Kötelező tüdőszűrés

Tisztelt Hegyvidéki Polgárok! Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 59. §-a, valamint a fertőző betegségek és járványok megelőzése érdekében szükséges intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM-rendelet 19. §-ában foglaltak alapján az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Közép-magyarországi Regionális Intézete több településen, köztük Budapest egész területén is, kötelező tüdőszűrő-vizsgálat elvégzését rendelte el, ami a XII. kerületben bejelentett lakcímmel (lakóhellyel, tartózkodási hellyel) rendelkező 30 év feletti lakosságot is érinti.
A szűrővizsgálaton nem kell részt venni azoknak a személyeknek, akik egy éven belül ilyen vizsgálaton voltak, és ezt igazolják, illetőleg azoknak, akik tüdőgondozó intézetben gyógykezelés alatt állnak.
A tüdőszűrő-vizsgálat helye: Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórház és Rendelőintézet, Tüdőgondozó (1125 Budapest, Pethényi köz 1., telefonszám: 355-8322). 2008. június 30-ig a tüdőgondozó postai értesítőn rendeli be az érintetteket az értesítőben jelzett időpontra.
Amennyiben a második értesítést követően sem történik meg a szűrővizsgálat, vagy annak igazolása, akkor erről a tüdőgondozó tájékoztatja az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Budapest I., II., XII. Kerületi Intézetét, és az megteszi a szükséges intézkedést. Amennyiben a kerületi ÁNTSZ szerint a tüdőszűrés elmaradása a kötelezettnek felróható, eljárási bírság kiszabására van lehetőség.
Köszönöm a kötelező szűrővizsgálat zavartalan lebonyolításához szükséges együttműködésüket!


Dr. Gaál Szabolcs Barna
jegyző