Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Teret neveztek el Mindszenty Bíborosról

  Mindszenty József nevét viseli ezentúl az a kerületi tér, amely az 53-as busz végállomásánál terül el Farkasvölgyben. Budapest első, a bíborosról elnevezett közterületét augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén avatták fel.

 

A teret Szederkényi Károly esperes,a Farkasréti Mindenszentek Plébániatemplom plébánosa áldotta meg. A névadás egyik kezdeményezője az ünnepségen elmondta:
Hegyvidéken már két tér is található, amelyet püspökről – Apor Vilmosról és Márton Áronról – neveztek el, Mindszenty nevét azonban mindezidáig egyetlenegy kerületi, vagy akár más fővárosi utca, tér nem viselte. Pedig megérdemli: személye a nemzetnek eszményképet ad, példát mutat arról, hogy a hitet, a meggyőződést csakis következetesen lehet képviselni. Azzal, hogy teret nevezünk el róla, sziklahitét próbáljuk benne csodálni – hangsúlyozta a farkasréti egyházközség vezetője. Szederkényi Károly köszönetét fejezte ki a kerületi önkormányzatnak, hogy támogatta a tér új elnevezését. Hegyvidék képviselő-testülete gyorsan megszavazta az eleddig névtelen közterület Mindszenty térre kereszteléséről szóló előterjesztést, a Budapest Fővárosi Közgyűlésben azonban közel egyórás vitát kellett folytatni hazánk utolsó hercegprímásának megítéléséről, történelmi szerepéről – tudtuk meg Pokorni Zoltántól.
 
Mindszenty
A kerület polgármestere ünnepi beszédében nyomatékosította: a társadalom jelentős részében mind a mai napig torz kép él a bíborosról, hiszen Mindszentyt a Kádár-korszak propagandája évtizedeken keresztül bosszúszomjas, sovén, a Horthy-korszakot visszaálmodó egyházi méltóságként állította elénk. A polgármester elmondta: ha ma visszanézünk Mindszenty életútjára, egy olyan embert látunk, akiben volt annyi konokság, makacsság, tartás, erő, hogy szembe merjen szállni a tanácsköztársaság, a nyilasok és a kommunisták diktatúrájával, sőt nem rejtette véka alá különvéleményét a pápával szemben sem. Minden fontos közéleti kérdésben hallatta a hangját, s nem volt hajlandó tudomásul venni azt, amit ma is sokan mondanak: az egyház falak közé való, a hit, a vallás pedig kinek-kinek csak a magánügye. Nem akarta elfogadni az egyház társadalmi szerepétől való megfosztását.
 
Mindszenty persze nem csak egy örök tiltakozó volt: amikor módja volt rá, igyekezett értéket teremteni – mondta Pokorni. Mint kiemelte: zalaegerszegi plébánosként templomokat, iskolákat, anyaházat, szeretetotthont építtetett, hitbuzgalmi egyesületeket szervezett. A magyar katolikus egyház vezetőjeként eltöltött szűk három éve alatt is értékes szervezőmunkát végzett, példaként említhető az általa elgondolt és vezetett Boldogasszony Év, amelynek körmenetein százezrek gyűltek össze. A kerület azzal, hogy közterületet nevez el Mindszentyről, hozzá kíván járulni ahhoz, hogy jobban megismerjük, tisztábban lássuk személyiségét – jelentette ki a polgármester. Hozzátette: a tervek szerint a bíboros emlékére egy szobrot is felállítanak a róla elnevezett téren.