Több mint ötven éve tartják a világcsúcsot

Kellemesen vagány, idős úr, sporttáskával a vállán érkezik a megbeszélt randevúra. Nem divatból hordja, vagy épp azért, mert bevásárolni volt – egyenesen a Komjádi uszodából érkezett. Egy pillanatig sem titkolja korát, azonnal elárulja, hogy hetvenhét éves. Ezután viszont máris belekezd élménybeszámolójába, mert Zsótér Andrásnak van miről mesélnie.
Több mint ötven éve...
A veteránok EB-jére készül
– 1930-ban születtem, s egészen tizenhét éves koromig nem sportoltam komolyabban. Persze minden relatív, hiszen édesapám gyorsasági és terepmotoros versenyző volt, és természetesen olykor- olykor én is rápattantam a "benzinkecskére". A Lövölde tér környékén nőttem fel, s mint a fiatalok legtöbbje, én is focizgattam, csibészkedtem.

1947-ben viszont eljutott a margitszigeti sportuszodába, ahol mindjárt az egyik legsikeresebb edző, Hunyadfy István "vette kezelésbe".
– Sőt, két évvel később már a Ferencváros szakosztályának tagja lehettem, ahol olyan későbbi nagyságokkal tempóztam együtt, mint Csordás György vagy Kettesi Gusztáv. Az 1950–51-es tanévben fölösleges beszéd miatt kirúgtak a jogi egyetemről, és pénzkereset után kellett néznem. Kapóra jött, hogy akkoriban kezdték megerősíteni az Újpesti Dózsa úszószakosztályát, s én is képbe kerültem. Leigazoltak, én pedig huszonnégy óra múlva rendőr alhadnaggyá léptem elő...

Ez az "aranyélet" sem tartott túl sokáig, hiszen 1953-ban megszüntették az újpesti sportszázadot.
– Volt egy ócska motorkerékpár, azzal elszegődtem a Fénycső
 Szövetkezethez anyagbeszerzőnek. Természetesen a komoly versenyzésnek ezzel egyidejűleg számomra befellegzett. Érdekes módon azonban mind a mai napig világrekordernek vallhatom magamat, hiszen 1950-ben Ózdon, egy speciális váltóban – 100 méter hát, 200 mell, 200 pillangó és 100 gyors – a Szilárd Zoltán, Végvári László, Zsótér András, Csordás György összetételű kvartett világcsúcsot úszott. Ezt a számot a Nemzetközi Úszó Szövetség néhány hónappal később megszüntette, így a rekord természetesen máig sem változott...

Az ön életében viszont komoly változásokat hozott 1956.
– Igen, számomra már januárban elkezdődtek az izgalmak. Szervezkedés vádjával letartóztattak, majd a csolnoki szénbányába kerültem, ahol nevelő szándékú terápiában részesítettek. Október 31-én szabadultam, s a történtek után, számomra természetes módon, bekapcsolódtam a forradalmi eseményekbe. Életem nagy ajándékának tartom, hogy megismerhettem a korábbi tehetséges öttusázót, a zseniális költő Gérecz Attilát, aki november 7-én a Dohány utcában a karjaim között halt meg. Az oroszok november negyediki bejövetele után hamar világossá vált, hogy a helyzet nem sokáig tartható, nekem pedig pucolnom kell. November 23-án érkeztem többedmagammal Mosonmagyaróvárra, ahol némi segítséggel azután sikerült megtalálnunk az Ausztriába vezető utat.

Onnan pedig, szintén sokadmagával, Amerikába került...
– Los Angeles külvárosában találtam magamat, s először még az úszás folytatásáról ábrándoztam. Az élet azonban egészen másról szólt akkoriban. Valamiből meg kellett élnem, egy vasgyár udvarán kezdtem el söprögetni. Miután a közelemben az egyik munkatársamra rácsúszott egy izzó vastömb, és azonnal meghalt, gyorsan odébbálltam. Ezután voltam kendőfestő, majd padlószőnyegekkel foglalkoztam. Éjszakánként egy műhelyben dolgoztam, ahol az esztergályos és marós szakmában szereztem ismereteket. 1961-ben összeházasodtam egy magyar származású hölggyel; az ismeretség még az amerikai érkezésem idején, az első befogadó táborban történt. Egy lányom van, és két unokámnak is örülhetek.

Több mint ötven éve...
A rekorderek (balról): Szilárd, Végvári, Zsótér és Csordás

Hogyan teltek az évtizedek az óceánon túl?
– Kemény munkával. Megvettünk egy kis függönyboltot, azt vezettük egészen addig, amíg a függönyök kezdtek kimenni a divatból. 1985-ben mindenünket eladtuk, és nyolcszáz kilométerrel északabbra, egy erdőben vettünk öt hold földet. Ott házat építettünk, gazdálkodtunk. A legközelebbi bolt, ahol petróleumot vagy sót lehetett venni, tőlünk tizenegy kilométernyire volt. Elszórtan az erdőben akadt néhány szomszédunk is.

Mikor látogatott haza először?
– 1990-ben, s azután már gyakrabban jöttem. Egy szép napon, 1994-ben telefonált a húgom, hogy a mellette lévő lakás eladó. Azonnal repülőre ültem, s meg is kötöttük a boltot. Három évvel később végleg ide is költöztem, a Magyar jakobinusok terére.

Hogyan került ismét kapcsolatba az úszósporttal?
– Bár az itthon töltött évek során már "úszkálgattam", de igazán 2003 végén határoztam el, hogy komolyan veszem a sportolást. Ehhez egy szomorú esemény adta meg a lökést: egykori támogatóm, Lemhényi Dezső temetésén számos régi versenyzőtársammal összefutottam. Azóta hetente legalább ötször a Komjádi uszodában töltöm a délelőttjeimet. Egy alkalommal ezerötszáz méternél nem adom alább, de ebben kemény résztávok is benne vannak. Nem ritkán egyhuzamban úszom kétszáz métert a leggyilkosabb úszásnemben, pillangón. Persze legalább ennyire fontos, hogy a régi cimborákkal jól elbeszélgetek, így összekötöm a kellemest a hasznossal.

A rendszeres edzések meg is hozták az eredményt...
– Nagyon szeretek versenyezni, amikor csak tehetem, elindulok a hazai veteránvetélkedőkön, 2005-ben pedig már részt vettem a veteránok Európa-bajnokságán. Ezen a stockholmi seregszemlén több mint négyezren indultak! Csak a férfi százméteres gyorsúszóknál nyolcvannégy futamot kellett elindítani, ami közel hétszáz részvevőt jelentett! Én három számban is második lettem: száz méter pillangón, kétszáz mellen és kétszáz vegyesen.

Mire készül a közeljövőben?
– A hazai erőpróbák mind azt szolgálják, hogy minél jobb formában legyek az augusztusi, a szlovéniai Kranjban esedékes veterán Európa-bajnokságon. Klubomban, a Tempero SC-ben többen is elhatározták, hogy ott lesznek, így autókkal utazunk a szomszédos országba.

A délelőttjeit az uszodában tölti. Hogyan telnek a napjai a maradék időben?
– Újságot olvasok, állandóan szól a Bartók Rádió, de amikor csak tehetem, koncertekre is szívesen eljárok a barátaimmal. A közelmúltban nagy örömömre az interneten, egy antikváriumban rátaláltam édesapám, dr. Zsótér Bertalan még 1939-ben kiadott könyvére, amelynek a címe: Magyar föld – magyar jövő. Akkor egy pengőbe került, most ezerötszáz forintért sikerült megvásárolnom...

Jocha Károly