Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

CIB: a Hegyvidék bankja

Az egy- és kétforintosok jótékony célú gyűjtésében segédkezett a XII. kerületi önkormányzatnak a CIB Bank helyi fiókja, ekként is jelezvén, hogy a pénzintézet nemcsak szolgáltatásaival, hanem egyéb tevékenységeivel is a Hegyvidék mindennapjainak részévé kíván válni. A társadalmi szerepvállalásról és a bank kerületi tevékenységéről Mészáros Károly fiókigazgatóval beszélgettünk.
Mészáros Károly
Milyen célra gyűlnek a forgalomból kivont aprópénzek?
– A kerületi önkormányzat keresett meg bennünket, hogy segítsünk a gyűjtési akció megszervezésében. Miután a Magyar Nemzeti Bank néhány hónappal ezelőtt bejelentette, hogy kivonja a forgalomból az egy- és kétforintosokat, sok szervezet sokféle célra igyekezett begyűjteni a kis címletű fémpénzeket, sok kicsi sokra megy alapon. A XII. kerületi önkormányzat a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthon, Óvoda és Általános Iskola számára kezdeményezte az adakozást, s úgy döntött, hogy minden forintot eggyel megtold a saját költségvetéséből. A CIB Bank kerületi fiókja örömmel vállalta a részvételt ebben az akcióban, technikai segítséget nyújtott, tanácsot adott. Az önkormányzat Böszörményi úti épülete elé kihelyezett két üveggömbben pedig gyarapodott a pénz. Eddig már több mint egymillió forint gyűlt össze a jó szándékú adakozóktól, ám a végső összeg ennél nagyobb lesz, hiszen március végén zárjuk csak a hatalmas perselyt, illetve perselyeket. Részvételünkkel azt szerettük volna jelezni, hogy nem csak a pénzügyek intézésében kívánunk a kerület életének szerves részévé válni.

A CIB Bankot persze elsősorban a szolgáltatásai miatt veszik igénybe a kerülethez kötődő ügyfelek, magánszemélyek és vállalkozások. Hány ügyféllel állnak kapcsolatban?
– Három fiókban összesen ötezer ügyfelünk van, közülük ezer kis- és középvállalat. A Kékgolyó utcai fiókot – ahol az ügyintézés idejére parkolóhelyet is kínálunk a hozzánk betérőknek – nyolc éve, 2000-ben nyitottuk meg, s azóta nagyon népszerűvé vált. De felkereshetnek bennünket a kerületi polgárok, vállalkozók a MOM Parkban, illetve újabban a Böszörményi úton is. Ezt a fiókot a CIB Bankba beolvadt Inter-Európa Bank hozta a cégházasságba, és ennek révén még jobban, még több ponton tudjuk kiszolgálni ügyfeleinket.

CIB
MOM Park

Hogyan jellemezné a kerületi bankolási szokásokat?
– Ebben a budai térségben egyrészt az átlagosnál talán nagyobb az érdeklődés a betéti, befektetési termékeink iránt, másrészt azt tapasztaljuk, hogy az ügyfeleink hűségesek hozzánk. Részben ez utóbbi megfigyelés alapján hirdetjük itt is a hűségakciónkat, amelynek keretében magas, kilencszázalékos éves kamatot kínálunk három hónapos időtávú lekötés esetén. Azok részesülhetnek ebben a kedvezményben, akik hosszabb ideje nálunk vezetik számlájukat, amelyről közüzemi átutalásaikat is végzik. A másik újdonság pedig a költözési hitel, amely azoknak segít, akik másik, új vagy használt lakásba költöznének, de a meglévő otthonukat nem tudják olyan gyorsan eladni, ahogyan pénzügyi forrásaikat mozgósítani kellene a vétel lebonyolításához. A régi lakásra, legfeljebb két évig, havi törlesztés nélküli hitelt folyósítunk, amelyet egy összegben kell viszszafizetni, amint elkelt az ingatlan. Cégeknek fedezet nélkül, számlaforgalom alapján ajánlunk hiteltermékeket, illetve az uniós pályázatok finanszírozására is kidolgoztunk megoldásokat. Egyebekben természetesen mindazon szolgáltatásaink is népszerűek, amelyek az országban bárhol másutt, a személyi hiteltől a hitelkártyákon és lakáshiteleken át a különleges befektetési lehetőségekig. Kedvelt az internetes és telefonos bankolás, de a személyes kapcsolattartás is. Ez utóbbit megkönnyítendő szerdánként este hatig tartunk nyitva.

CIB
Kékgolyó utca

Létezik-e kerületi stratégia?
– Természetesen! A CIB Bank immár a második legnagyobb pénzintézet Magyarországon, s tavaly is, akárcsak a megelőző években, dinamikus növekedést produkált. Ezt a dinamizmust az idén is szeretnénk fenntartani, és ez a cél értelemszerűen a fiókokra lebontva is megjelenik. A kerületben működő három, továbbá a tágabb környezetünkben – Krisztinavárosban és Pasaréten – található további két fiók ezt a térséget jól ellátja, s nyilván ezért is egyre több új ügyfelet üdvözölhetünk köreinkben. Nem feledkezünk meg azokról sem, akik majdan ügyfeleink lehetnek, azaz a fiatalokról, a gyerekekről, akiknek a Szia Szimba megtakarítási és egyben oktatási programunk is szól. Reméljük, hogy – mint azt a jegybank is kezdeményezte – a pénzügyi ismeretek tantárgy lesz az általános vagy középiskolákban. A Szia Szimbát azért is indítottuk útjára, hogy a magunk részéről hozzájáruljunk a pénzügyi kultúra fejlesztéséhez. Tevékenységünkkel általában is azt szeretnénk elérni, hogy a kerületi ügyfeleink életét megkönnyítsük a gyors, egyszerű szolgáltatásokkal, a jó tanácsokkal, miközben szívesen részt veszünk olyan jótékonysági akciókban, mint az egy- és kétforintosok gyűjtése – a hegyvidékiek jóllétének növelése érdekében.

CIB
Böszörményi út