Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Demjén Imre az idei Pro Ludo-díjas

Kiss Áron, aki az ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolai Kar elődjét, a Budai Paedagogiumot irányította, száz évvel ezelőtt hunyt el Budapesten. Pedagógusi, közösségszervező és játékgyűjtő munkásságára emlékeztek tisztelői a napokban.
Demjén Imre Pro Ludo díjas
Koszorút helyeztek el Kiss Áron tisztelői a pedagógus emlékáblájánál

Már évek óta a Virányosi Közösségi Ház ad otthont a Kiss Áron-emléknapoknak, s az idén is ezen a helyszínen szervezett szakmai előadásokat a Kiss Áron Tisztelőinek Köre. A kiváló pedagógus Nagykőrösön végzett tevékenységét stílszerűen az általa vezetett intézmény utódjának, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karának tanára, Szenczi Árpád ismertette, kiemelve mindenekelőtt Kiss Áron pedagógiájának értékközpontúságát. Kriston-Bordi Zsuzsanna tankönyvszerkesztő a Kiss Áron szellemiségét tükröző, részben általa írt, 1890-ben megjelent olvasókönyv vívmányait ecsetelte – egy mai ábécéskönyvvel összehasonlítva szemléltette az olvasástanítás technikájának azon részleteit, amelyek gyakorlatilag változatlanok több mint száz éve. A Kiss Áron-féle játékpedagógia követői közül Olajosné Agócs Margit és Opre Csabáné tartott előadást, akik a Tiszavasvári Egyesített Óvodai Intézmény Játék Munkaközösségének gyűjteményfejlesztő, kötet- és kiállításkészítő munkáját mutatták be. A Szentiványi Tibor művészettörténész által 2000-ben alapított Pro Ludo-díjat – amelyet a hazai játékkultúra fejlesztésében kiemelkedő szerepet vállaló személyek vehetnek át minden évben – az idén Demjén Imre kapta meg. A formatervező, iparművész közel másfél évtizede fáradhatatlanul küzd azért, hogy a hazai tervezés és gyártás újraélesztésével széles körben elérhetők legyenek olyan játékok, amelyek igazodnak a magyar pedagógiai igényekhez, s figyelembe veszik az alapvető ergonómiai és pszichológiai szempontokat.

z.