Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Népszerűek a Sportos, edzett Hegyvidék programjai

A pozitív visszajelzések után szeptembertől újra elindult a Sportos, edzett Hegyvidék program, amelynek keretében ingyenes sportolási alkalmakat biztosítanak a XII. kerület polgárai számára. Kicsit frissítsük fel, milyen lehetőségeket kínál a program!

Aerobikfoglalkozások a hét négy napján, a kerület öt iskolájában, a Testnevelési Egyetem aerobik-szakedző hallgatói vezetésével zajlanak. Az órák zsírégető jellegűek, egyszerű lépéseket, illetve lépéskombinációkat tartalmaznak. A Testnevelési Egyetem erre szakosodott hallgatói gyógytestnevelés jellegű kímélő tornát tartanak hetente négyszer, három helyszínen, körülbelül tizenöt fős csoportoknak. A foglakozásokon elsősorban az idősebb korosztály képviselteti magát, de a fi atalabbak is szívesen járnak. Hetente három alkalommal is úgy szervezték az órákat, hogy a kímélő torna után, akinek kedve, ideje és ereje engedi, részt vehet az aerobikórán is. Erre eddig igen nagy igény mutatkozott.

Az úszni vágyók vasárnap délelőttönként 9-től 13 óráig a Testnevelési Egyetem Alkotás utcai uszodáját vehetik igénybe. A természetjáró túrákat a Hegyvidék SE természetjárószakosztályának tagjai vezetik; a legtöbb túra távja rövid, könnyen teljesíthető, de a rutinosak számára "hosszabb lélegzetű" kirándulásokat is szerveznek. Az egy-, illetve többnapos kerékpártúrákat a Városmajor-Hegyvidék Természetjáró Szakosztály szervezi.

A Fogarasi síiskolában szombatonként 15-től 16 óráig két síoktató segíti a kezdő síelőknek az alapok elsajátítását, a síelni tudóknak pedig technikájuk csiszolását. A Sportos, edzett hegyvidék program teniszoktatást is biztosít, gyerekek és felnőttek számára egyaránt. Az érdeklődők szakképzett oktatók segítségével a Piarista Sporttelep teniszpályáján - amely télen fedett! - ismerkedhetnek meg a fehér sport alapjaival.

A programokról további információt Nádasné Lődy Katalin sportszervezőtől lehet kérni a 319-9292-es telefonszámon. E-mail: sportcenter12@ freemail.hu.

(n.)