Ifjúságvédelmi programsorozat

A Jövő Háza Központ Kht. és II. kerületi Családsegítő és Gyermekjóléti Központ júniusban elindította PARKolóPálya elnevezésű ifj úságvédelmi  programsorozatát, amely elsősorban a 12–18 éves fi atalok számára kínál szabadidős, játékos elfoglaltságokat. Ezek révén teremt észrevétlenül közösséget, így vezet be a művészet és a tudomány világába, hangsúlyt fektetve az önismeret, pszichológia, életvezetési tanácsadás, önképzés és tehetséggondozás megvalósítására. A foglalkozások célja, hogy visszaszorítsa az e korosztály körében egyre gyakoribb iskolakerülést, drogos-alkoholos befolyásoltságot és fiatalkorú bűnözést.

A programsorozat középpontjában a PARKolóKlub áll, amely önkéntes pedagógus és szociális munkás hallgatók vezetésével működik. A tervezett programok: csocsóbajnokság, asztalitenisz, falfestés, üzenőfal, utcaszínház, zsonglőr- és ügyességi játékok, tehetségkutató verseny, éjszakai kalandtúra a parkban, klubkoncertek, szemétdesign és szemétszedési verseny.

A Jövő Háza Központ Kht. szeptember első felében rendezi meg a PARKolóPálya Fesztivált, amelyen a programsorozat szervezői és résztvevői bemutatják a nyári munkákat, eredményeket, a létrejött produkciókat és közösségeket. Az országos fesztiválra meghívást kapnak a magyarországi nagyvárosok és közösségek ifjúságvédelemmel és tehetséggondozással foglalkozó civil és állami szervezetei is. Bővebb információ: www.jovohaza.hu.


MA.