Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Nem idegen nyelvek

Az Európai Unióba történő belépéssel hazánkban is megnőtt az iskolai nyelvoktatás jelentősége. A nemzeti kerettanterv előírja, hogy 2010-től minden iskolában, ahol igény van rá, biztosítani kell az angol nyelv órarendbe iktatott oktatását, a középiskolákban pedig olyan osztály is indítható, ahol egy évig - a 0. évben - alapvetően nyelvi előkészítés folyik, később pedig - emelt óraszámban - két nyelvet tanítanak. Az iskolaválasztás megkönnyítése és a nyelvoktatás összehangolása céljából körbenéztünk, hogyan zajlik a nyelvoktatás a XII. kerületi önkormányzathoz tartozó iskolákban.


Az Arany János iskola nyelvi laborja
A szakemberek általában úgy tartják, hogy az idegen nyelvek oktatásának ideális kezdete a 10. életév, ezért a hazai általános iskolákban a 4. osztálytól kötelező valamilyen idegen nyelv oktatása (a keretterv ajánlása heti három óra). A szülők igénye és az angol- vagy németfoglalkozásokat is tartó óvodák miatt a XII. kerületi önkormányzat már az első osztálytól lehetővé teszi e két nyelv oktatását. A 0. év bevezetésében is elöl jár a kerület. Bár a határidő csak 2010, a kerületi gimnáziumok vagy indítottak már, vagy a következő tanévben készülnek indítani nyelvi előkészítő osztályt.

A kerület az iskolai - kivált a német és a japán - nyelvoktatás egyik fellegvára. Több olyan intézmény is található itt, ahol a tanítás részben vagy teljesen német nyelven folyik. Ilyen például a Jókai és a Tamási iskola, amelyekben német nemzetiségi osztályok is működnek, s ilyen a Budapesti Osztrák Iskola és a Budapesti Német Általános Iskola és Gimnázium is. E négy intézménynek persze elszívó hatása is van: azokban a kerületi általános iskolákban, ahol csak nyelvórákon tanítják a németet, visszaszorult e nyelv oktatása. Ebben közrejátszik az angol térhódítása is. Ami a japánt illeti: a Virányos Általános Iskolában és a Városmajori Gimnáziumban japán nyelvet tanuló osztályok is működnek, és a kerületben kapott helyet nemrég a japán iskola is.

Bábeli, de nem zűrzavar

A Jókai Mór Általános és Német Nemzetiségi Iskolában tíz éve folyik nemzetiségi oktatás, így ma már minden évfolyamon található nemzetiségi osztály. Ezekben heti öt órában tanítják a német nyelvet, és két nyelven folyik a képességtárgyak, felső tagozaton pedig a földrajz és a matematika oktatása is. A napközis tanítók is német nemzetiségi végzettségűek, így délután is biztosított a gyerekek számára a német nyelvi környezet. Az általános tantervű osztályok tanulói a 3. osztálytól tanulnak nyelvet, német és angol között választhatnak. A nemzetiségi osztályokba járó gyerekek szakkörben tanulhatnak angolul. Az elsősök egy része a Normafa Óvodából érkezik, amelynek nemzetiségi csoportja is van.

A Virányos Általános Iskola egyik jellemzője az idegen nyelvek - angol, német és japán - oktatása. Előbbi kettőt bontott csoportban, emelt óraszámban oktatják (tudásszint szerinti szelekció nélkül). Az angolt 3.-tól, a japánt 2.-tól kezdik tanítani, heti két órában. A felsősöknél az angolt heti öt, a japánt három órában oktatják. Eddig tíz alkalommal járt japánul tanuló diákcsoport a távol-keleti országban. A tanítást megkönnyítik a szomszédos japán iskolával szervezett közös programok.


Török vendégdiákok a Németvölgyi iskolában
A Németvölgyi Általános Iskolában az angolt e tanévtől kezdve emelt óraszámban tanítják - az elsősöknél heti két óra lett, feljebb lépve fokozatosan emelkedik. Az angol nyelvórákon elsőtől kezdve két csoportra bontják az osztályokat (az alsósoknál szelekció nélkül, a felsősöknél a tudásszint figyelembevételével). Az elsősök, a tanórákon felül, minden délután másfél órás angol nyelvű foglalkozáson vesznek részt, s minden évfolyamon lehetőség van délutáni társalgásra. A németet már csak négy csoport tanulja első, egy csoport pedig második idegen nyelvként.

A Kós Károly Ének-zene Emeltszintű Általános Iskolában 4. osztálytól heti három órában angolul vagy németül tanulhatnak a gyerekek. Az alsósok heti egy órában önköltséges iskolai nyelvtanfolyamon vehetnek részt, a felsősök ingyenes nyelvszakkörre járhatnak. A Zugligeti Általános Iskolában 3. osztálytól csoportbontásban tanítják az angol nyelvet, 3. és 4. osztályban emelt követelménnyel, 5.-től emelt szinten (3.-ban heti kettő, 4.-ben négy, 5.-től öt óra). Szakköri vagy tanfolyami keretek között francia és német is tanulható.

Tizenhat angolóra egy héten

Az Arany János Általános Iskola és Gimnázium 1. és 2. osztályában választható az idegen nyelv (angol). A 3. osztálytól kötelező a nyelvoktatás (3.-ban két óra, 4.-ben három óra, 5-8.-ban négy óra, 9-12.-ben öt óra). Az iskola az ELTE gyakorlóhelye, az ötödéves hallgatók hatvan órát tanítanak ott, beleértve az idegen nyelvet is. Három éve indult az első nyelvi előkészítő gimnáziumi osztály. Itt, bontott csoportban, tizenhat angolóra van egy héten. A következő években heti kilenc, majd öt óra szolgál az angol nyelv szinten tartására, s még egy nyelvet - németet vagy franciát - kell választani (11.-ben heti öt, 12.-ben hat, 13.-ban hét órában).

A Kiss János Általános Iskola és Gimnázium alsó tagozatosai az 1-2. osztályban szakköri formában választhatják az idegen nyelvet (angolt vagy németet). A harmadikosok heti kettő, a negyedikesek három, a felső tagozatosok négy órában, órarendbe illesztve, angolt vagy németet tanulhatnak. A gimnáziumi osztályok mindkét nyelvet tanulják. A szakközépiskolai osztályoknál az első két évben egy idegen nyelvet oktatnak, s az utolsó két évben még egy nyelvet választhatnak a diákok. Az iskola a következő tanévtől nyelvi előkészítő osztályt indít (angolt, heti tizenöt órával).

A Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium első német nemzetiségi osztálya a múlt évben érettségizett. Tavaly óta két nyelvi előkészítő osztály is indult, az egyik német, a másik neolatin. A németes osztály 9.-ben heti húsz órában tanulja a német nyelvet (második nyelv ekkor még nincs), 10.-től heti hat óra a német és öt óra az angol, emellett hat tantárgy (történelem, matematika, kémia, biológia, földrajz és nemzetiségi ismeretek) oktatása németül folyik. A másik osztályban három neolatin nyelv - francia, olasz és portugál - közül lehet választani. Az előkészítő évben mindhárom csoport heti tizennégy órában tanulja a választott nyelvet és hat órában az angolt, 10.-től a választott nyelv négy órára csökken, az angol marad hat óra. A német nyelvet tanulók a német állam nyelvvizsgáját (DSD) is letehetik.

A Városmajori Gimnáziumban tagozattól függő a nyelvoktatás. Ami a mostani tanévet illeti: matematika és biológia tagozaton az angol az első nyelv, a második választható (spanyol, francia, német, olasz vagy japán), magyar tagozaton a német, míg ének-zene tagozaton az olasz az első nyelv, a második a fennmaradó öt nyelv közül választható. A német nyelvet tanulók német állami nyelvvizsgát is tehetnek. A következő tanévben indítják az első nyelvi előkészítő osztályt, heti tizenöt német nyelvórával. Ebben az osztályban később az angol vagy az olasz lesz az első nyelv (informatika és matematika szakon kötelező lesz az angol, ének és humán tagozaton az olasz is választható), a németet szinten tartják. A fővárosi fenntartású Budai Középiskolában angol, német vagy spanyol, a Diana utcai gyakorlógimnáziumban angol a 0. év nyelve.

Beváltak a remények

Általános tapasztalat, hogy a nyelvi előkészítő osztályokba nagyobb a túljelentkezés, mint a "normál" gimnáziumi osztályokba. Ráadásul az előkészítő osztályokba igen jó képességű gyerekek szeretnének járni. Bak Ferenc, a XII. kerületi polgármesteri hivatal oktatási és közművelődési irodájának vezetője úgy véli, hogy az elmúlt években született oktatási reformok közül a 0. év váltotta be leginkább a reményeket.

Kérész Gyula