Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Adventi koszorúk az Aranyban

Az adventi koszorú akkor igazán szép, ha saját kézzel készítjük. Így érzezték az Arany János Általános Iskola és Gimnázium diákjai is, akik fakultatív program keretében saját elképzeléseik szerint állították össze az ünnepi díszt.
*
Az első adventi koszorút 1860-ban egy hamburgi lelkész, Johann Wichern készítette. Egy óriási fenyőkoszorút függesztett a plafonra, és 24 gyertyát tett rá, utalva ezzel a Szent András napjától (november 30.) karácsonyig, azaz december 25-ig tartó időszak valamennyi napjára, amely a keresztény hagyományok szerint a Jézus Krisztus eljövetelére való várakozás jegyében telik.

Ma a virágboltokban koszorúkompozíciók sokasága közül választhatjuk ki a nekünk tetszőt, ám a vásárlással megfosztjuk magunkat a karácsonyra való elmélyült készülődés élményétől – és persze az alkotás örömétől. Ezt felismerve a kerületi Arany János iskolában fakultatív programként adventi koszorút készíthettek a diákok.

Mintegy 250 alsó és a felső tagozatos, valamint középiskolás tanuló szülőkkel, tanárokkal és az intézmény fizikai dolgozóival együtt, illetve az ő segítségükkel készítette el saját koszorúját. A kapott kellékekből – a koszorúalapra helyezhető fenyő- és tujaágakból, borostyánból, szárított citrom- és narancsszeletekből, aranyszínűre festett diószemekből, vagy éppen színes szalagokból – mindenki egyéni ízlése szerint állíthatta össze az otthonra szánt ünnepi díszt.

A kiegészítőket a Sashegyi Arany Iskolaalapítvány vásárolta az intézmény számára. A közös koszorúkészítés ötlete a kuratórium elnökétől, Novák Jánostól származik, aki lapunknak elmondta: a program a hagyományok ápolásán túl több szempontból is hozzájárul az iskola nevelési céljaihoz. Egyrészt a diákok és a felnőttek megtapasztalják a közös, egymást segítő munka élményét, másrészt megadják a gyerekeknek az alkotótevékenység, a kreatív ötletek kibontakoztatásának örömét. Novák hangsúlyozta, a tanulók körében nem lett volna ennyire sikeres a program, ha az iskola tanárai nem állnak mellé őszinte lelkesedéssel. A pedagógusok pozitív hozzáállását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ők is nagy számban részt vettek az alkotómunkában.

A kuratórium elnökétől megtudtuk, hamarosan újabb közösségi eseményeknek ad otthont az iskola. Az általuk támogatott foglalkozásokon néptáncot tanuló diákok, valamint szülők és a Csillagszemű Táncegyüttes tagjai részvételével februárban farsangi táncmulatságot rendeznek, míg júniusban a Táncünnep az Aranyban elnevezésű programmal búcsúztatják a tanévet.

z.