Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Asztma, allergia, influenza, légúti betegségek – klinikai kezelés szakorvosi háttérrel

Befulladtam! Ezt a szót csak az ismeri, aki kruppos, allergiás vagy asztmás. Félelmetes érzés. A levegő nem jut be a tüdőbe, s a lélegzés, ami addig természetes volt, a világ legnehezebb feladatává válik. S mert levegő nélkül legfeljebb két percet lehet kibírni, az asztmás roham egyértelműen halálfélelemmel párosul.

indiso

Hogy mire gondoltam, amikor egyik napról a másikra köhögni kezdtem? Arra, mint bárki más. Hogy megfáztam, elkaptam valamit. Irány tehát a háziorvos, ahol megnyugtattak, hogy járvány van, de az antibiotikum segít majd. Beszedtem a felírt gyógyszert, ám javulás nem történt, sőt, az egyre fojtogatóbb köhögésen túl már a beszedett gyógyszer mellékhatásai is gondot okoztak. Egy reggel szörnyű dolog történt. Nehezem kaptam levegőt, a mellkasomon mázsás súlyt éreztem, majd fulladozni kezdtem. A tüdőgondozóban megállapították a diagnózist: asztma. A gyógymód: szteroidok, reggel, délben, este, belélegző porok, sprayk. Tucatnyi mellékhatással, életminőségromlással. Pánikba estem. Nem szedhetek be ennyi gyógyszert naponta, éveken, évtizedeken keresztül!

Mi lesz velem?
Kutatni kezdtem az interneten, hogy találjak alternatívát. Mindent kipróbáltam, tanultam a jógalégzést, jártam akupunktúrára, szedtem a homeopátiás szereket, s bérletet vettem egy sószobába. Ez utóbbi a magas, 90-95%-os páratartalma miatt csaknem végzetessé vált számomra. Még nem ismertem eléggé a mechanizmust, s mert szakértelem hiánya miatt nem tájékoztatott senki, egy órán át ültem egy szobában, ahol a párologtatott sóoldat még erőteljesebb köhögést, fulladást okozott.

Hiába kaptam gyorsan az ún. belélegző por után, a szorítás még erőteljesebbé vált. Hogy mindezt leírhatom, csupán a lányomnak köszönhetem, aki mellettem volt, amikor az utcán rosszul lettem. Ismét az internet, most már alaposabban. Szerencsém volt. Rátaláltam egy interjúra egy fül-orr-gégész főorvossal, aki egy tradicionális gyógymódról beszélt, mely az évszázados tapasztalatokon alapuló sóbányaklímaterápiára épül. A többit már dr. Tóth László főorvostól kérdeztem, aki több orvossal a Sportkórházban és egyéb megyei központokban, az „INDISOSÓBÁNYÁBAN” az asztmás, allergiás gyerekek és felnőttek gyógyulását segíti.

Mi a különbség a sóbarlang és a sóbánya között?
– A sóbarlangokban és a sószobákban a páratartalom 90-95%-os, a sóbányákban csupán 35-40%-os, vagyis a levegő száraz.

Hogyan működik az INDISO-aeroszol generátor, vagyis az eredeti sóbánya hatása azonos-e a szobában előidézett mikroklímával?
– Ugyanazt a mikroklímát képes megteremteni, mint ami egy természetes sóbányában van. Gyógyhatás tekintetében nincs különbség, viszont itt sokkal kellemesebb a környezet. A só Aknaszlatináról származik, kezeletlen állapotban kerül az INDISO-gépbe, amely rendkívül finom (0,2-0,7 mikron) méretben szórja szét a légtérbe azt. A száraz terápia és ionizáció jelentősége abban nyilvánul meg, hogy a sót nem párologtatjuk, nem kötjük vízhez, így légzés közben nem tapad a nyálkahártyára, a részecske méretének köszönhetően biztosítva van a hatóanyag szabad útja egészen a legkisebb hörgőcskékig.

Kedves doktor úr, kifejtené néhány szóban, hogy mely megbetegedések esetén javallott a kúra alkalmazása? Van-e ellenjavallat?
– Összességében: olyan légúti betegeknek, akik rehabilitáció formájában szeretnének megszabadulni a kínzó tünetektől, és olyan egészségeseknek, akik szeretnék megelőzni a gyulladásos légúti panaszokat, és ellenállóbb immunrendszerre vágynak. Részleteiben: asztmásoknak, allergiásoknak szénanátha, Krupp, légcsőhurut, hörghurut, arcüreggyulladás, légúti gyulladásos betegségek esetén, dohányosoknak, teljesen egészséges városlakóknak preventív immunerősítésnek, teherbíróképesség-fokozónak. Abszolút ellenjavallatot csak az akut fertőzések, a kezeletlen magas vérnyomás, valamint az egyéb cardiovascularis dekompenzációs állapotok jelentenek. Az INDISO terápia hatékonysága különösen kimagasló, a Tüdőgyógyász és Fül-orr-gégész Kollégiumok támogatják alternatív megoldásként. Nemzetközi kutatások megállapították, hogy a felnőtteknél 88- 90, gyermekeknél 90-96%-ban értek el jelentős javulást.

asztma...

Hogyan néz ki a terápiás hatásmechanizmus?
– A páciens belélegzi a száraz hatóanyagot, amely azonnal eljut a legkisebb hörgőcskékbe és légjáratokba. Ott feloldódik, és magához vonzza a szennyeződéseket, amelyeket a beteg később felköhög, illetve a véráram metabolikus folyamatai során a szennyeződés elhagyja a szervezetet. A mesterséges aeroszol tartalmú gyógyközeg működési mechanizmusának legfontosabb tényezője a légzőszervek nyálkahártyájára és a hörgők simaizom-szerkezetére kifejtett pozitív hatás.

Miben nyilvánul meg a betegek egészségi állapotának a javulása?
– A kezelés a légúti gyulladásos betegségek (alsó és felső légúti, asztmatikus, bronchiális, hurutos vagy allergiás) alapját, a gyulladást szünteti meg, elpusztítja a baktériumokat, vagyis visszaállítja az egészséges állapotokat! A terápia eredményeképp általánosan helyreáll a bronchusok tónusa, javul a légzés, légzésfunkció, ami a szervezet egyéb szisztémáinak normalizációjához vezet. A kifejezetten asztmás, kruppos problémákkal küzdők esetében megszűnik a görcsöt, köhögést kiváltó gyulladás, megszűnnek a rohamok. Allergiás panaszok esetén normalizálódik a vérben az egyébként allergiás tüneteket kiváltó IgE- és Hisztaminszint. Allergiás rhinitisnél lényegesen javul az orrlégzés, megszűnik az orrnyálkaduzzanat. Hurutos problémáknál a mucousolvenciális köpetoldó hatás révén a gyökereinél elimináljuk a problémát. A beteg klinikai állapota javul!

Mennyi időre van szükség ahhoz általában, hogy javulást, illetve teljes gyógyulást tapasztaljon a beteg, illetve az orvos?
– Ez általában az egyén individuális klinikai funkciómutatóitól függ, a betegség súlyosságától, a lefolyás fázisától. Minden egyes eset egyedi, a páciens állapota, életkörülményei, környezete jelentős befolyást gyakorolnak a betegségre és a gyógyulásra. Krónikus esetben ajánlott a terápia ismétlése. A terápia eredményeképpen általánosan 90%-ban elérhető a teljes tünetmentes gyógyulás!

Konkrétan miből áll egy kúra?
– A kúra megkezdése előtt mindenkinek részt kell vennie egy orvosi vizsgálaton. Ezt követően egy teljes kúra 10 vagy 20 kezelési alkalomból áll, függően a betegség krónikusságától, illetve a kezelés céljától. A kúra hatékonysága szempontjából célszerű rendszeresen megjelenni. Gyermekeknek az alkalmankénti benntartózkodás 45, felnőtteknek 60 percet jelent. A kezelések csoportosan működnek. A gyerekek terápiás helyisége játszóházként funkcionál, a felnőttek esetében a relaxáció a fontos szempont.

Én nemrégiben fejeztem be a kúrát. Azóta gyógyszer nélkül élek, éjszakánként alszom, nem ébreszt fel a köhögés, a fulladás. Örülök, hogy a neten való keresgéléseim között rájuk leltem! Megérte a napi utazgatást, az ott töltött alkalmankénti egy órát. Megnyugtató, hogy a terápiát szigorú orvosi vizsgálat előzi meg, illetve az eredményt is szakorvos felügyeli.

(x)