Tizenöt nyári olimpiáról közvetített

A lassan ötven éve a kerületben élő Szepesi Györgynek egy diákkori futballmeccsen ajánlotta a közelmúltban végleg eltávozott extraklasszis, Szusza Ferenc: legyen inkább riporter. A világhírű "szpíker" február 5-én ünnepelte nyolcvanötödik születésnapját.


Jeney László és Szepesi György
A dolog persze nem ment máról holnapra, de végül a nagy bombázónak, Szuszának lett igaza, hiszen Szepesi kikötött a Magyar Rádiónál, ahol aztán évtizedeken keresztül egyéni hangvételű, szuggesztív közvetítésekkel, tudósításokkal, interjúkkal szórakoztatta a hallgatókat.

A jeles évforduló alkalmából - a több évtizedes jó kapcsolatnak is köszönhetően - sikerült az ünnepeltet szóra bírni. Természetesen az első otthonáról, Angyalföldről faggattam először.

- A Váci út 197.-ben laktunk, ennek okán én valójában máig angyalföldinek tartom magamat. Mondom ezt annak ellenére, hogy középiskolás korom nagyobbik felét Újpesten, a Könyves Kálmán Gimnáziumban töltöttem el. Szerettem ebbe a rendkívül népszerű, fegyelméről is híres iskolába járni. Emlékszem, egyszer otthon felejtettem a klottgatyát, s egy hatalmas pofont kaptam, amit a mai mimóza szülők és gyerekek döbbenetére ma sem bánok. A fegyelem, a kemény szigor ugyanis pontosan megtanított arra, mit lehet, mit kell, s mit nem szabad tenni.

A sport már akkoriban is főszerepet játszott az életében?

- Nehéz is lett volna kikerülni a különféle csábításokat, hiszen amiről ma egyre inkább csak álmodozunk, az 1935-ben már megvalósult! A gimnáziumban ugyanis mindennap tartottak testnevelési órát, a választékban pedig az atlétika és a kosárlabda mellett természetes módon az úszás is megtalálható volt. Emlékszem, az UTE favázas uszodájába járhattunk, ahol Gróf Ödön - később ő fedezte fel Dömötör Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázónkat is - oktatott az alapsportág technikájára. Máig szívesen gondolok vissza azokra a fejelőbajnokságokra, amelyeket Rózner Győzővel, a Vasas labdarúgóinak későbbi mindenesével szerveztünk, és ahol teniszlabdával zajlottak a meccsek.

Később mégis átpártolt a kosárlabdázáshoz...

- Az utolsó három évet az angyalföldi Berzsenyi gimnáziumban töltöttem, ott is érettségiztem. Ekkor már valóban a kosárlabda került az érdeklődésem középpontjába, annál is inkább, mert ehhez a játékhoz jóval több tehetségem volt, mint a labdarúgáshoz. Negyvenegy évig voltam az Antenna igazolt játékosa.

Végül mégis a legnépszerűbb labdajáték hozta meg önnek a világhírnevet.


Szepesi 1975-ben
- Megfogadtam Szusza tanácsát, és már Pluhár Istvánnak az 1936-os, berlini olimpiáról adott közvetítéseit is nagy figyelemmel kísértem. A háborús években újságíróként tettem meg a kezdeti lépéseket, majd 1945 tavaszán egy teniszmeccs tudósításával a Magyar Rádióban átestem a tűzkeresztségen.

Innen már csak egy kis ugrás, és elérkezünk az 1945. augusztus 18-19-én rendezett kettős magyar-osztrák válogatott labdarúgó-találkozóig, amelyekre a favázas, Üllői úti Ferencváros-stadionban került sor.

- Az első napon a két örök rivális nyolcvanharmadik találkozóját rendezték, méghozzá nyolcéves kényszerszünetet követően! Ezen Randé Jenő közvetített, a másodikon én. Hatalmas élmény volt látni a legjobb magyar labdarúgókat, akik között az akkor tizennyolc éves Puskás Ferenc már mutogatta oroszlánkörmeit. Minden bántás nélkül jegyzem meg: Randé soha többé nem közvetített labdarúgást.

Ön viszont szinte hozzánőtt a mindenkori legjobb magyar élsportolókhoz. Az olimpiai közvetítések során is maradandót alkotott, tizenöt ötkarikás játékon volt jelen hosszú pályafutása során.

- Csak az első három közreműködésemről idéznék számomra örök emlékeket. Londonban, 1948-ban, a balkezes sportlövő, Takács Károly tette rám a legnagyobb hatást, aki győzelmét követően előhúzta a zsebéből az előre megírt nyilatkozatát. Négy évvel későbbről, Helsinkiből a labdarúgóink sikerét emelném ki, míg Melbourne-ben Papp László harmadik aranyérme a legemlékezetesebb a számomra. De említhetem a norvég gerelyhajító Danielsent, aki az utolsó sorozatban csak másodikra hajította el sportszerét, viszont az a dobás az első helyet jelentette a számára.

Ki ne tudná, Szepesi ott volt 1953. november 25-én Londonban, a sporttörténelmi jelentőségű, 6-3-as magyar-angol labdarúgó-ütközeten, majd az 1954. tavaszi, 7-1-es hazai sikerrel záruló budapesti visszavágón, az 1954-es, svájci labdarúgó-világbajnokság német-magyar döntőjén és számtalan más, kiemelt jelentőségű sporteseményen. 2006 novemberében viszont nem utazott el Melbourne-be, az 1956-os játékok ötvenedik évfordulója alkalmából megrendezett ünnepségsorozatra.

- Minden elismerésem dr. Nádori László egykori csapatvezetőé és Füzesséry Gyuláé, aki a fél évszázaddal ezelőtti legjobb kajakosok edzőjeként lehetett ott az ötödik földrészen. Õk mindketten alig egy évvel fiatalabbak nálam, és mégis vállalkoztak erre a nagy kalandra. Én azonban minden kísértés ellenére itthon maradtam: az athéni olimpiával befejeztem a nagy utazásokat! Valamikor meg kell húzni a vonalat, és én akkor éreztem elérkezettnek az időt.

Itthon azért még változatlanul sokat dolgozik. Melyek a legkedvesebb tevékenységei?

- Változatlanul nagy élvezetet jelent számomra a Sport1 televízióban futó sorozatom, a "Szepesivel..". Ez ma már a százharmincadik adásnál tart, és mindjárt az elsőhöz máig is nagyon ragaszkodom. Ebben ugyanis az időközben már kilencvenöt éves dr. Kalocsay Gézával beszélgethettem, aki magyar és francia válogatott is volt, és a nézők egy igazi világjárót ismerhettek meg rendkívül intelligens személyében. Sajnos, a sorozat szereplői közül közben sokan már elmentek - a neveket hadd ne soroljam. A hozzám különösen közel állók közül Földi Imre súlyemelő a nyolcvanötödik, Bolvári Antal vízilabdázó a nyolcvankilencedik, Mészöly Kálmán labdarúgó a kilencvenedik, dr. Hegedűs Csaba birkózó pedig a jubileumi, századik adásban ült a mikrofonom elé. A legközelebbi beszélgetpartnerem éppen egy szűkebb hazánkbéli, az ugyancsak a kerületben élő Holop Miklós lesz, aki 1948-ban Londonban az ezüstérmes pólóválogatott tagja volt.

Miután köztudott önről, hogy a labdarúgás foglalja el a szíve közepét, kérem, mondja el véleményét a magyar labdarúgás jelenlegi helyzetéről!

- A részletekbe nem szeretnék belebonyolódni. Annyit azért megjegyeznék, hogy Várhidi Péter kapitány kinevezésével messzemenően egyetértek. Õt józan, megfontolt embernek ismerem, sok mindent örökölt a játékosként és edzőként is igen sikeres édesapjától, Várhidi Páltól, akire hallgat is, és akitől bizonyosan sok jó tanácsot kap majd a következő időszakban.

(Jocha)