Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Az országos döntőig jutottak a SOTE röplabdásai

Néhány hét, és kezdődik az új tanév, ám az előző „idényről” még maradt egy kis tartozásunk. A Diákolimpia eddig nem közölt eseményeit, eredményeit szedtük egy csokorba.

A depresszió gyógyítható

Korunk egyik népbetegsége, a depresszió számtalan tünet formájában jelentkezhet, így már a felismerése sem egyszerű feladat. Minderről dr. Szolnoki Lajos háziorvos beszélt a Hegyvidéki Egészségklub legutóbbi előadásán.

A napozás veszélyei

Még van pár hét a nyárból, így talán nem haszontalan szólni az évszak egyik legnagyobb „veszélyéről”, a napozásról. A világ számos táján már nem a barna bőr a divat – nem véletlenül. Persze bőrünk süttetése igazán csak akkor válik veszélyessé, ha nem vesszük elég komolyan az óvintézkedéseket.

Ellenőrzött élelmiszercímkék

Az Európai Parlament és a Tanács rendelete értelmében a július elseje után gyártott élelmiszerek csomagolásán kizárólag ellenőrzött információk közölhetők. A termék egészségre gyakorolt pozitív hatását hirdető feliratok – mint például: „erősíti a szívműködést”, „csökkenti a vérnyomást”, „gyorsítja az  anyagcserét” – csak abban az esetbe kerülhetnek a csomagolásra, ha azok valóságtartalmát a gyártó klinikai vizsgálatokkal alátámasztotta.

Dobjuk be a pastát!

Az olaszok, mint annyi másban, tésztában is verhetetlenek. Számtalan variációját ismerik és eszik. Konyhájuk mindennapos vendége a pastasciutta, vagyis a száraztészta. Büszkék is e gasztronómiai csodájukra, és elterjesztették szerte a világon, hiszen valamenynyi pastájukat ugyanolyan jóízűen falja a kínai és a tősgyökeres Los Angeles-i, mint a sajóbábonyi magyar.

Hegylakoma - Don Pepe

Puding próbája az evés. Úgy döntöttünk, egy régebbi sorozatunkat felújítva, megreformálva nemcsak írunk az étkezésről, hanem „körbeesszük” a kerületet, és leginkább az egészséges táplálkozás szempontjából igyekszünk szemrevételezni a hegyvidéki lakomahelyeket.

Galántai utca

Sorozatunkban azokat a felvidéki településeket mutatjuk be, amelyek névadói voltak hegyvidéki utcáknak, utaknak. Történelmi és földrajzi utazásunk következő állomása Galánta.

Városmajor, Rege park, Gesztenyés kert

A védett természeti értékek meghatározása nem is könnyű feladat. Nincs olyan rendelet, amelyik egységesen felsorolná az összes értéket, viszont a legkülönfélébb jogszabályok tartalmaznak egyetkettőt a kategóriákból, hogy aztán egészen más helyen folytatódjék a lista. Bár a címéből nem következik, de a Budapest Fővárosi Közgyűlés 47/1998. (X. 15.) számú, budapesti városrendezési és építési keretszabályzatról szóló rendeletében szintúgy találunk védett kerületi értékeket.

Kullancs: a szabadtéri veszélyforrás

A kellemes kirándulás emlékét beárnyékolhatja egy kullancscsípés. Ne féljünk, de legyünk tisztában azzal, mit is tesz ez az apró kórokozó!

Dr. Mészáros M. János, az állatorvos-történész

Csodálatra méltóak azok az emberek, akik szabadidejükben megszállottan kutatnak, gyűjtenek olyasmit, ami látszólag fölöslegesnek tűnhet. Amiért igazi fizetség talán nem is jár, ám ami apró, de fontos téglaként mégis hozzájárul valamihez, ami e munka nyomán fontossá lehet. Ilyen ember az állatorvosképzés megszállott történésze, a 79 esztendős Dr. Mészáros M. János aranydiplomás állatorvos, egyetemi adjunktus is.

Kevesebb vizet fogyasztunk

Gazdasági megfontolások miatt, illetve a környezettudatos gondolkodás előtérbe kerülésével egyre többen bánnak takarékosan a vízzel Magyarországon. A főváros teljes vízfogyasztása jelentősen csökkent a nyolcvanas évek óta.

Tizenöt éves a Pannonia Sacra

A Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola kamasznak tekinthető a régi XII. kerületi iskolák életkorához viszonyítva, ám az alapítása óta eltelt másfél évtized alatt a kerület egyik meghatározó, kedves színfoltja lett. A jubileum kapcsán összefoglaljuk az intézmény történetét.

Nagyüzem a balatoni táborban

Ahogy a Fülemile úti napközis tábor, úgy a szántódi üdülőtábor is egész nyáron várja a gyerekeket. Az önkormányzat támogatásának köszönhetően a nyaralók továbbra is kedvezményesen vehetik igénybe a végig teljes kihasználtsággal működő tábor szolgáltatásait.

A vizitdíj visszatérítése

Csak a nem emelt összegű, 300 forintos vizitdíjat lehet visszaigényelni. Az első húsz háziorvosi vagy járóbeteg-ellátásért nem jár visszatérítés.

Időben kell ellenőriztetni a gázvezetékeket

Az utóbbi években rendszeresen előfordult, hogy az épület alap- és felszálló vezetékeinek rossz állapota, illetve az ebből adódó gázszivárgás miatt a téli időszakban több napig, vagy akár hetekig szüneteltetni kellett a gázszolgáltatást egyes társasházakban. A hasonló esetek megelőzése érdekében a tulajdonosoknak még időben, a fűtési szezont megelőzően el kell végeztetniük a vezetékek állapotellenőrzését.

Kötelező megbírságolni a parlagfű "termesztőit"

Július elsejétől már mindenki bírságra számíthat, aki nem gondoskodott telke vagy földterülete parlagfű-mentesítéséről. A bírság felső határa külterületeken 5 millió, belterületi telkek esetében 750 ezer forint.

Gyógyszálló és lakóház is lehet a Svábhegyi Szanatóriumból

Szomorú képet mutat jelenleg az Eötvös út 10–14-es számú telken lassan tíz esztendeje üresen álló egykori egészségügyi komplexum. Az épületekben málladozik a vakolat, számos helyen bokáig ér a sitt, a valaha állítólag tizenöt kertészt foglalkoztató parkot pedig szinte teljesen benőtte a gaz. Az állami tulajdonban lévő ingatlan eladása régóta napirenden van. Utánanéztünk, hol tart most az ügy.