Bővülhet a komposztálási kapacitás

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. évek óta kedvezményes áron vállalja a kerti hulladékok elszállítását. A cég Budapest bármely utcájából elhordja az FKF-emblémás gyűjtőzsákokban kihelyezett zöldhulladékot – ám tudni kell, hogy azt csak meghatározott területekről (a kerületben Kútvölgy, Kissvábhegy és Németvölgy térségéből) viszi komposztálni, más helyszíneken a kerti nyesedék is a kommunális szemetet szállító járműbe kerül. Siklósi Mihály, az FKF hulladékkezelési főosztályának vezetője érdeklődésünkre közölte, pénzügyi korlátok miatt a tavalyi év végén már nem volt mód arra, hogy a kijelölt területeken kívüli városrészekből is komposztálni vigyék a kitett zöldhulladékot, ehhez ugyanis újabb, speciális szállítójárművekre lett volna szükség, és a komposztálótelepük kapacitása sem tette ezt lehetővé. Várhatóan azonban az idén tavasszal növelni tudják majd a zöldhulladék-újrahasznosítás arányát.

Levélkomposzt bezsákolva
Zsákokba gyűjtve elviszik