Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Újabb gyűjtőszigetek a szelektált hulladékoknak

Az év végéig újabb négy szelektívhulladék-gyűjtő szigetet adnak át a kerületben, amelyek száma így tizenháromra nő. A szelektív gyűjtés tapasztalatai eddig igen jók: a konténerekbe helyezett hulladékok 95%-a anyagában újrahasznosítható.

A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. idén százzal bővíti Budapesten a szelektívhulladékgyűjtő szigetek számát – ebből négyet Hegyvidék utcáin ezekben a hetekben telepítenek. Ha minden a tervek szerint alakul, december végéig a Budakeszi út 55., a Németvölgyi út 73/b, valamint az Ignotus utca 35. számmal szemközt, illetve Konkoly Thege Miklós úton, a csillebérci szabadidőközpont bejárata előtt is megkezdődhet a fehér és színes üvegek, a fém, a műanyag, valamint a papír szelektív gyűjtése.

Most már mindegyik zöld
Most már mindegyik zöld

Az FKF hulladékkezelési főosztályának vezetője, Siklósi Mihály lapunknak elmondta, a főváros hulladékgazdálkodási terve alapján a szelektívhulladékgyűjtő szigetek számát 2008-ban és 2009-ben egyaránt kétszázzal kell növelni, így a 2007 eleji 600-hoz képest a számuk 2009 végére eléri az 1100-at. Ezzel a számmal már utolérjük a fejlett nyugateurópai nagyvárosok ellátottsági szintjét, azaz a legtöbb budapesti lakónak már nem kell 300 méternél hosszabb utat megtennie ahhoz, hogy elhelyezhesse újrahasznosítható hulladékait.

A főosztályvezető kiemelte, hogy az új szigetekre mostantól nem különböző színű, hanem egységesen zöld konténereket helyeznek ki, amelyeken a már megszokott, fehér, szürke, zöld, sárga és kék alapszínű előtét tartalmazza a hulladékfajtát jelző feliratot. A változtatásnak logisztikai oka van: az FKF-nek így elég egyfajta konténert raktáron tartania, amelyre csere esetén csak rá kell illesztenie a megfelelő jelzést.

Mint megtudtuk, a közterület-fenntartónak az értelmetlen gyújtogatások miatt meglehetősen gyakran kell cserélnie az edényeket – már 500 körül jár a kiégetett gyűjtőeszközök száma. A rongálások mellett a szabálytalan szemétlerakás okoz jelentős, idén mintegy 150-200 millió forintos többletköltséget az FKF számára. Siklósi Mihály megjegyezte, egyesek úgy vélik, hogy a szelektívhulladék-gyűjtő szigeteknél mindenféle lomot le lehet rakni, ami már nem fér bele a lakóház kukájába. Ez óriási tévedés: a gyűjtőkonténerek mellett tilos bármiféle hulladék elhelyezése!

A kedvezőtlen kísérőjelenségek ellenére a szelektáló polgárok túlnyomó többsége gondosan gyűjti a háztartásban keletkező hulladékokat. Mindaz, ami a konténerekbe kerül, többnyire bele is való: a lakosság odafi gyelését jelzi, hogy a gyűjtőszigetekről elvitt hulladék 95%-a anyagában újrahasznosítható. Ez az eredmény európai viszonylatban is kiemelkedő.

-z-