Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Hegyvidéki Tündérkert

Hegyvidéki Tündérkert

Tündérkert címmel immár második alkalommal rendezték meg a magyar népzenét játszó hazai, erdélyi és moldvai zenekarok találkozóját a kerületi művelődési központban, ahol a koncertek és táncházak mellett filmvetítések, néprajzi előadások, valamint gyermekeknek szóló kézműves-foglalkozások (képünkön) várták a népi kultúra iránt érdeklődőket. A nagyszabású kulturális seregszemlén születésnapi koncertet adott az idén tízéves Misztral, a Zurgó együttes pedig táncházzal szórakoztatta a mozgásra vágyókat. Kása Béla fotóművész kiállítása Moldvát hozta közelebb, ahogyan ezt a célt szolgálta, igaz, zene és tánc segítségével, a vidéki moldvai zenekarok találkozója is. A fellépők között ott volt a második világháború után Moldvából Magyarországra telepített csángók kultúráját tovább örökítő Egyházaskozári Csángómagyar Hagyományőrző Egyesület, amelynek koncertjét fergeteges táncmulatság tette teljessé. Meghívást kapott még a rendezvényre Bácsi Gyurka, a Cserszömörcze, a Cserefa, az Esztenás, a Flótás, a Gyöngyharmat, a Juhos, a Mentés Másként Trió, az Öves, a Sugalló, a Szegedi Koboz Ének Műhely és a Tatros együttes. A Tündérkert zárásaként a Kolompos együttes adott műsort.

mam