Holesch Dénes újrafelfedezésre vár

A kerületben élő Fekete Klári egy véletlen folytán kezdett el foglalkozni a Holesch-örökséggel. Az egykor a modellszakmában, majd az idegenforgalomban dolgozó újságíró még a nyolcvanas években egy utazási iroda munkatársaként találkozott Holesch Dénes özvegyével, Joyce Greer ausztrál zongoraművésznővel, aki személyes találkozóik alkalmával feltárta elhunyt festőművész férje páratlan élettörténetét. Fekete Klári egy olyan tehetséges magyar alkotó életét ismerhette meg, aki hihetetlennek tűnő karriert futott be Amerikában és Nyugat-Európában, ugyanakkor itthon szinte senki sem hallott róla. Ekkor határozta el: megpróbálja a hazai közönséggel is megismertetni Holesch Dénes művészetét.

Nem véletlen, hogy az alkotó munkásságáról csak kevesen tudnak Magyarországon. Mint Fekete Klári is rámutatott a Szabadság rabságában című, néhány évvel ezelőtt kiadott, a Szabó Ervin Könyvtár Ugocsa utcai részlegében jelenleg is hozzáférhető könyvében, Holesch fiatalkorától egészen a halála előtti utolsó hetekig szülőföldjétől távol élte életét. A felvidéki Besztercebányán birtokos nemesi család sarjaként 1910-ben született Holesch a szakmai tanulóéveket még itthon, a Budapesti Képzőművészeti Akadémián töltötte, ám ezt követően, főként az állandósuló anyagi nélkülözések miatt, már külföldön próbált érvényesülni.

Az utolsó fénykép

1933-ban építész bátyját követve Kínába költözött, ahol helyi előkelőségek portréinak készítéséből szerzett szép jövedelmet. Aztán, a kalandvágytól fűtve, Hongkong és Japán érintésével a Fülöp-szigetekre, majd Jávára és Balira utazott, onnan az ausztrál kontinensre hajózott át. Ezeken a helyeken tájképeket, életképeket, őslakosok portréit festette, illetve Sydneyben megrendelésekre készített arcképeket. 1944-ben egy sydneyi koncerten ismerte meg későbbi feleségét, Joyce Greert. Egy év múlva, már házasként, együtt utaztak New Yorkba.

Amerikában Holesch szakmai érdeklődése a lovak felé fordult, az e témában készített képeit hamar felfedezték a neves galériák. A kritikusok elismerően szóltak műveiről – az egyik brit művészettörténész egyenesen a XX. századi Stubbsként aposztrofálta az alkotót (Stubbs a XVIII. századi Anglia és a világ képzőművészetének kiemelkedő festője, kedvenc témája a ló volt). Holesch az ötvenes években több ízben is ellátogatott Nagy-Britanniába, 1958-ban pedig át is telepedett: itt újabb témákkal – póló, vadászat, lóverseny – bővítette lovas képeinek választékát. 1960-ban tovább költözött, a francia Riviérán kezdett festeni, ahol kapcsolatba került szakmai ideáljával, Picassóval.

A hatvanas évektől szinte folyamatosan vándorolt családjával: élt Nyugat-Európa számos városában, illetve Kanadában, Ottawában és Montrealban. Élete utolsó éveiben több alkalommal is járt Magyarországon. 1983-ban a végleges visszatelepülés gondolatával jött Budapestre, ám a munkára már nem maradt ideje. Érkezését követően néhány héttel rákbetegsége miatt elhunyt.

Fekete Klári érdeklődésünkre elmondta: a Holesch-örökség ápolásának jegyében már több jelentős kiállítást sikerült tető alá hoznia Magyarországon. Közreműködése nyomán az utóbbi évek egyik legnagyobb szabású bemutatóját a kerületi művelődési központban rendezték, ahol Joyce Greer zongorakoncertjével és egy jótékonysági árveréssel egybekötve nyitották meg a főként lovas témájú képekből válogatott tárlatot. Legutóbb pedig, épp a napokban, az V. kerületi Aranytíz Művelődési Központban nyílt egy új tárlat. Az október végéig látható összeállítás különlegessége, hogy a lovas témájú festmények mellett eddig még soha be nem mutatott tájképek és portrék is a falakra kerültek.

– Az életmű jelentőségéhez méltó módon érdemes volna végre egy kizárólag Holesch-művekre specializálódott galériát kialakítani – vélte az újságíró. Mint mondta, igazán örvendetes lenne, ha ez a kiállítóhely a kerületben jöhetne létre.

-z-