Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kék hírek

TAXIVAL MENEKÜLTEK A PATIKARABLÓK

Március 5-én délelőtt 11 óra után két férfi tért be az egyik Böszörményi úti patikába, és fegyverrel arra kényszerítette az alkalmazottakat, hogy adják át az üzlet bevételét. Az elkövetők, akik körülbelül ötvenezer forintot zsákmányoltak, egy közelben várakozó taxival távoztak a helyszínről.

Egy figyelmes szemtanú megjegyezte a taxi rendszámát, így a kiérkező hegyvidéki rendőrök hamar azonosították a járművet. Felvették a kapcsolatot a sofőrrel, aki elmondta, hogy a két férfi a VII. kerületi Akácfa utcában szállt ki az autójából. A BRFK akciósai az információ alapján átvizsgálták a környéket, és az Akácfa sörözőben - alig másfél órával a patikarablás után - elfogták a tetteseket. A két férfival szemben fegyveresen elkövetett rablás miatt indított nyomozást a BRFK Rablási Osztálya.

ERKÉLYAJTÓN ÁT JÖTT A BETÖRÕ

Nem jutott messzire az a betörő, aki március elsején a délutáni órákban ékszereket vitt el az Irhás árok egyik házának földszinti lakásából, majd nem sokkal ezután ugyanebben az épületben egy második emeleti lakásból - ahová az erkélyajtón keresztül jutott be - szintén értékeket kísérelt meg eltulajdonítani. Az elkövető, akit ez utóbbi helyszínen megzavartak, az erkélyről leugorva próbált meg elmenekülni. Az időközben értesített kerületi rendőrök úgynevezett "forrónyomos" üldözést követően a tett helyszínétől néhány száz méterre elfogták.

E. Zoltán budapesti lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy az előbbi betörés, illetve betörési kísérlet mellett korábban több ízben is megpróbált behatolni lakásokba. Tavaly októberben az Ormódi utcában, decemberben az Oltvány közben, a Gaál József úton és a Béla király úton, idén januárban pedig a Tamási Áron utcában és a Szendrő közben kísérelt meg betörni az erkélyajtó befeszítésével - ezeken a helyszíneken azonban nem járt sikerrel, így "csak" rongálási kár keletkezett. A gyanúsított a kihallgatásán elismerte az előbbi bűncselekmények elkövetését, egyúttal beismerő vallomást tett, hogy a Kékgolyó utcai Onkológiai Intézetből 2006. december 20. és 2007. január 22. között különböző időpontokban ő tulajdonította el J. László tatabányai, valamint V. György és H. Edit budapesti lakosok pénztárcáját a benne lévő készpénzzel és okiratokkal. Továbbá tavaly december 30-án és idén január 26-án a János kórházban ő tette zsebre V. László és F. Dezső budapesti lakosok értékeit.

A kerületi rendőrkapitányság több rendbeli lopás bűntette, illetve annak kísérlete miatt, valamint okirattal visszaélés és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel való visszaélés vétsége miatt folytatja a nyomozást E. Zoltánnal szemben.

FIATALKORÚ LÁNY A "TÁSKÁK RÉME"

Március 4-én délután a Városmajorban S. József 21 éves, váci lakos letépte a parkon áthaladó K. Tünde válltáskáját, majd megpróbált elszaladni, ám egy kerületi polgár az aszszony segítségére sietett, és üldözőbe vette a tolvajt. Miután sikerült megfognia az elkövetőt, értesítette a közelben tartózkodó rendőröket, akik előállították a férfit. A járőrök két gyanúsan viselkedő fiatal lányra is felfigyeltek a parkban, akiket elszámoltattak, és kiderült, hogy az előállított férfi ismerősei.

Feltűnő volt az is, hogy egyikük, a 17 éves M. Esztella ruházata és külső személyiségjegyei hasonlóságot mutatnak azzal a személyleírással, amit az ez év február 19-én a Karthauzi úton elkövetett rablás sértettje adott az elkövetőről, ezért a két lányt is előállították a járőrök. M. Esztella kihallgatása során elismerte, hogy február 19-én valóban ő volt az, aki tenyérrel arcul ütötte P. Istvánné budapesti lakost, majd elvette a táskáját.

Sikerült azt is bizonyítani, hogy ugyanezzel a módszerrel ő követett el lopásokat korábban a Nyúl utcában, a Széna téren és a Törökvészi úton, továbbá a terhére róható még számos, budapesti kórházban elkövetett lopás. A kerületi rendőrkapitányság kezdeményezte a fiatalkorú M. Esztella előzetes letartóztatását.

GYEREKBICIKLIT LOPOTT AZ ITTAS TOLVAJ

Korábbi számunkban már hírül adtuk, hogy J. Sándor István budapesti lakost lopás gyanújával a kerületi rendőrjárőrök előállították, mert nem tudott elszámolni a nála lévő két kerékpárral. Február 20-án 15.25 órakor J.-nél, aki épp a György Aladár és a Kiss Áron utca kereszteződésénél lévő autóbusz-megállóban várakozott, a járőrök ismét egy lopott kerékpárt találtak. A rendőröknek bevallotta, hogy a kétkerekűt egy nyitott tárolóból tulajdonította el, de a pontos helyet nem tudta megmondani, a lopás időpontjában ugyanis erősen ittas állapotban volt.

A kerületi kapitányság munkatársai a 457-5650-es telefonszámon várják a képen látható, kék színű, Hauser típusú gyermekkerékpár tulajdonosának jelentkezését.

ELFOGTÁK A KÓRHÁZI "SZARKÁT"

A Szent János Kórház egyik ápolónője érte tetten azt a tolvajt, aki az egyik kórteremben fekvő idős hölgy pénztárcáját próbálta meg zsebre tenni. Amikor az ápolónő kérdőre vonta a táskában kutató férfit, az el akart menekülni a helyszínről, azonban az élelmes hölgy rázárta az ajtót és értesítette a rendőröket.

A kerületi kapitányság vezetője lapunknak elmondta: lopás megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást a 19 éves K. Lakatos Rolanddal szemben, akinek a terhére az eljárás során további öt lopást sikerült bizonyítani - ezeket szintén a János kórházban követte el az év első két hónapjában.

-d-