Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Az aprónak is súlya van

Sokakat megmozdított az önkormányzat által január elején meghirdetett aprópénzgyűjtési akció, amelynek keretében felajánlhatjuk a március elsején bevonásra kerülő egy- és kétforintosainkat a sérült gyermekeket nevelő, kerületi Vakok Batthyány László Óvodájának és Általános Iskolájának.

Várakozáson felüli a polgárok adakozókedve, eddig már jóval több apró gyűlt össze, mint amire számítottak. A MOM-Park Bevásárlóközpontban, valamint a polgármesteri hivatal épülete előtt felállított gyűjtőgömbökbe eddig több ezren dobtak be pénzérmét. Ez utóbbi helyszínen február 5-én a kihelyezett óriáspersely összeroskadt a több száz kilónyi fémpénz súlya alatt. A hivatal munkatársai nyomban összegyűjtötték, és az önkormányzat épületében biztonságba helyezték a járdán elgurult forintokat. Lapzártánk idején megtudtuk: napokon belül új gyűjtőgömböt helyeznek ki a polgármesteri hivatal főbejárata mellé.

z.