Meglátni és megragadni

Kőszegi Gábor nem sokkal villanyszerelő szakmája megszerzése után, fiatalon a Színművészeti Egyetem világosító munkatársa lett. Azóta is ott dolgozik, immár huszonhét éve. Szabadidejében legszívesebben lepkéket gyűjt, különleges példányaiért Thaiföldre, Afrikába, Törökországba, Görögországba és Iránba is ellátogatott. Újabban az írás terén mutatja meg magát: januárban képes útikalauzt jelentet meg iráni gyűjtőútjairól.


Kőszegi Gábor: Lefotóztam mindent
Születésétől fogva a kerületi Németvölgyi úton él, immár feleségével és húszéves lányával. 2005-ben a kerületben bemutatott természetfotóiból Kőszegi Gábor különleges, egyedi látásmódja rajzolódott ki.

A rovarokkal mióta foglalkozik?

Gyermekkorban az ember mindent meg akar fogni... A szüleimmel a hatvanas években minden hétvégén jártam kirándulni a Vasas Túraszövetség által szervezett Kék túrákra. A gyűjtőszenvedély, vagy rovargyűjtés, hogy mindent elkapjak, ami mozog, tulajdonképpen innen datálódik. A szülők indíttatása kapcsán aztán ez megmaradt.

Már akkor is intenzíven gyűjtötte a lepkéket?

Nem, volt, amikor jobban, volt, amikor elmaradt. Kamaszkoromban elkezdtem hüllőkkel foglalkozni. Régebben rendszeresen tartottam kétéltűeket, hüllőket, tizenöt-tizenhat terráriumom volt otthon. Ahogy idősödtem, a begyűjtésükkel, a hazahozatalukkal már nem tudtam úgy azonosulni. Most már csak megfogom, lefotózom és elengedem őket. Az állatok elkapása továbbra is élményszámba megy, az utóbbi tizenöt évben viszont a lepkéké a főszerepet.

Erről magam is meggyőződhettem, amikor munkahelyén jártam. Ott tárolja tízezres nagyságrendű gyűjteményét. A különböző színű és fajtájú értékes példányok fadobozokban állnak kipreparálva, latin nevükkel ellátva.

Mire tudná viszszavezetni a lepkék iránti rajongását?

Azt gondolom, hogy kötődésemnek nincs különösebb oka. Talán azért tetszettek meg, mert színesebbek, szebbek, mint a többi ízeltlábú. Másrészt valamilyen gyűjtő- és vadászszenvedélye minden embernek van, e meglehetősen ősi dologból nekem ez jutott - nevet.

Hogyan zajlik egy lepkegyűjtő út?

Először beszerzed a megfelelő felszereléseket, például ha éjjeli lepkéket akarsz elfogni, akkor kloroformot, azzal kábítjuk el őket. Egy hónapon keresztül kint vagy a terepen, a szabad ég alatt sátrazol. A városba csak egy-egy napra mész be, élelemért vagy fürdeni, de sokszor még ez is elmarad. Nappal gyűjtöd a nappali lepkéket, éjjel meg az éjjelieket. Ilyen egyszerű az egész.

Mikor alszik?

Jó kérdés! Lepkész barátommal, Hácz Tamással elsősorban nappali lepkéket gyűjtünk, de nem feledkezünk meg az éjjeliekről sem. Pihenni mindenképpen kell, különben nem bírnád. Általában ahova születik az ember, azt a földrajzi régiót gyűjti. A lepkecsoportok Mandzsúriában és Mongóliában például teljesen hasonlók, mert a hasonló növényeken el tudnak terjedni.

Gábor néha el-elkalandozik élményei között, aztán váratlanul visszatér. Dallamos beszédmódjával ívet rajzol mondandójának, miközben tekintetét felfelé szegezve merül gondolataiba. A lényeg megragadásához vezető útról kézmozdulatai is széles skálán tudósítanak.

Megjelenés előtt álló könyvébe belelapozva egy kedves részre bukkantam, amelyben a lepkészek emberi léptékű világába enged bepillantást: "Az egész Földet átölelő ízes, emlékezetes történeteknek nagy szerepük van a rovarászok életében. Az átvirrasztott, hiábavaló éjszakák kudarcainak elviselésében, vagy a gyűjtőutakon állandóan jelen lévő fáradtság legyűrésében sokat segít a már megtörtént kalandok felelevenítése. A sztorik a lankadó figyelmet úgy tudják felfrissíteni, az előbújó álommanót szertefoszlatni, mint egy váratlan, a sötét éjszakából előbukkanó katonai ellenőrzés, amelynél már csak egy ritka lepke megjelenése teheti azt jobban."

A természetet gyakran kapja lencsevégre, és néhány képét már a közönség is láthatta kiállítás keretében. Tagja a Hegyvidék Fotókörnek is. Hogyan jutott el a tudatos fotózásig?

Ifjúkoromban az öreg Zenitem kíséretében jártam a természetet, és el is sütöttem néhányszor. Lefotóztam mindent, a srácokat, a tájat, az állatokat. Amikor pedig láttam az elkészült fotókat, mindig éreztem, hogy nem rosszak. Hosszú évekig gyűltek a képek, a diák, aztán a kameruni utam után egyszer csak arra gondoltam, össze lehetne állítani belőlük valamit. Ott volt egy balesetem, ezzel kapcsolatban írni is elkezdtem egy-két dolgot, hogy öszszehozzam a kettőt. A képeknél nálam a címek különösen fontosak, lényegesek. Aztán egyre inkább fölerősödött bennem a természetvédelem, a környezetvédelem iránt érzett felelősség. Ugyan nem vagyok elhivatott szószólója a témának, de belül érzem, hogy milyen nagy problémák vannak. Elkezdtem hát összeállítani fotókiállításaimat - Erdő-mező virágai, Négy évszak és az ötödik -, és most is van öt-hat témám félig készen.

A Négy évszak és az ötödik című képsorozatában az elmúlás gondolatát járja körül világszemlélete ismertetése kíséretében. Hogyan talált egymásra természetfotó és filozófia?

Ez akkor kezdődött, amikor egy tíznapos utazáson vettem részt Görögországban. Mivel családi kötelezettségeimnek eleget téve nem nagyon tudtam elszakadni a tengerparttól, ezért a homokfövenyt kezdtem el fotózni. Akkor még nem gondoltam, hogy ebből majd sorozatot készítek, nemhogy még évszak is lesz belőle... Amikor viszont itthon megnéztem a képeket, rögtön megláttam bennük a lehetőséget: azt, hogy melyik érzékelteti az univerzumot, a naprendszert, és melyik az alaptételt, a földet, a vizet vagy az ember születését. Aztán pedig jött a sugallat, hogy ezeket el kellene készíteni őszi, téli és tavaszi verzióban is. Írtam hozzájuk egy-egy oldal bevezetőt, ebben fogalmaztam meg az "ötödik évszakot" is. Azt az időt, amelyben már nincs, ki meglátogassa a sírodat. Amikor már mások gondolatában is megszűntél létezni, a szeretteid sem tudnak rólad.

Ön szerint mennyire van hatással fotózási stílusára, látásmódjára a művészi közeg, ahol dolgozik?

Mindig is érzékeny ember voltam, ugyanakkor elképzelhető, hogy hatott rám a színházi közeg, ahol nagyon sok oldalról megmutatják az emberi lelket, annak minden rezdülését. Nem szereti a kötöttségeket. Ha anyagi körülményei engednék, sokkal többször utazna külföldre, például Afrikába, Dél-Amerikába, gyűjtés céljából pedig a volt orosz, szovjet köztársaságokba. Realista világlátása, művészi érzékenysége mellett vidám, az életre rácsodálkozó személyiség. Képekkel gazdagított könyvében három iráni gyűjtőútjának élményeit örökíti meg, szellemes stílusban. Olvashatunk benne a "perzsák" kaotikus közlekedési szokásairól éppúgy, mint Irán vallásáról vagy a rovargyűjtés miértjéről, és természetesen kedvenc lepkés történeteit is megosztja közönségével.

Burucs Tímea     

A cikkben említett, januárban számozott példányban megjelenő könyv címe: Irán. A hegyek és a sivatagok országa. A szerző elérhetősége: g.koszegi.g@freemail.hu.