Dr. Horváth Putyi – a név kötelez

Író, filmrendező, de volt már dzsesszdobos, néha színész, leginkább a közeli barátok filmjeiben. Három éve mutatták be második nagyjátékfilmjét, amely Hajnóczy Péter A halál kilovagolt Perzsiából című kisregényéből készült. Idén megjelent White Horse a hó alatt című novelláskötete. Dr. Hováth Putyi a nyolcvanas évek undergroundjából nőtt ki, és nagyjából megtartotta azt a szabad életformát, ahogyan akkor oly sok művész élt. Gyermekkora óta az Ugocsa utcában lakik. Mint mondja, fiatal éveiben – ma kevéssé tapasztalható – kulturális pezsgés jellemezte a környéket.

Filmrendezőnek készült, később mégis a jogi egyetemre került.
– Igazi szenvedélyem a filmezés, amit még a nagyapámtól örököltem. Volt egy 8 milliméteres kamerája, azzal rögzítette gyerekkorom meghatározó pillanatait. Ezekből az archív anyagokból láthatóak képek a Priváthorvát és Wolframbarát című Gödrös Frigyessel közösen készített fi lmünkben. Tizenéves koromtól magam is elkezdtem amatőr filmeket forgatni. A filmrendezőire sajnos nem vettek fel, így jogi egyetemre jelentkeztem, de semmi közöm nem volt a joghoz. Meg akartam úszni a katonaságot, és diplomát akartam szerezni.

Dr. Horváth Istvánból miért lett Dr. Horváth Putyi?
– Amikor írni kezdtem, nevet változtattam. Nem akartam az akkori belügyminiszterrel azonos néven szerepelni. Az István helyett a becenevemet használom, a doktor meg a Putyi pedig annulálják egymást.

Ez humort, iróniát, sőt öniróniát sejtet…
– Nem szeretem a komolykodást, valójában szórakoztatónak találom az életet. A gyermeki őszinteséget értékelem a leginkább, és azokat az embereket, akik ezt felnőttként is meg tudják őrizni.

A kocsmázás mégis meghatározó motívum a filmjeiben és írásaiban…
– A Kádár-korszak nem engedett teret a kreativitásnak, nem is csináltunk túl sok mindent. Talán ezért is, pótcselekvésként ittunk annyit. A szovjet módszer valahogy úgy hangzott, hogy inkább igyanak, addig sem gondolkodnak. Szinte gyanús volt, aki nem élt ilyenfajta pótcselekvéssel.

A hetvenes, nyolcvanas évek underground kultúrájának szereplői élénk társasági életet éltek. Nyilván nem volt ez másképp ebben a kerületben sem…
– A hetvenes évek Budapestjén egész másképp szórakoztak az emberek, mint napjainkban a fiatalok. Alapvetően nem volt túl sok lehetőség, ezért klubokban, kocsmákban gyűltünk össze. Ami azt illeti, a mainál nagyobb kulturális pezsgés volt a környéken. Én még hallottam a MOM Művelődési Házban a Liversing együttest. Pesten az underground találkozási pontja a Fiatal Művészek Klubja volt. Ennek a kerületnek az Ugocsa mozi volt az egyik társasági központja, mellette működött egy presszó, mozi után innen indultunk el. Az éjszakai program a nyitvatartási idő szerint alakult. Rendszerint elindultunk a Márvány borozóból, amely már nyolc órakor bezárt, azt követte a Sarokház vagy a Tik-Tak, amely tizenegyig nyitva tartott. A Tik-Tak presszóval szemben volt a Kártyaklub, ahol éjfél körül összejöttünk. Olyan klubélet zajlott, ami mostanság elég ritka.

És mi a helyzet a Májassal?
– Na persze, a Májas! Majdnem kifelejtettem. A Királyhágó utca és a Tartsay Vilmos utca találkozásánál volt egy presszó, most egy étterem működik ott. Gödrös Frigyessel ott írtuk az első filmünk, a Priváthorvát és a Wolframbarát forgatókönyvét.

Dr. Horváth Putyi

Filmez, időnként színészkedik, novellákat, forgatókönyveket ír. Melyik a legfontosabb?
– A film az igazi szerelmem. Mint említettem, a nagyapámtól örököltem ezt a szenvedélyt, aztán fiatal felnőttként a Balázs Béla Stúdióban folytattam a filmezést. Itt készítettem 1984-ben a Bolsevistát és a Hanna und Tarzant, ami világszerte látható volt, csak itthon nem.

A Priváthorvátban nagyon erős a Balaton-élmény. Ilyen fontos helyszín az életében?
– Szinte az egész gyerekkoromat a Balaton partján töltöttem. Ez jelenik meg a Priváthorvátban, ami visszatekintés a gyerekkorra, köztük rengeteg nagyapám által rögzített képpel.

Volt-e igazán sikeres alkotói korszaka?
– Igen, a rendszerváltás körüli időszak volt a legtermékenyebb időszakom. 1989-ben jelent meg második kisregényem, az Amerika bevétele – avagy kolbász és kerítés, 1991-ben bemutatták a Nagy postarablás című filmet, amelynek én írtam a forgatókönyvét, és még ugyanebben az évben elkezdtük forgatni Gödrös Frigyessel a Priváthorvát és Wolframbarátot. Közben Tarr Béla felkért a Sátántangó című film egyik főszerepére. A szabadság varázsa ihletett meg bennünket. Annak a generációnak az alkotói köre találkozott akkor, amely az értelmetlen korlátok alól felszabadulva együtt tudott dolgozni.

Ez mindnyájunkra inspirálóan hatott.És mi a helyzet most?
– Általánosan nem működnek a dolgok. Sokszor olyan eszközökkel lehet valamit elérni a filmes szakmában, amire én nem vagyok képes.

Hogy lehet kívülállóként tovább alkotni?
– Erre csak azt tudom mondani, amit a kritikák írnak: ha filmet készítek, vagy éppen írok, kicsit belül is vagyok, meg kívül is.

Miért érezte fontosnak, hogy megfilmesítse Hajnóczy Péter kisregényét?
– Hajnóczy Péter emlékére szerettem volna egy darabot megrendezni a Halál kilovagolt Perzsiából című könyvből írt színházi adaptációból az Új Színházban. A darabot végül nem mutatták be, de elkészült a filmnek egy tizenhat perces változata. Ehhez az anyaghoz megírtam a nagyjátékfilm forgatókönyvét, ami megtetszett Tarr Bélának, és támogatott a film elkészítésében. Ha Tarr Béla nem áll mellém, akkor nem születik meg a mozi. Végül egy nyár alatt készült el.

Ez egy ivós film…
– Egy alkoholista író a főszereplője. A „csajozni vagy inni” örök dilemmája jelenik meg benne, de azért ez ennél bonyolultabb.

Mi érdekli ezekben a sorsokban?
– Az elfuserált emberi sorsok világa foglalkoztat, mert azt gondolom, hogy az ő életükben látható az az elveszettség, ami végső soron mindnyájunkra jellemző. Ha így tetszik, őszintébbnek látom a lecsúszott embereket.

Az írásaiban pedig mindig főszerepben van…
– Mindig magamból indulok ki, és oda is térek vissza. Az írás egyfajta gyógyír sajgó sebeimre.

Most mivel foglalkozik?
– Egy filmforgatókönyvet írok, Az Isten büntetése címmel, de nem kapkodom el. Azt gondolom, nem szabad a dolgokat siettetni. Egy novellát vagy egy filmforgatókönyvet ki kell hordani, még akkor is, ha köt a határidő.

Milyen tervei vannak a közeljövőre?
– Egy könyvet még kell írnom, és készítenem kell egy nagyjátékfilmet is.

Ha újra kezdhetné, ugyanezt az életformát választaná?
– Alapvetően elégedett vagyok a helyzetemmel. Ugyanebben a tempóban ugyanezt az életet élném. A szellemi élet kimagasló embereit mondhatom a barátaimnak, és azokkal a dolgokkal foglalkozhatok, amiket élvezek.

Időnként azért bekopogtat az Életelszámoltató Kft., amit a könyvében is emleget?
– Igen, azért a lelkiismeretem időnként bekattan: dolgozni kötelező.

Szilléry Éva