Bajnoki cím építkezés után

Az élvonalbeli kluboknál dolgozó edzőket legalább két nagy csoportra lehet osztani. Az egyiket azok alkotják, akik bárhol megjelennek, mindig hatalmas játékosvándorlást „gerjesztenek”. Ők csak akkor kötelezik el magukat egyik vagy másik együtteshez – és maradjunk e cikk témájánál, a kosárlabdázásnál –, amíg nincsenek meg a szükséges garanciák a kiszemelt szerb, ukrán, litván, amerikai, brazil, vagy éppen ausztrál játékosok érkezéséhez. Így nem túl nehéz akár nemzetközi szinten is eredményes csapatot kialakítani (persze, nem is garantált a siker).

A másik csoport tagjai sokkal szerényebb körülmények között építkezhetnek a rendelkezésre álló keretből. Rájuk kevesebb fény vetül, elsősorban azért, mert a szponzorok csak a mielőbbi és látványos eredményekre adnak pénzt. Az a fajta befektetői hozzáállás, amely hosszabb távra tervez, itthon a fehér holló gyakoriságához hasonlítható. Az ilyen helyen dolgozó edzők sokkal jobban rákényszerülnek szakmai kvalitásaik mozgósítására, hiszen nekik egy átlagos játékosállományból kell kihozniuk a legtöbbet.

A BSE serdülő-kosárlabdacsapata (az álló sorban Konta Gyula)

A negyvenesztendős Konta Gyula is az „építkezős” szakemberek közé tartozik, 2000 óta foglalkozik a rábízottakkal a BSE városmajori csarnokában, és az első igazi siker most érkezett el a számára. A BSE serdülő lányai ugyanis megnyerték a korosztályos országos bajnokságot.

– Többféle képzettségem van – mondja Konta Gyula. – Korábban voltam légifénykép-értékelő, 1994-ben szereztem szakedzői diplomát a TF-en, s nem mellesleg testnevelő tanár is vagyok. Ám mivel a sporttól már fiatalon is maradandó élményeket kaptam, nem volt kérdés a számomra, hogy ezzel szeretnék foglalkozni.

Melyek voltak edzői pályafutásának eddigi állomásai?
– A Berzsenyi Dániel Diák SK-nál, az Extrade NBI/B-s csapatánál, majd a Ferencváros kosarasainál is dolgoztam. Érdekes módon kerültem a BSE-hez: 2000 tavaszán aláírtam ide, majd egy hónappal később a Ferencváros szélnek eresztette a női kosaras szakosztályát.

Milyen tapasztalatokat szerzett a Városmajorban?
– Jobb edzéslehetőségek közé kerültem, s ami legalább ennyire fontos, az emberanyag is jobb volt a korábbiaknál. A mini, a gyerek és a serdülő korosztálybeli lányokkal foglalkozom – utóbbiaknak már heti négy edzést vezethetek. A lányok alapvetően hálásabb tanítványok, mint a fiúk, könnyebben tanulnak és szorgalmasabbak is.

Hogyan jutottak el az országos bajnoki cím megszerzéséig?
– Kemény sorozat végén állhattak fel a lányok a dobogó legfelső fokára a Debrecenben megrendezett döntő után. Mivel a Budapest-bajnokságban elsők lettünk, egyenes ágon léphettünk tovább. Az országos középdöntőben négy négyes csoportban folytattuk, majd az első két helyezett bejutott a legjobb nyolc közé. Ott ismét két négyes csoportban zajlottak az összecsapások, végül az első két-két helyezett keresztbejátszása után alakult ki a döntő párosítása. Előbb a MiZo Pécs ellen nyertünk, majd a Vasas Csatát vertük a döntőben.

Mire tartja képesnek a tanítványait a továbbiakban?
– A megállapodás szerint a következő évben velük együtt én is feljebb léphetek, így közösen próbálunk újabb szép eredményt elérni. A játékosaim természetesen nem egyforma képességűek, viszont rendkívül jó a csapatszellem, igyekszik mindenki a maximumot nyújtani. Van három-négy, az átlagnál is tehetségesebb kosarasunk, aki szép jövő előtt áll. Az irányító Szabó Fanni igen jól mozgatja társait, ráadásul a hárompontosokkal sem áll hadilábon. De Karlócai Julianna, a centerünk és Vukov Szonja, a bedobónk is a legjobbak közé tartozik.

Bár ön sok éve kizárólag az utánpótlás-neveléssel foglalkozik, azért bizonyára így is van véleménye a magyar női kosárlabdázásról.
– A felnőttek között túl sok a külföldi, akik szinte megfojtják a tehetséges magyar fiatalokat azzal, hogy elveszik tőlük a játéklehetőséget. Ez az a tipikus eset, amikor a kevesebb több lenne. Ha nem szerepelne ennyi idegenlégiós, sokkal inkább felszínre kerülhetnének a magyar tehetségek, akik a több játéklehetőség hatására minden bizonnyal ugrásszerűen tudnának fejlődni. Így viszont sokakról soha nem derül ki, mire vihették volna.

Jocha Károly