Ásványvízről két tételben (1.)

Az összetétel nagymértékben függ a talajtól
Az összetétel nagymértékben függ a talajtól
Azt ma már mindenki tudja, hogy a napi folyadékszükségletünk kb. 2,5 liter, ezt megihatjuk csapvíz, ásványvíz, szóda, leves, kávé, üdítő stb. formájában. Az elmúlt öt évben egyre divatosabb a szénsavval dúsított, vagy éppen szénsav nélküli (ez utóbbi egészségesebb) ásványvízivás, s egyre kevesebb csapvizet kortyolunk. Anélkül, hogy tudnánk, melyikben milyen összetevők, milyen mennyiségben és arányban szerepelnek, „nyakaljuk” a palackos vizeket, mi több, rendszerint ragaszkodunk a megszokott, már bevált márkához. Nem törődve azzal, hogy némelyik ásványi só így túladagolódhat szervezetünkben, s többet ártunk magunknak, mint használunk.

A probléma nem csak nálunk időszerű. Négy nagyvállalat uralja a világpiacon fogyasztott palackozott vizek iparágát – tudjuk meg például a kanadai, a kormánytól független Polaris Intézet jelentéséből. Az iparág évente 50 milliárd amerikai dollár forgalmat generál, és a piac nagy részét uraló cégek Magyarországon is jól ismertek: Nestlé, Pepsi Cola, Coca-Cola és Danone. Ezek a cégek hatalmas profi tra tesznek szert olyan víz révén, amelyhez vagy ingyen, vagy nagyon kedvezményesen jutnak hozzá.

A palackozott vizek forgalmazói marketingfogásként azt hirdetik, hogy a csapvíz káros az egészségre, sok olyan betegségről, akár halálesetről is hallhattunk már, amely a rossz ivóvíz fogyasztásához köthető, míg a palackozott vízzel kapcsolatban ilyenek még nem kerültek nyilvánosságra. Holott a Coca-Cola cég Dasani márkanevű ásványvizéről, amelyet az Egyesült Királyságban kellett kivonni a forgalomból magas bromát-, azaz brómsavas sótartalma miatt, kiderült, hogy rákkeltő hatású volt. Ráadásul a Dasani szűrt és kezelt csapvízként ismert.

Közbevetőleg: amennyiben jogosak a csapvíz miatti félelmek, jobb megoldás az otthoni vízszűrők alkalmazása. Olcsóbbak, nem is beszélve a palackozás árnyoldalairól, a hatalmas műanyag hulladékhegyekről, még akkor is, ha újrahasznosítható palackokkal van dolgunk.

Kis mennyiségben az ivóvíz is tartalmaz ásványi anyagokat, de összetétele nagymértékben függ a talajtól, s hogy milyen talajrétegeken halad át a víz. Az eltérő minőségű – kemény, lágy – és eltérő ízű ivóvíz miatt napjainkban sokan választják a különböző ásványvizeket. A valódi (esetenként plusz szénsavval dúsított) ásványvizek fogyasztásánál hazánkban még némileg kedvezőbb a helyzet: 1995-ben csak 13 litert ittunk meg fejenként, tavaly már 50 litert évente, ám a nyugat-európai országokra jellemző 100-120 litert még nem értük el.

Az 1929. évi XVI. törvénycikk II. fejezete meghatározta az ásványvíz pontos fogalmát: „az a víz, amelynek a rendes víztől eltérő összetétele, fizikai tulajdonsága és geológiai eredete van, és amely ennek következtében fokozottan üdítő, vagy az emberi szervezet életműködését előmozdító hatású”. Az ásványvizekben literenként legalább 1000 mg oldott ásványi só van. Ebbe a csoportba tartoznak az olyan természetes vizek is, amelyeknek ásványianyag-tartalma nem éri el az 1000 mg/litert, de egyes összetevői – például a jodid-ion – meghaladják a rendeletben előírt értéket. Ezért az összes ásványianyag-tartalom tág határok között – 500–4600 mg/liter – mozog.

Az ásványvizek szennyeződésmentes felszín alatti vízadórétegből származnak, nem tartalmaznak  nitritet, nitrátot, mikrobiológiai szennyeződéseket, és összetételük a természetes minimális ingadozás keretein belül állandó. A különböző vizeket kinyerés után levegőztetik, nem alkalmaznak semmilyen kezelést, nem tisztítják, és kötelezően a víznyerő helyen palackozzák. A bennük leggyakrabban előforduló ásványi anyagok: cink, fluor, foszfor, jód, kalcium, kálium, magnézium, nátrium és vas.

A növekvő piaci igények növekvő vízkivételt jelentenek a korántsem kimeríthetetlen forrásokból, víznyerő helyekből. A vállalatok világszerte igyekeznek szerződésekkel bebetonozni a kutakhoz, forrásokhoz való kizárólagos hozzáférésüket. Ez azzal jár, hogy a helyi lakosok nem jutnak hozzá a jó minőségű vízhez – amelyből korábban többnyire ingyen meríthettek. Ráadásul a vállalatok „túlhasználják” az erőforrást, ami a talajvízszint csökkenéséhez, a környék kiszáradásához is vezethet. Magyarországon is ismert ilyen vitás eset.

(Folytatjuk)

(Járay)