Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kosárlabda-bajnokság

A Diákolimpia kerületi kosárlabdabajnokságai zárt jellegűek, azaz nem lehet igazolt játékosokat szerepeltetni, így aztán sok múlik a testnevelők munkáján és az iskolák teremadottságain. Persze előnyt jelent, ha egy csapatban van olyan diák, aki egyesületben kosárlabdázott valamikor, vagy rokon sportágban versenyez.

A küzdelem öt korcsoportban zajlott. Az V. korcsoportban csak fiúbajnokságot írtak ki (kevés lánycsapat nevezett), így összesen kilenc bajnokságra került sor. Az ELTE TÓFK Gyakorló Általános Iskola minden eddiginél jobban szerepelt: a II-IV. korcsoport hat bajnoki címe közül ötöt szerzett meg, és a hatodik tornán is volt esélye a Tamásival szemben.

Az, hogy ezt a hatodik bajnokságot (a II. korcsoportos lányokét) meg lehetett rendezni, a Kós Károly általános iskolának is köszönhető. Az edzőtanár hajlandó volt elindítani egy olyan csapatot, amelynek tagjai először játszottak együtt. Mondhatni: vállalták a pofozógép szerepét, hogy a másik két csapat játszhasson. Bár lépéshibáik miatt szinte minden támadásukat lefújta a bíró, ők lelkesen hajtottak az utolsó pillanatig, s borzasztóan örültek annak a két kosárnak, amelyet a két meccsükön sikerült dobniuk.

Az V-VI. korcsoport három bajnoki címe közül kettő a Budai Középiskolának jutott, s csak egy a Városmajori Gimnáziumnak (tavaly fordított volt a helyzet).

(Kérész)     

EREDMÉNYEK
II. korcsoport. Fiúk: 1. Tamási, 2. Kós, 3. SOTE Gyakorló. Lányok: 1. Tamási, 2. ELTE Gyakorló, 3. Kós.
III. korcsoport. Fiúk: 1. ELTE Gyakorló I., 2. Virányos, 3. ELTE Gyakorló II., 4. Zugligeti, 5. Tamási, 6. Kós. Lányok: 1. ELTE Gyakorló, 2. Tamási, 3. Németvölgyi, 4. Pannonia Sacra, 5. Virányos.
IV. korcsoport. Fiúk: 1. ELTE Gyakorló, 2. Városmajori, 3. Virányos, 4. Jókai, 5. Kós. Lányok: 1. ELTE Gyakorló, 2. Városmajori, 3. Pannonia Sacra, 4. Tamási, 5. Jókai, 6. Kós.
V. korcsoport. Fiúk: 1. Városmajori, 2. Tamási, 3. Németvölgyi.
VI. korcsoport. Fiúk: 1. Budai, 2. Városmajori, 3. Tamási. Lányok: 1. Budai, 2. Városmajori, 3. Tamási, 4. SOTE Gyakorló.