Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kevesebb vizet fogyasztunk

Gazdasági megfontolások miatt, illetve a környezettudatos gondolkodás előtérbe kerülésével egyre többen bánnak takarékosan a vízzel Magyarországon. A főváros teljes vízfogyasztása jelentősen csökkent a nyolcvanas évek óta.

Nagy, nyári melegek idején jelentősen megnő Budapest vízfogyasztása, a fővárosi víz-közműhálózat azonban biztonságosan megfelel az igényeknek – tájékoztatta lapunkat Sándor Zsolt, a Fővárosi Vízművek kommunikációs osztályának helyettes vezetője. A közművállalat munkatársa elmondta: a főváros átlagosan 550 ezer köbméter vizet fogyaszt naponta, s ez a mennyiség a nyári hőségidőszakok alatt általában mintegy húsz százalékkal, 660-680 ezer köbméterre növekszik.

Kevesebb vizet fogyasztunk
Időnként persze jobban is megugorhat a fogyasztás: az utóbbi évek csúcsértékét 2003 nyarán mérték, amikor a fővárosiak egyetlen nap alatt 870 ezer köbméternyi vizet folyattak el. A csúcsok egyébként 2003 óta egyre alacsonyabbak, azóta a nyári rekordértékek alig haladják meg a 700 ezer köbmétert; a jelenlegi, 900 ezer köbméterre kalibrált maximumkapacitás tehát bőven elegendő a kánikulai napok idején is.

A Vízművek szükség esetén képes lenne bővíteni kapacitását – az 1980-as években még napi 1,4 millió köbmétert termelt ki a nagy iparvállalatok jelentős vízigénye miatt. Ezek az üzemek azonban mára túlnyomórészt megszűntek, vagy elköltöztek Budapestről, így számottevően csökkent a főváros teljes vízfogyasztása. A csökkenést a lakosság vízhasználati szokásainak átalakulása is magyarázza: gazdasági megfontolások miatt (a vízért ma már piaci árat kell fizetni), illetve a környezettudatos gondolkodás előtérbe kerülésével egyre többen bánnak takarékosan a vízzel.

Szakértők szerint valószínű, hogy a lakosság vízfogyasztása még jobban visszaesik a következő években, és eléri a Nyugat-Európára jellemző szintet, azaz a jelenlegi, 150-170 köbméter/fő/nap fogyasztás 120-150 köbméter/fő/nap szintre mérséklődik. Bár a Vízművek rendkívül magas fogyasztás esetén elvileg életbe léptethet korlátozó intézkedést, Sándor Zsolt szerint a bőséges kapacitás miatt ilyesmire szinte biztosan nem lesz szükség.


z.