Korányi - az "A" pavilontól a mikrobiológiai laboratóriumig

Egy korábbi számunkban foglalkoztunk a Korányi intézet jelenével és egy kicsit a jövőjével is. Ezúttal tehát a múltja következik – persze a folyamatos fejlődés miatt ismét szó esik néhány jövőbeni tervről.
Korányi Frigyes kezdeményezésére 1898. május 3-án alakult meg a Budapesti Szegénysorsú Tüdőbetegek Szanatóriumi Egyesülete. Az egyesület javaslatára 1899. június 21-én a fővárosi törvényhatóság 24 ezer négyszögölnyi területet szavazott meg a szanatórium számára az akkori első kerület Pozsonyihegy és Budakeszi között fekvő részén. A terület ingyenes biztosítása mellett a főváros vállalta az út, a közvilágítás és a vízvezeték kiépítését. A 340 méteres tengerszint feletti magasságon elterülő telken létesülő, pavilonrendszerű, hét épületből álló intézmény alapkőletételére 1900 novemberében került sor. Alig egy évvel később a közadakozásból és kölcsönökből felépült Erzsébet Királyné Szanatórium már betegeket fogadott.
 
Korányi - J épület
J épület

A kezelések költségét alapítványok biztosították, a betegforgalom akkora volt, hogy hamarosan szükségessé vált a szanatórium bővítése. Az intézmény a megalakulásától kezdve élen járt a gümőkor kezelésében, 1907-ben megkapta az „orvosnevelő jogosítványt”. Még ebben az évben újabb 24 ezer négyzetméter területet adományozott a főváros az egyesületnek, 1909-ben pedig már tető volt az új pavilonon, és elkészültek a hozzá tartozó fekvőteraszok. Az átadás azonban elhúzódott, így csak 1911-ben fogadta a „B” pavilon a betegeket. Az új épület létesítése lehetővé tette a nemek elkülönítését, ettől kezdve a férfiak az „A”, míg a gyerekek és a nők a „B” pavilonba kerültek. Ekkor a betegszám a kezdeti 400-ról közel 1000-re emelkedett. Az első világháború alatt tovább nőtt a tbc-vel fertőzöttek száma, közöttük rendkívül sok volt a katona. Weiss Manfréd jóvoltából a számukra újabb pavilon létesült, amelynek üzemeltetési költségeit a honvédelmi tárca vállalta. Az 1918-ban átadott „J” épülethez további 10 ezer négyszögöl földterületet biztosított a főváros.
 
A Tanácsköztársaság idején az intézmény Erzsébet Szanatórium néven rövid ideig fővárosi közkórházként működött, de hamarosan újra az egyesület kezelésébe került. A húszas évek a korszerűsítés jegyében teltek, liftek, személyzeti lakások épültek. 1928 -ban a szanatóriumban felavatták Korányi Frigyes mai napig látható szobrát. Előtérbe került a légmellkezelés, a folyamatos modernizáció eredményeképpen pedig 1938-ban a Weiss Manfréd-épületben megkezdték a röntgenképek sémába rajzolását. 1936-ban felavatták a házi vetítőt, háromhelyiséges hűtőházat építettek, a könyvtár orvosi köteteinek száma pedig átlépte az ezret. A budai régióból érkező járó betegek ellátását segítendő, 1940-ben tüdőgondozót létesítettek az intézmény területén. A háborúban több találat érte a pavilonokat, de 1945 őszén már újra üzemelt a szanatórium. A változások szele az intézményt is elérte, 1948-tól közvetlen minisztériumi irányítás alatt Állami Korányi Tüdőgyógyintézet néven működött, egy évvel később államosították.
 
A Korányi környéke
A környezetre nem lehet panasz

A szanatóriumtól délre fekvő Tábor metodista diakonissza otthonát 1951-ben az intézethez csatolták ötvenágyas pavilonként, ezzel megalakult az Országos Korányi Tbc Intézet. 1952-ben kormányrendelet rögzítette, hogy a Korányi országos szinten szervezi, irányítja és ellenőrzi az országban a tbc elleni küzdelmet. Az elméleti és gyakorlati munka fejlesztése érdekében az intézet területén önálló Tbc Kutató Intézet létesült. Új épületeket emeltek, bővült az úthálózat, 1954-ben elkészült az ötvenágyas Erdei-telep, majd felépült a „G” és „H” fektető. Ezek azonban még e korszak kórházi elvárásainak sem feleltek meg. Csak 1960-ban kezdődhetett meg a sebészeti tömb építése, amelyet öt évvel később adtak át. Időközben a betegkör is átalakult, a tbc-s esetek visszaszorultak, helyükbe a daganatos megbetegedések léptek.
 
Az intézet megpróbált lépést tartani az igények változásával: 1975 -ben a Korányiban szerveződött az ország első intézeti számítástechnikai csoportja, amely megalapozta a későbbi információtechnológiai kultúrát. A hetvenes évek a diagnosztikai háttér fejlesztésével teltek, ezzel párhuzamosan új állatház és patológia létesült. A következő évtizedben állt munkába a kor egyik legmodernebbjének számító Amber készülék és az izotópgamma-kamera. A sebészeti osztály tanszékké alakult, és a mellkas sebészet hazai bázisává vált. A rendszerváltás után kiépült az egységes informatikai rendszer, megújult a fűtés- és az energiahálózat, új gyógyszertár, illetve veszélyeshulladék- égető létesült.
 
 A fejlődés napjainkban is tart: 2005 óta megújult a képi diagnosztika (CT, SPECT, digitális röntgen), és kialakítottak egy hospice-palliatív osztályt. 2008 -ban megkezdi működését egy modern mikrobiológiai laboratórium, amelynek egyik fő célja a tbc-bakteriológiai diagnosztika lesz. Jövő évben új légzésrehabilitációs osztály indul. Az intézmény vezetői tervezik a légzésfunkciós labor, a bronchiológia és az alvásdiagnosztikai labor gépparkjának felújítását is.