Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kék hírek

FELJELENTETTÉK A VESZTEGETÕT


A kerületi rendőrkapitányság eljárást kezdeményezett K. Konstantin ukrán állampolgár ellen vesztegetés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Január 16-án nem sokkal éjfél után a kapitányság két gépkocsizó járőre, H. Árpád rendőrzászlós és M. Csongor rendőr-főtörzsőrmester a Krisztina körúton, menet közben felfi gyelt arra, hogy a mellettük elhaladó jármű sofőrje vezetés közben a kezében tartott mobiltelefonjába beszél. A Krisztina körút és az Attila út kereszteződésénél a gépkocsi vezetőjét megállították és igazoltatták. Az igazoltatás során K. Konstantin a járőrök kérdésére elmondta, hogy az éjszaka folyamán jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztott. Ezt követően 40 000 forintot ajánlott fel részükre, ha nem kell szondát fújnia, és elengedik.

A járőrök tudatták vele, hogy ezzel súlyos bűncselekményt valósít meg, amiért előállítják. Az illető ekkor további 100 000 forintot ígért továbbengedéséért cserébe. Az így 140 000 forintra emelkedett összeget K. Konstantin többször megpróbálta átadni a járőröknek, miközben ők előállították a kerületi rendőrkapitányságon, majd ittas járművezetés és vesztegetés miatt feljelentést tettek ellene. Az eljárást a Budapesti Nyomozó Ügyészség folytatja le. Budapest rendőrfőkapitánya - a kerületi rendőrkapitány javaslatára - február 15-én dicséretben és jutalomban részesítette a két megvesztegethetetlen járőrt.

BEAZONOSÍTATLAN KERÉKPÁROK

A kerületi rendőrjárőrök február 9-én a késő esti órákban elfogták és előállították J. Sándor budapesti lakost lopás gyanújával, mert nem tudott elszámolni a nála lévő két kerékpárral. Mivel az eredeti tulajdonosokat a rendőrség munkatársainak eddig nem sikerült beazonosítaniuk, ezért kérik, hogy akik felismerik a mellékelt fotón látható sárga- kék, illetve fekete színű, Alfa Mountain Bike típusú kerékpárokat, hívják a kerületi kapitányság ügyeletét a 457-5650-es számon.

MEGMENTETTÉK A KERÉKPÁROST

Két kerületi rendőrjárőr mentette meg annak a kerékpárosnak az életét, aki február 20-án a délutáni órákban balesetet szenvedett a Zugligeti úton. N. Tamás 20 éves, budapesti lakos nagy sebességgel haladt lefelé a meredek lejtőn, amikor elvesztette uralmát a kerékpárja felett, nekiütközött egy kőnek, és mintegy hatméteres zuhanást követően földet ért. A baleset szemtanúja volt Sivadó Zsolt és Vrbovszki Szabolcs őrmester, akik azonnal a sérült segítségére siettek. A kerékpáros először felállt, röviddel később azonban összeesett, a nyelve pedig hátracsúszott, elzárva a légutakat. A rendőrök nyomban értesítették a mentőszolgálatot, a sérültet stabil oldalfekvésbe helyezték, s a nyelvét előrehúzták a garatból. A kiérkező mentőorvos megállapította, hogy N. Tamás, aki nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett - orrcsontja és bal oldali kulcscsontja eltörött -, a XII. kerületi rendőrök gyors és szakszerű intézkedése nélkül fulladás miatt valószínűleg életét vesztette volna.

PÉNZT CSALTAK KI KÓRHÁZAK NEVÉBEN

A kerületi rendőrkapitányság eljárást kezdeményezett P. Árpád és V. Gáborné ellen szabálysértési értékre üzletszerűen elkövetett csalás vétségének megalapozott gyanúja miatt. P. és V. azzal az ürüggyel csöngetett be XI., XII. és III. kerületi lakásokba, hogy a Budai Gyermekkórház és a Schöpf-Merey Kórház részére gyűjtenek adományokat. A sértettek 200 forinttól 4000 forintig terjedő összegeket adtak át az elkövetők részére, valamint nevüket felírták egy mappába, amelynek tetején a "NE ADD FEL! Alapítvány a koraszülött és rákbeteg gyermekekért" felirat szerepelt. A kerületi kapitányság munkatársainak eddig nem sikerült beazonosítaniuk az ügy összes sértettjét, ezért kérik mindazokat, akik a mellékelt képeken látható személyeknek készpénzt adtak át adományozási célból, értesítsék a XII. kerületi rendőrkapitányságon dr. Csipler Norbert rendőr századost, vagy a kapitányság ügyeletét a 112-es vagy a 457-5650-es telefonszámon.

-d-