Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Tűz a Pingvin óvodában

Tizenegy nap alatt újjászületett a Pingvin Nemzetközi Óvoda, pedig a március végi tűzben két gyerekszoba teljesen kiégett, és több millió forintos kár keletkezett.


Felújított játszószobák várják a gyerekeket
Eddig tisztázatlan okokból március 27-én reggel kigyulladt a Normafánál lévő Pingvin Nemzetközi Óvoda épülete. Bár a korai időpont ellenére már voltak gyerekek az intézményben, hála a fiatal pedagógusok talpraesettségének, senki sem sérült meg. Miután kimenekítették a kicsiket, még arra is volt lélekjelenlétük, hogy lelassítsák a tűz továbbterjedését, így a kiérkező tűzoltóknak percek alatt sikerült megfékezni a lángokat. Ennek ellenére sajnos két gyerekszoba szinte teljesen kiégett, sok játék, bútor, mesekönyv semmisült meg a tűzben, vagy rongálódott meg.

A helyreállítás az egyik segítőkész szülő irányítása mellett azonnal megkezdődött, és hogy minél hamarabb újra fogadni tudják a gyerekeket, a munkából a szakemberek mellett az óvoda valamennyi dolgozója kivette a részét. Köszönhetően a szervezésnek, a gyerekek mint egy kirándulást, vidám kalandot élték át a helyreállítás időszakát. Az óvoda vezetője, Zsóka néni a többiekhez hasonlóan fáradságot nem ismerve szervezte a munkálatokat, folyamatosan tartotta a kapcsolatot a szülőkkel, mindent elkövetett, hogy a helyreállításhoz támogatókat találjon, és természetesen maga is takarította a romokat.

Bak Ferenc, a kerületi önkormányzat oktatási irodájának vezetője felajánlotta a kerület egyik óvodájának tornatermét, hogy a gyerekek ellátása zavartalan legyen, míg a közeli Csillebércen a Csemete Játszóház egy komplett, berendezett csoportszobát biztosított a kis Pingvineseknek.

Az összefogás eredményeképpen tizenegy nap alatt újjászületett az óvoda. Április első napjaitól zavartalanul folyt a beiratkozás, a húsvéti ünnepeket követően pedig a már megszokott színvonalon várta régi és új lakóit az intézmény.

mm