Új tájékozódási pálya

Az ifjúságnevelés terén elkötelezett Hegyvidék-KFKI Optimista Sportklub kezdeményezésére létrejött új pályán a tájékozódási futáshoz kedvet érzők biztonságos körülmények között próbálhatják ki magukat, sajátíthatják el a sport alapjait.

Valójában egyszerre három pályát jelöltek ki a sportklub szakemberei, egy úgynevezett Mobile-O és két Micr-O várja a gyerekeket. A klub neveltje, dr. Szlávik Zoltán találmánya a Mobile-O, amelynek különlegessége, hogy egyszerre legalább két embert igényel. A Micr-O pályán – ezt a szintén a klubban nevelkedett Goldmann Róbert vezette be – a tájolókészségen múlik minden: ha az ember jó felé néz, bizton meglátja az elérendő pontokat. Hogy ne legyen olyan egyszerű a feladat, zavaró pontokat is közbeiktatnak. Tulajdonképpen azt mérik, ki mennyire tud tájékozódni térkép és tájoló segítségével. Egy speciálisan kialakított Micr-O pályára várják a kerekes székeseket, akiknek külön feladatokat dolgoztak ki.

A legfontosabb a tájoló és a térkép megismerése, amiben segítséget nyújtanak a sportklub oktatói. Kedden délelőttönként az iskolákat várják a Fülemile táborba, délután fél kettőtől sötétedésig pedig a hegyvidéki gyerekeket.

Az új pálya legnagyobb előnye, hogy a tábor területén zárt helyen jelölték ki. Ennek köszönhetően nem áll fenn annak a veszélye, hogy a gyerekek esetleg eltévednek, ráadásul a pálya is könnyebben belátható. 

M.