Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Budapest Sport Egyesület – dicső múlt, biztató jelen

A XII. kerületben három nagy – több szakosztályból álló – sportegyesület működik. A Hegyvidék SE a kerületé, a BSE a fővárosé, míg a TFSE a testnevelési egyetem büszkesége. Mindhárom egyesületnek vannak olyan szakosztályai, amelyek a legjobbak közé tartoznak az országban, tehát aki színvonalas mérkőzéseket, versenyeket akar látni, nem kell messzire mennie. Aki pedig sportolni akar, akár csak a mozgás kedvéért is, számos lehetőség közül válogathat. Ezúttal a BSE-t mutatjuk be.

Taróczy Balázst Borgnál is többre taksálták

"Úgy látszik, tévedtem – mondta a svéd teniszválogatott vezetője, Bergelin úr, miután Magyarország együttese a Király Kupában, Budapesten legyőzte a tenisznagyhatalom Svédország legjobbjait. – Az önök Taróczyja Borgnál is tehetségesebb. Ha fejlődése nem szenved törést, akkor két éven belül Európa legjobb játékosai közé küzdheti fel magát!" A nyilatkozat 1972 decemberében látott napvilágot az újvidéki Magyar Szó című napilapban. Bár Taróczy Balázs végül nem vitte annyira, mint az extraklasszis svéd, azért ő is kiharcolt egy wimbledoni elsőséget párosban a svájci Heinz Günthardt-tal az oldalán. Ráadásul hosszú éveken keresztül a világ élvonalában szerepelhetett.

Elő a grillel!

Már forrón, tikkasztóan süt az idei júniusi nap. Nem csoda, ha estefelé kedvünk támad egy vidám kerti bulit csapni, szabadtéri sütésfőzéssel egybekötve. Elő a grillsütővel, faszénnel, a pikáns salátákkal, a behűtött kovászos uborkával, a húsos lilahagymával és a hűs, könnyű borokkal, sörökkel! Akinek nincs kertje, kirándulhat, irány az engedélyezett erdei tűzrakóhely!

Sövények telepítése

A kert növényeinek talán a legelterjedtebb telepítési stílusa a sövény, amely eltakar, elválaszt és megvéd, ugyanakkor – szerencsés esetben – a kert értékes és látványos eleme.

Táncünnep az Arany János iskolában

Első táncünnepét tartotta meg május végén az Arany János Általános Iskola és Gimnázium. A legendás Csillagszemű Táncegyüttes galgamenti, tyukodi, dél-alföldi üveges-botos, köröspataki és szatmári táncokkal szórakoztatta a közönséget. A diákok, szülők és tanárok a táncházban maguk is átélhették a közös tánc varázsát a Tündök zenekar talpalávalója mellett.

Új lakásrendeletet alkotott az önkormányzat

Három lakbérfajta lép életbe novembertől a kerületben: a szociális, a költségelvű és a piaci lakbér – erről döntött a képviselő-testület a legutóbbi ülésén. Az ingatlan megvásárlása esetén a futamidő húszról tizenöt évre csökken – ha a vevő hamarabb kifi zeti a vételárat, kedvezmény illeti meg. Az önkormányzat helyi védelem alá helyezte a bronzból készült köztéri emlékműveket, szobrokat, köztük a turulszobrot is.

Uniós információs iroda nyílt a kerületben

Az Európai Parlament munkájáról ad tájékoztatást az az információs iroda, amelyet Hegyi Gyula EP-képviselő nyitott meg a Kiss János altábornagy utca 42–44. szám alatt. A szocialista politikus elmondta: a fővárosban két helyen, a XII. és a XIII. kerületben nyitott ilyen tájékoztató irodát, ahol az érdeklődők prospektusokat és az Európai Parlamenttel foglalkozó kiadványokat szerezhetnek be. Hozzátette: minden hónap utolsó péntekén személyesen válaszol a témával kapcsolatos kérdésekre, de telefonon is elérhető lesz. A képviselő felhívta a fi gyelmet arra, hogy az irodában nemcsak magyar, hanem angol nyelvű füzeteket is elhelyeznek, amelyekből több más téma mellett az Európai Parlament magyar képviselőiről, illetve a parlament működéséről tájékozódhatnak az érdeklődők.

Egyszerűbb lesz a biztosítóváltás

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló rendelet július elsejével életbe lépő módosításának köszönhetően biztosítóváltás esetén az eddigieknél egyszerűbbé válik a meglévő kedvezmények érvényesítése.

Virágos Hegyvidék

Összesen hetvenezer tő muskátlit osztott szét a hegyvidéki önkormányzat a kerületi polgároknak. A virágpalántákat ingyen bocsátották a lakosság rendelkezésére, de szívesen vették a felajánlásokat is. Az így összegyűlt adományokat a Zugligeti és a Süni Óvoda támogatására fordítják.

Szülészet - így is lehet!

A statisztikai adatok szerint ma Magyarországon lényegesen kevesebb a szülések száma, mint korábban. Ezt a szakértők elsősorban anyagi okokkal magyarázzák. Napjainkban ugyanis a gyermekvállalás elsősorban pénz kérdése. Sokba kerül a szülés, előtte a terhesgondozás, míg utána a gyermek felnevelése is.

Ér- és szívsebészet: megbomlik a szakmai egység?

A Városmajor utcai Ér- és Szívsebészeti Klinika a sebészképzés egyik fellegvára már fél évszázada. Az intézményben a legkorszerűbb technikák állnak a gyógyítás szolgálatában. A csökkenő fi nanszírozás miatt mégsem tudják ezek kapacitásait teljes mértékben kihasználni. A klinika eredményeiről, valamint a működésüket nehezítő változásokról Dr. Nemes Attila egyetemi tanár, az intézmény korábbi igazgatója beszélt lapunknak.

A gyakorlóiskola színvonalat garantál

Hegyvidék önkormányzata és az ELTE együttműködése eredményeként a Kiss János Általános és Középiskola az egyetem fenntartásában működő, szomszédos gyakorlóiskolával együtt, egy intézményként működik a következő tanévtől. Az átszervezés, bár pedagóguselbocsátásokkal jár, előnyt jelenthet a beolvasztásra kerülő és a befogadó intézmény számára egyaránt.