Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A tájfutó férfi váltó hatalmas bravúrja

Nem titok: a hegyvidéki tájfutók más sportágak számára még "fagyipénznek" is csak jóindulattal nevezhető összegből éldegélnek, és tesznek néha kisebb-nagyobb csodákat. Amint a Hegyvidék SE MOM Tájfutó Szakosztály vezetőjétől, a számtalan szervezési dolga mellett olykor még mindig versenyző Borosznoki Lászlótól megtudtuk, jó, ha hárommillió forintból gazdálkodhatnak egy évben.

Vége a versenyidénynek, készítsünk egy kis félidei mérleget! – Negyvenhat igazolt versenyzője van a szakosztálynak – mondja Borosznoki. – Ebből mintegy harmincan alig hagynak ki egy-egy hétvégét, végigversenyzik az egész szezont. A többiek sem otthon szoláriumoznak, hanem jó családtagként jelenlétükkel és közreműködésükkel támogatják társaikat. Akik ritkábban versenyeznek, azok segítségével jelentős kiadásokat tudunk megtakarítani, mivel ők tevékeny részt vállalnak a versenyek szervezésében és lebonyolításában. Az idei, meglehetősen jó eredményeket a téli időszakban alapozták meg sportolóink. A Zugligeti úti és a Városmajor utcai iskolák tornatermeiben gyűjtötték az erőt, s ezeket a foglalkozásokat húsz-harminc kilométeres, kemény erdei futásokkal variálták, amelyek nemcsak az állóképességet növelték, de kiválóan oldották a tornatermi monotóniát is. Március közepén megrendeztük a szokásos, házi idénynyitónkat, mégpedig a Hármashatárhegy térségében, hogy azután áprilisban következzék az első országos vetélkedés, a hosszú távú ob, amelyre a Mátra térségében került sor. Az ottani sikeres helytállás megalapozta a jókedvet a tavaszi forduló valamennyi erőpróbájára.


A tájfutó...
Tas Kata útban a siker felé


Milyen eredményeket értek el?
– A felnőtteknél Zsebeházy István második lett, az ifj úságiak között Mets Márton úgyszintén ezüstérmes helyen zárt. A lányoknál a junior Tas Kata megnyerte saját versenyszámát, Őry Eszter negyedik lett, az ifj úságiak között Györgyi Csenge a harmadik helyet szerezte meg. Néhány héttel később következett az országos éjszakai bajnokság, amelyen szakosztályunk első felnőtt országos bajnoka Zsebeházy István lett! A junioroknál Tas Kata az előkelő ötödik helyen fejezte be a versenyt.

A harmadik kiemelt erőpróbát a középtávú országos bajnokság jelentette. Itt hogyan szerepelt a Hegyvidék SE?
– Sikerült egy első helyet begyűjtenünk, mégpedig a junior Őry Eszter jóvoltából. A felnőtteknél Zsebeházy a már szokásosnak mondható ezüstérmet vehette át az eredményhirdetésnél. Ezúttal a serdülőfi úk is feliratkoztak az éremszerzőink közé, mégpedig a második helyet kiharcoló Jenes Géza jóvoltából. Az ifj úsági fi úk mezőnyében Mets Márton a negyedik, Györgyi Péter az ötödik, Györgyi Máté pedig a hatodik helyen zárt.

A szezon legváratlanabb eredményét minden bizonnyal az utolsó tavaszi vetélkedés, a váltóverseny hozta.
– Ez a bajnokság szállította a legnagyobb – számunkra igen kellemes – meglepetést. A felnőtt férfi ak ugyanis nagyon közel álltak a végső győzelemhez, ám végül meg kellett elégednünk az igen rangos második hellyel. Ez a versenyszám megérdemel még néhány szót. Korábbi juniorbajnokunk, Tas Máté – aki immár Brüsszelben dolgozik – ötödiknek hozta be háromtagú váltónkat, amelyben másodikként az edzőnk, Kisvölcsey Ákos futott. Kisvölcsey a 2:30 perces hátrányt az újabb váltásig kétperces előnyre változtatta. Ezt kellett volna Zsebeházynak megtartania. Sajnos, ő egy bozótos részen "elkevert", és az ott elvesztett idő a végelszámolásnál is nagyon hiányzott. "Zsebi" végül a győztes idejénél mindössze harminc másodperccel gyengébb idővel hozta be a csapatot. A második hely a legoptimálisabb elképzeléseink között sem szerepelt! Ez az a tipikus eset, amikor a verseny előtt az ember boldogan aláírt volna egy harmadik helyezést is, ám mivel közben a győzelemre is volt esély, kicsit keserű a végeredmény miatt.

A nyári hónapok a nyaralást jelentik, vagy távolról sincs szó lazításról?
– A legjobbakra a korosztályos válogatottak programjai várnak. Három tájfutónk is részt vehet a világbajnoki küzdelmekben. Zsebeházy a felnőtt magyar válogatott tagjaként indul Kijevben a világbajnokságon. Kicsit meszszebbre kell utaznia két junior korú hölgyversenyzőnknek, Őry Eszternek és Tas Katának, a nők világversenyét ugyanis Sydney térségében bonyolítják le.

Miként tudják a jókora úti és egyéb költségeket előteremteni?
– Bizony, egy ilyen kaland személyenként mintegy hatszázezer forintot jelent. Ezt az összeget a sportköri takarékoskodásból, pályázati pénzekből és a családok önkéntes vállalásából lehet összekapirgálni. A feladat egyáltalán nem könnyű, de ha bejön egy-két jobb helyezés, nagyon fogunk örülni!

J. K.