Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Ballagás – búcsú és bizonytalan jövő

A ballagás kifejezés a latin ’valetans’ (búcsúzó) szóból ered; a szokás pedig Selmecbányáról a XIX. század 70-es éveiből. A XX. század elejére az egész országban általánossá vált. Az új évezred ballagó diákjait azonban már nem annyira a búcsú, mint inkább a bizonytalan jövő foglalkoztatja.

Ötévente kötelező ellenőriztetni a gázvezetékeket

Áprilistól már a Magyar Épületgépészek Szövetségén keresztül is lehetőség van a gáz-csatlakozóvezetékek, a gázórák, valamint a fogyasztói berendezések ötévente kötelező műszaki-biztonsági felülvizsgálatára.

Dupla szülésszám, plusz öt ággyal

Mint ismeretes, a Szent János Kórház az év elején kiemelt szerepet kapott a budai régió fekvőbeteg-ellátásában: az intézmény feladatai bővültek, s a betegek száma is jelentősen megnőtt. Arról, hogy a súlyponti kórházként való működés, illetve a feladatok átszervezése hogyan érintette a kerületi betegek ellátását, Kázmér Tibor főigazgatót kérdeztük.

Évi tízmilliók akadálymentesítésre

Az Országgyűlés márciusi döntése értelmében a korábbi 2013-as határidő helyett legkésőbb 2010 végéig akadálymentesíteni kell az ország összes önkormányzatát, a szociális ellátórendszer épületeit és az óvodák, iskolák egy részét. Az egészségügyi alapellátásban részt vevő intézményeket már jövő év végére elérhetővé kell tenni a fogyatékkal élők számára. A fizikai akadálymentesítés mellett a látás- vagy hallássérült emberek ügyintézését is biztosítani kell. Hegyvidék önkormányzata évek óta jelentős erőfeszítéseket tesz a törvényi határidők betartása érdekében, és folyamatosan akadálymentesíti intézményeit. A jelenlegi helyzetről Kovács Lajos alpolgármestert kérdeztük.

Nyomtatópatronokból facsemeték

Pótolták a tavalyi viharok által tönkretett gesztenyefákat a Szilágyi Erzsébet fasorban. A harmincöt facsemete ültetését a főváros mellett a Hewlett Packard támogatta: a színes nyomtatókat is gyártó vállalat a festékkazettavisszagyűjtési programja keretében elkülönítetett pénzzel járult hozzá a fasor megújításához.

Vállalkozói igazolvány kiváltása

Egyéni vállalkozás kizárólag vállalkozói igazolvány birtokában működtethető. Ennek kiadását, viszszavonását, cseréjét, nyilvántartását a leendő vállalkozás székhelye szerint illetékes okmányiroda végzi.

Szabadegyetem a távolbalátásról

A televíziózás múltja, jelene és jövője – ez a témája a Jövő Háza augusztus 31-ig látható, legújabb, Intervízió című kiállításának.

Hegedűművész és informatikai szakreferens

Bartha Katalin az új kor asszonya. Helyzetéből és nyitottságából adódóan sajátos összekötő kapocsként találta meg a helyét a hagyományos előadó-művészet, a rendezvényszervezés és a számítógépes informatika adta lehetőségek között.

Naptorony a Hegyvidék Galériában

Ősi szimbólumrendszer elevenedik meg Józsa Pál szobrászművész kiállításán a Hegyvidék Galériában. Az ízig-vérig XII. kerületi alkotó azonban nem szolgai módon „utánoz”, sokkal inkább saját, helyenként nonfiguratívba hajló világán keresztül szűri le az egyetemes mondanivaló lényegét.

Örök-zöld

Új kiállítás várja a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény látogatóit. Az Örök-zöld örökzöld témát dolgoz fel: a hegyvidéki erdőket és a turizmust.

A mozgás az élet alapja

Az ortopédia a mozgásszervi betegségeket kezeli. Ez az életmódjavító tudományág a sérült izom-, csont-, ízületi elváltozásokat korrigálja, és megfelelő irányba igyekszik terelni a természetet.

Megújult májusi csodák

Mondhatnánk akár hungarikumnak is, mivel csak a mi konyhánk büszkesége. Sehol máshol nem ismert, nem fogyasztott étel a főzelék. Maga a szó le sem fordítható más nyelvre. Majd éppen úgy megtanulják az idegen ajkúak – ha megszeretik –, mint azt, hogy gulyás! 

Hogyan készítsünk sziklakertet?

A hegyvidéken a természetes társulások is sokszor sziklakerteket képeznek. A sekély termőrétegből kibukkannak a kisebbnagyobb sziklák, amelyeket körbevesznek az alacsony növények. Ugyanezt a természetes hatást elérhetjük a kerítés belső oldalán is.

A Kissvábhegy Természetvédelmi Terület

Néhány évvel ezelőtt még senki sem tudta, hol is kell keresni a Kissvábhegyet – akkor még a Martinovics-hegy elnevezés csengett ismerősen. Mára az új név kiszorította az 1950 és 1991 között használt régit a térképekről, és lassan a környékbeliek szójárásából is. Maga a hegy is sokat változott, de alapvetően szerencsére megmaradt annak, ami volt: kerületünk egyik zöldterületének.

Az értelmiségi négyestől a veteránkapitányságig

Hetvenegy esztendős, ám a mai napig aktívan versenyzik. Tíz éve ő foglalkozik a veterán evezősök ügyeivel, hallgatólagosan mindenki őt tekinti a kapitánynak – bár ez a tisztség hivatalosan nem létezik. Melega Tiborral beszélgettünk.