Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Önkormányzati támogatás a társasházaknak

A közös képviselők legutóbbi fórumán a kerület társasházi pályázatán való részvétel feltételeiről tartott tájékoztatót Kovács Lajos alpolgármester és Kovács Lajos Attila, a városüzemeltetési iroda vezetője. Mint elhangzott: a pályázatok elbírálásánál előnyben kívánják részesíteni azokat a felújításokat, amelyek a városkép szépítéséhez is hozzájárulnak.


A Németvölgyi út 16. társasház
tavaly nyert a pályázaton
A hegyvidéki önkormányzat a mostani társasházi pályázat keretében összesen 77 millió forintot oszt szét a lakóközösségek között. Ehhez jön még az önerő, illetve a fővárostól elnyerhető támogatások összege, amelyek együtt már jelentős megújulásra adnak lehetőséget a kerületben - mondta el Kovács Lajos a hamarosan megjelenő pályázati kiírás kapcsán. Az alpolgármester úgy vélte: nem túl szigorúak a részvételi feltételek, viszont szorosak a határidők. A pályázatok eredményeit még időben szeretnék kihirdetni, hogy a társasházak a főváros pályázatán is beadhassák támogatási kérelmüket.

Kovács Lajos hangsúlyozta: elsősorban azokat a felújítási munkákat kívánják támogatni, amelyek nemcsak egy ház állagának javításához, hanem a városkép szépítéséhez is hozzájárulnak - a homlokzatok rekonstrukciói tehát a preferált beruházások közé tartoznak.

Kovács Lajos Attilától, a polgármesteri hivatal városüzemeltetési irodájának vezetőjétől megtudtuk: a lakásonként adható támogatás maximális összege ötezer forinttal emelkedett a tavalyi összeghatárokhoz képest. A 4-8 lakásos házakban 55 000, 9-12 lakásig 50 000, 13-20 lakásig 45 000, 20-49 lakásig pedig maximum 40 000 forint adható lakásonként. Az ötven albetét feletti házak számára az önkormányzat a Szövetség a társasházakkal elnevezésű program keretében nyújt támogatást, ötéves támogatási szerződés keretében.

Az irodavezető elmondta: a tavalyi kiíráshoz hasonlóan az épületek és azok gépészetének felújítása mellett idén is lehet pályázni biztonságtechnikai fejlesztésekre (például: kaputelefon kiépítése), utcafronti előkertek kialakítására, valamint értékvédelemre, azaz a helyileg védett épületek helyreállítására.

Közös képviselők kérdéseire reagálva Kovács Lajos Attila kifejtette: amennyiben egy társasház építésiengedély-köteles felújításhoz kíván támogatást igényelni, az engedély kiadását még a pályázat beadása előtt kérvényezni kell. Arról, hogy melyik felújítási munka építésiengedély-köteles, a polgármesteri hivatal építésigazgatási irodája tud felvilágosítást adni. ("Határeseteknél" érdemes írásos igazolást kérni az iroda álláspontjáról.)

Fontos, hogy a beadandó pályázatokban két közgyűlési határozat is mellékelve legyen: egy arról, hogy elfogadják a pályázati feltételeket, egy másik pedig arról, hogy az elvégzendő munkára bekért ajánlatok közül döntöttek valamelyik mellett, és a tulajdonostársak vállalják a szükséges célbefizetéseket.

A társasház-felújítási munkák ellenőrzéséhez olyan szakirányú végzettséggel rendelkező műszaki ellenőrt kell alkalmazni, aki szerepel a hivatalos műszaki ellenőri névjegyzékben. Az önkormányzat csak akkor fizeti ki utófinanszírozásban a megítélt támogatást, ha a megbízott műszaki ellenőr megfelelő szakvéleményt ad az elvégzett felújításról.

A pályázatok beadási határideje minden esetben április 30., míg az eredményeket előreláthatóan május 9-én hozzák nyilvánosságra. Az irodavezető tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy a pályázati tájékoztatót - amely várhatóan április első napjaiban jelenik meg - az önkormányzat ügyfélszolgálati irodáján lehet beszerezni, valamint az önkormányzat hivatalos honlapjáról (www.budapesthegyvidek.hu) is le lehet majd tölteni.

kd     


TÁRSASHÁZI PÁLYÁZAT 2007.

Az előző évekhez hasonlóan idén is meghirdetik a XII. kerületi társasházak számára a társasház-felújításra, a társasházak biztonságtechnikai fejlesztésére, a társasházak előkertjeinek kialakítására, a kerületi értékvédelmi támogatásra és az építészeti tervkészítés védett ingatlanra szóló pályázatát. A pályázat megjelenésének várható ideje: 2007. április 6., péntek. A részletes pályázati kiírás április 6-tól beszerezhető.