927-ben átalakított házikó a Szilassy út 18. alatt, a kerítésen belül áll. Amenynyire kívülről megítélhető, a kerületi védettségű épület elvesztette feladatát, és ma inkább raktárként funkcionál.


A Csermely úti kút táblája
A források bejárása után kutatásunk következő állomása a már említett Csermely út. Az óvoda melletti ház kertjében is jól látható a kék tábla a "Védett forrás" felirattal. Vizet azonban nem látni. Bejutni nem lehet, így csak az óvó néniktől tájékozódom. Tudni vélik, hogy volt arra forrás, de mintha kiapadt volna. A rendelet szerint a Csermely út 10. alatt tulajdonképpen nem is forrást kellene keresni, hanem egy - sokkal kevésbé látványos - védett kutat. A szöveg azonban élő kútra utal, a tábla pedig forrást említ. Ember legyen a talpán, aki eligazodik.

A forrás általában az a hely, ahol a föld mélyéről előtör a víz, azaz emberi beavatkozás nélkül keletkezik. A kút ezzel szemben egy építmény, amellyel a természet vízkészletei megcsapolhatók. A tiszta lehatárolást nehezíti, hogy több esetben - a kerületben is - a források vize is kúton keresztül lát napvilágot, vagy forrásokat kút névvel illetnek.

A kutakkal kapcsolatos vizsgálódás során szemet szúrhat a térképen a Kútvölgy szó. A ma utcanévvel megörökített korábbi földrajzi elnevezés egy kutat idéz. Tulajdonképpen a kút ebben az esetben is egy forrás fölött állt, amely a mai Zalai és Dániel út sarkánál bukkant a felszínre. A környéket egykor ivóvízzel ellátó kútból mára csak a név maradt.

Sok az érték, kevés a tisztelet

Összefoglalva a források és kutak bejárását, elmondható, hogy bár sok értékkel rendelkezünk, csak kevés közülük, amelyik megkapja a neki kijáró tiszteletet, megbecsülést. A forrásokat a használat éltetné, azaz ha a környékbeliek naponta ihatnának belőle, ha vizével hűsíthetnénk izzadó tarkónkat a nyári melegben.

Erre mindössze két esetben van lehetőség, az egyikben azonban nem forrásvízzel, hanem "csak" csapvízzel. Megfontolandó lenne a jogszabá lyok áttekintése is, hiszen ha valóban nem léteznek azok a források, amelyeket a bejárás során nem találni, akkor azok "de jure" védelme teljesen értelmetlen. Ahol pedig még van lehetőség a védelemre, ott talán kicsit több odafi gyeléssel megmenthető lenne a hegyvidék eredeti vízrajzának néhány kiemelt pontja.

B. I.