Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Virágos Hegyvidék

Összesen hetvenezer tő muskátlit osztott szét a hegyvidéki önkormányzat a kerületi polgároknak. A virágpalántákat ingyen bocsátották a lakosság rendelkezésére, de szívesen vették a felajánlásokat is. Az így összegyűlt adományokat a Zugligeti és a Süni Óvoda támogatására fordítják.

Az akció első napján, június 16-án Pokorni Zoltán polgármester (képünkön) és Kovács Lajos alpolgármester segédkezett a virágok szétosztásában. Mint a polgármester a nagyszámú érdeklődőnek elmondta, a kezdeményezés célja, hogy minél több virág kerüljön Hegyvidék házainak ablakaiba, a homlokzatokra és a belső udvarokba, ezzel is szebbé, barátságosabbá téve a kerületet. Kedvcsinálóként az önkormányzat már korábban muskátlikkal díszítette fel a Böszörményi utat és a polgármesteri hivatal épületét.

Virágos Hegyvidék

A polgármester kiemelte: a virágpalánták ingyenesek, ha valaki mégis úgy dönt, hogy fizet a muskátlikért, az összegyűlt pénzből a Zugligeti és a Süni Óvoda eszközbeszerzéseit támogatja az önkormányzat. Bár elsősorban a hegyvidéki polgárokat várták, a más kerületből érkezőknek sem kellett üres kézzel távozniuk az ökopiac és a Jagelló út melletti parkolókban felállított alkalmi virágpiacról, hiszen mindenkinek jutott legalább húsz tő az ajándék palántákból. Hogy megfelelő helyre kerüljenek a virágok, a helyszínen nagykereskedelmi áron kínálták a szükséges cserepeket, virágládákat és a jó minőségű muskátliföldet. A nagysikerű akciót a tervek szerint jövőre megismétli az önkormányzat.

(mm.)