Szerencsés kerület vagyunk?

Tizenhárom évvel ezelőtt a Széchenyi-hegyi Regionális Egyesület (RegE) Augusztiális rendezvényét a parlagfűirtás jegyében tartotta. Személyes oka volt ennek: egy kisfiú, Kelényi Kolos elesett, és (amint azt utólag megtudtuk) a parlagfű miatt majdnem megfulladt. Az egyesület elhatározta, hogy kiirtja a Széchenyi-hegyről a kórokozót.

Felvettük a kapcsolatot a Növényvédelmi Kutatóintézettel, beszereztük a parlagfűvel kapcsolatos tanulmányokat, előadásokat hallgattunk a növényről – és így álltunk ki akciónkkal az Augusztiálisra érkezett több száz ember elé. Száz szál parlagfűért adtunk egy tombolajegyet, a tombolán egy Mountain Bike volt a nyeremény. Szóban is, plakátokon is kértük a hegylakókat: gyűjtsék a parlagfüvet. És gyűjtötték. Éveken át minden Augusztiálison egy-egy biciklit sorsoltunk ki.

Menet közben kiderült: nem elég a Széchenyi-hegyet mentesíteni ettől az allergiát okozó növénytől, a környező kerületek "visszaszennyezik" a hegyet. Vetélkedőt indítottunk az iskolákban, mozgósítottuk a civil szervezeteket a cél érdekében. Paks és a Balaton vidéke, a fővárosban több kerület különösen kedvezően reagált. Igyekeztük elérni, hogy a tévé bemutassa a parlagfüvet, hogy az emberek felismerjék, s ne menjenek el mellette közömbösen: húzzák ki a földből. Az agrártárcát is aktivizáltuk: a sajtótájékoztatót ugyan a RegE rendezte – de a tárca adta a nevét ahhoz a programhoz, hogy mindenütt irtsák a parlagfüvet...

Szerencsés kerület vagyunk
 

A RegE az utóbbi időben már nem szervez Augusztiálist, s a parlagfűirtás jórészt állami feladatként jelenik meg. A Hegyvidék című lap júniusi számában örömmel olvastuk, hogy a hegyvidék gyakorlatilag mentes a parlagfűtől. A RegE azonban egy valamit jól megjegyzett a leckéből: a parlagfüvet hosszú-hosszú évekig kell módszeresen irtani ahhoz, hogy ne éledjen újjá a növény.

Kétségeink voltak, s körülnéztünk a hegyen. Főként azokon a helyeken, ahol az önkormányzat kaszáltat, illetve kertészek dolgoztak az utóbbi hetekben. Az Erzsébet-kilátóhoz vezető út mellett, a Libegő végállomásánál, a virágágyásokban sajnos ott van a parlagfű. A Pinty utcában ugyancsak. Igaz, június első napjaiban még csak 2-5 centiméter nagyságúak – de vannak, s félő, hogy szaporodnak, és milliószám ontják majd a virágport, ami az allergiát okozza.

A Hegyvidék idézett cikkének az a fő baja, hogy leszereli az embereket, hamis látszatot kelt, és azt sugallja: parlagfűügyben "gyakorlatilag" nincs már tennivaló. A RegE tagjainak júniusi sétáján készült fotók tanúsítják: igenis van! Az, hogy jobb a helyzet nálunk, mint a környező kerületekben – félrevezető lehet. Téves az a felfogás, hogy elég kaszálni. A nemzetközi tapasztalatok arra hívják fel a fi gyelmet, hogy a polgárok aktivitása a döntő. Fel kell tudni ismerni a parlagfüvet! Tudatosítani kell: ha látjuk ezt a növényt, le kell hajolni, és ki kell húzni a földből! Chicago a múlt század harmincas éveiben egész lakosságát mozgósította e cél érdekében, és csak hosszú évek hozták meg a munka gyümölcsét: a parlagfű eltűnését. A siker pedig mindenkié volt.

Átfogó képet egy délelőtti sétán persze nem lehet nyerni. Lehet, hogy most sokkal kevesebb a parlagfű, mint évekkel ezelőtt. Talán ötven parlagfűért kellene adni egy tombolajegyet, és ezt addig kellene folytatni, amíg éveken át nem találunk egy szálat sem. Szerencsések tehát nem azért vagyunk, mert a kerület mentes a parlagfűtől, hanem azért, mert tudjuk, mit kell csinálni.

Rakusz Lajos
a RegE egykori elnöke