„A család az a szakrális közösség, amire bármi építhető”

Öt éve működik havi rendszerességgel egy családépítő klub a Csörsz utcai művelődési központban, vendégelőadókkal és közös beszélgetéssel. A Márvány utcában lakik az a házaspár, amely ezt létrehozta és vezeti: Komáromi János tanár, festőművész és a szintén tanár Komáromi Mária.
A család...
Harmincöt év házasság után is szerelemmel szeretik egymást

Mi motiválta önöket, amikor létrehozták ezt a klubot?
Mária
: Mindig úgy érezzük, hogy amit kapunk, azt valamilyen formában tovább kell adni. Úgy alakult az életünk, hogy sokat kaptunk – tanulás révén, baráti és egyházi közösségekből. A hitünk és a kettőnk kapcsolata is erős. S mivel ebben a kerületben lakunk, ennek a gazdagítására szerettünk volna felajánlani bizonyos szolgálatokat, ingyen. Hat évvel ezelőtt megkerestük Pokorni Zoltánt az egyik fogadóóráján, hogy van egy baráti körünk, amelyik közéleti klubot szervezne, ha erre igény mutatkozik. Több ötletünk is volt, az egyik a családépítő klub. Kiderült, hogy a szülőkkel való ilyen jellegű foglalkozásból hiány van, és hamarosan helyet kaptunk a művelődési központban.
János: A társadalom és az egyház alapsejtje a család! Az egész világlátásunk arra épül, hogy a család mindent meghatározó módon fontos. Úgy érezzük, ez a téma világszerte mostoha helyet foglal el. Pedig a család az a biztosan szakrális közösség, amire bármi építhető.

Mindketten nagycsaládból jöttek, ha jól tudom.
Mária
: Igen, és abban is élünk. János tizenegy, én ötgyerekes családban nőttem fel. Hat gyerekünk született, egy lány és öt fiú, s már van öt unokánk. Ez is adott egyfajta tapasztalatot a klubhoz. A másik a Sapienta Családpedagógia Intézet, ahol tanítok, és ahol akkreditált tanfolyamokat szervezünk pedagógusok és védőnők részére. Olyan szakembereket képzünk, akik családórákat tartanak az iskolákban. Megmutatják, hogy a család érték, és hogy hogyan lehet kifejleszteni azt, hogy értékként működjön, ha például valaki nem ezt látta a saját környezetében.

Melyek azok az értékek, amiket önök is átadnak a családépítés során?
Mária
: Az, hogy az ember ember legyen! Test és lélek harmóniájában kell élnünk, egyik irányba sem jó átbillenni. Fontos önmagunk elfogadása, hogy megismerjük az adottságainkat és az öröklött tulajdonságainkat, és velük tudjunk élni. Figyelmet kell fordítani arra, hogy a gyerekeinknek mit adunk tovább. Lényeges az is, hogy a férfi merjen férfi lenni, a nő meg nő!
János: Döntésképes személyiség nem alakulhat ki családi háttér nélkül, ezt nem tudja kiváltani semmilyen intézmény. Hiszen a család az, ahol a személy érlelődik, az anya és az apa kapcsolatából épül az igazi személyiség. Nem lehet nagyobb értéket adni a gyereknek annál, mint amikor az anyának és az apának a szeretete láthatóvá nemesül, és sátrat von fölé. Megélheti azt, hogy nem fölösleges a világban, és ezt később ő is át tudja adni.

És mi van ott, ahol csak az egyik szülő neveli a gyereket?
Mária
: Ez lehet egy szükségszerű állapot, de nem egészséges, és nem kell úgy tenni, mintha az lenne. Ilyenkor fontos fölfogni, hogy mik a női, és mik a férfi értékek, és hagyni ezeket kibontakozni, illetve valahogyan kompenzálni kell.
János: Akár az anya marad egyedül a gyerekkel, akár az apa, ne akarja azt a látszatot kelteni, hogy minden rendben van. Ez persze nem azt jelenti, hogy egyedül nem tudja felnevelni. Hiszen a férfi nak és a nőnek is van kapcsolata az ellenkező nemmel, s abból táplálkozva tud átadni valamennyit. A gyerek bizonyos felületeken integrálja azt, ahogy az anyja találkozik férfi akkal, vagy ő találkozik a másik nemmel. Az ottani viselkedéséből a gyermek leképezi magának, mi az, ami szükséges ahhoz, hogy egészséges, érett személyiség legyen.

Visszatérve a klubra, ott mik a leglényegesebb törekvéseik?
Mária
: Elsősorban az, hogy a családok együtt maradjanak! Abban szeretnénk segíteni, hogy a házastársak el tudják fogadni egymást. Erősíteni próbáljuk a szülők egymás iránti szerelmét, fölébreszteni a reményt, hogy ez nem múlik el. Erre itt van a mi példánk is: harmincöt év házasság és megharcolt harcok után is szerelmesek vagyunk egymásba, jobban, mint régen; megérlelődött a kapcsolatunk. Egyébként a klubba járó férfi ak és nők aránya fele-fele, sok házaspár együtt jön el, és hozzá is szólnak a témákhoz.

Mi alapján választják ki az előadókat?
Mária
: Jó néhány előadó a Sapienta intézetből érkezik. De a széles baráti és ismeretségi körünkből is jönnek. Például a klubban felvetődött az, hogy mit és hogyan meséljünk, mit játsszunk a gyerekkel – ennek kapcsán meghívtuk Döbrentey Ildikót, akinek központi témája a játék és a mese. Vagy előadást tartott Pécsi Rita zenész, aki agykutatási eredményekkel és az érzelmi intelligenciával is foglalkozik.

Mennyire tudják hasznosítani az elhangzottakat a klubba járók?
Mária
: Ez elhatározás kérdése is. Az egyik előadó fogalmazta meg, hogy azért is érzi jól magát, mert olyan emberek a jelenlévők, akiknél ez az elhatározás megvan. Nyilván nem az történik, hogy holnaptól mindent úgy tesznek, ahogy az előadótól hallották. De mindenki mindenből profi tálhat valamit.

Említették, hogy egyházi közösségekben is sokat kaptak életük során. Mik voltak ezek?
Mária
: Mindketten hittant tanítottunk, tanítunk, és szerveztünk egyházi közösségeket is. Az előző, belvárosi lakásunkban többféle szabadegyetem is működött. Például szakemberek tanítottak gregorián zenét a fiataloknak.
János: Az Egyházzenei Tanszék elődje tulajdonképpen a belvárosi lakásunk volt. Egyébként 1977-ig a Márvány utcában laktunk, csak amikor már hat gyermekünk volt, a Váci utcába költöztünk egy nagyobb lakásba, és tizenegy évig éltünk ott. Amikor négy gyerekünk kiröpült, újra visszajöttünk. Mindketten itt születtünk és nőttünk fel. Én a Hertelendy, Mária pedig a Márvány utcában.

A gyerekkori kötődésen túl mi az, amit szeretnek a kerületben?
Mária
: Sok magunkfajta, polgári értékrendben gondolkodó ember él itt. Ez ad egyfajta áttekinthetőséget, értjük egymást, összetartozunk. A kerület is szépül, ez is fontos a számunkra.

Itt is ismerkedtek meg?
Mária: Igen! Én tizenkét éves voltam, János pedig huszonegy múlt. A barátnőmmel jöttünk haza az iskolából, amikor megláttam őt: barna, hosszú szakálla volt, hatalmas, beszélő szemei és nemes arcéle. Erről az emberről kellene megfesteni Jézust, mutattam a barátnőmnek. Másnap, amikor hazaérkeztem, János állt az előszobánkban, és a nálam nyolc évvel idősebb nővéremmel beszélgetett. Kiderült, hogy egy közös barátjuk hozta fel őt bemutatni. Aztán a nővérem baráti társaságába János is eljárt. Két évvel később, amikor a nővérem már külföldön élt, János időről időre feljött hozzánk. Velem is egyre többet beszélgetett, s ahogy kezdtem felnőni, programokra hívott, udvarolni kezdett. Ő harminc volt, én húszéves, amikor összeházasodtunk.

A hivatásukat tekintve miként alakult az életük?
Mária
: Eredetileg óvónő vagyok. Amikor sorjában megszülettek a gyerekeink, számomra nem volt kérdés, hogy otthon maradok velük. Aztán tizenhét év után óvodás hittant kezdtem tartani abban a templomban, ahová jártunk. Később egy kerületi önkormányzati iskolában adtam heti pár óra hittant. Így fokozatosan beleszoktam a „külvilági” munkába. Majd egy barátunk révén a kerületi Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola alapításában vettem részt. Ott osztályfőnök is vagyok. A Sapienta intézetben pedig azt tanítom, hogy az emberi alapokat hogyan adják át játékos módon a fiataloknak és a felnőtteknek.
János: Érettségi után a katolikus teológiát végeztem el. Mivel hivatalosan csak 1989 óta taníthatok hittant, újságkihordó voltam huszonöt évig. A képzőművészet már ötéves koromtól fogva tart. Ez a késztetés aztán egyre mélyebbre vitt magával, s ráébredtem, hogy ez összefügg az egész egyetemes látásmóddal, ami Istenhez vezet. Ezért mentem el a teológiára, és a képeim fő motívuma is az ember, az Isten felé irányuló ember. Folyamatosan alkottam, mostanáig több mint száz kiállításon vettem részt. Gyermeknapon pedig huszonegy képet szoktam kiállítani Makkosmárián, egy barátom telkén. Ilyenkor bábszínház, versmondás is szórakoztatja a gyerekeket; már közel negyven éve tartjuk meg minden évben ezt az összejövetelt.

Balogh Ildikó